Kitüntetett Éttermi Mester
A hét arca

Kitüntetett Éttermi Mester

Szakál Lajos, a Vári Szabó István Szakképző és Szakközépiskola általános főigazgató-helyettese számára különösen sikeres ez az év. A városi pedagógusnapon Kiskunhalas Város közneveléséért-díjjal tüntették ki. A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség évente szakmánként egy életműdíjat ad ki. Ebben az évben ő érdemelte ki e rangos elismerést. A debreceni Hotel Lyciumban vette át Életműdíjas Éttermi Mester díját, ahol aktívan részt vett a Mestervacsora lebonyolításában.
„Az álmaim léteznek”
A hét arca

„Az álmaim léteznek”

Tanít és alkot. Ez, amit valaha megfogalmazott és mára elért. A kunfehértói Csesznák Verka illusztrálta a Lapibaba oviba megy című, májusban megjelent mesekönyvet. Verkával és a kötettel a hétvégi Főtérnyitó Fesztiválon közelebbről is megismerkedhetnek az érdeklődők.
Halasi fiatalok, francia ízek
A hét arca

Halasi fiatalok, francia ízek

Még mondja valaki, hogy nincsenek tehetséges fiatalok. A Halasi Tükör hétről hétre felfedez olyan valakit, aki különleges képességeinek, rátermettségének köszönhetően kiemelkedik az átlagból. Zöldhegyi Andrea és bátyja, Nándi is ebbe a körbe tartozik. A két, ízig-vérig halasi kötődésű fiatal elhatározta, hogy éttermet nyit Budapesten, a belváros szívében. Ráadásul nem is akármilyen helyben gondolkodtak. Az első hetek sikere bizony az alapítókat is nagyon meglepte, de ez büszkeséggel tölti el őket.
A Facebook titkai
A hét arca

A Facebook titkai

Egy halasi fiatalember élete álmát valósította meg azzal, hogy létrehozta üzlettársával együtt az elsőre kicsit furcsa nevű Online Marketing Akadémiát. Az elmúlt években ügyfelek ezrei jelzik, hogy amit kitalált, az működik. Közben a mostanság oly divatos Facebook szakértőjévé is vált. Televíziós interjúkat ad, rádióba hívják vendégnek ebben a témakörben. Gombos Zsolt ezekkel együtt sem feledkezett meg Kiskunhalasról.
A hét arca

Halasi ízvarázsló

Szereti érezni az ízeket, ha maga főz esküszik arra, hogy sokat kell kóstolni. Dolgozott a Gundelben, egy Habsburg-esküvőn és kóstolta az ételeit Bill Gates is. Ahogy megtudtuk tőle, világ életében erre a pályára készült. Liptai Zoltán Kiskunhalason szerezte meg a szükséges alapokat ahhoz, hogy aztán kiváló szakács legyen belőle. Ma már szabadúszóként járja a világot, szaktanácsod ad, könyvet ír, és természetesen főz.
Lemezcsúcs
A hét arca

Lemezcsúcs

Amikor a ’80-as években elkezdett lemezeket venni, maga sem gondolta volna, hogy tízezresre duzzad a gyűjteménye. A vinyleket felváltotta a CD, a DVD, azután szépen lassan visszakúsztak melléjük a múlt emlékei. Csete Imre ma már úgy gondolja, hogy zenét hallgatni jó minőségű tányéros lemezjátszón az igazán élvezetes.
„Ez hivatás”
A hét arca

„Ez hivatás”

- Talán ez a kis könyv, amit most írtam, segít letenni azt a terhet, amit fiatalon felvállaltam. És aki ismer, tudja, hogy őszintén végigcsináltam a legjobb tudásomat beleadva.  Balogh Zsuzsa szavai ezek, aki negyven évnyi ápolónői munka után úgy döntött, hogy papírra veti mindazt, amit átélt, megélt. A tapasztalatait, az élményeit, a benyomásait. Aki végigolvassa a könyvet, egy megkapó, fájdalmasan szép hivatás kulisszatitkaiba nyer betekintést és a végén úgy érezheti, ezt csak azt tudja végigcsinálni, aki szívvel lélekkel teszi a dolgát. Balogh Zsuzsa ilyen személyiség, és ezt a vele való beszélgetés még jobban megerősítette.
Megismételhetetlen...
A hét arca

Megismételhetetlen...

Törteliné Fodor Mária nagyon szeret egyedi, nagyméretű kendőket kötni, továbbá sálat, stólát, szőnyeget szőni. Most különböző színvilágú gyapjú falvédőkkel kísérletezik. Játszik a színekkel. Marika mindegyik alkotása egyszeri és megismételhetetlen...
Művésze a mobilfotónak
A hét arca

Művésze a mobilfotónak

A szalagavatójának próbáin dőlt el minden, amikor az osztálytáncot betanító, egyébként Microsoft Mobile halasi fotós nagykövete, Detkó Dávid megmutatta neki a készülékét. Ekkor kezdett el mélyebben érdeklődni a mobiltelefonos fényképezés iránt. Maga sem gondolta volna, hogy fotóira felfigyelnek, beválogatják egy versenybe, ahol végül is jelentős szavazataránnyal nyert. A halasi tekós diák, Gazsó Endre most már azt mondja, ha a jövőben ezen az úton lesz számára lehetőség, akkor mindenképpen élni kíván vele.