A mentőzés szerelmese
A hét arca

A mentőzés szerelmese

Régóta foglalkoztat, hogy mi alapján választ valaki hivatást, életpályát. Pláne olyat, ami kemény, kihívásokkal teli, és nap mint nap megkísérti a halál. Felelős döntéseket kell hozni, miközben egy-egy ilyenen emberélet múlhat. Csányi Judit mindezt vállalta, tudta és mint megfogalmazta: neki ez a hivatás szerelem volt első látásra. Ő igazán komoly teher alatt képes egészen elképesztő teljesítményre. Éppen ezért választotta ezt. Mentőtiszt lett.
Roberta ezüstje
A hét arca

Roberta ezüstje

Szinte „kötelező volt” számára az, hogy sportoljon valamit. Mivel édesapja és nővérei is jó barátságban voltak a labdával, kézenfekvő volt, hogy mit fog választani. Úgy tűnik, hogy az út jó volt, amire rálépett általános iskolás korában. Ennek köszönhető, hogy mostanság már világbajnoki ezüstérmes strandkézilabdában és több mint másfél évtized után ismét az élvonalban szereplő szegedi csapat oszlopos tagja. Karsai Roberta mindeközben a civil életére is gondolt, ugyanis a szegedi egyetem közgazdaságtudományi karán tanul és hamarosan diplomát szerez.
Több mint játék
A hét arca

Több mint játék

Egy családi legendárium szerint már édesanyja hasában jelezte, hogy ő bizony jobbal és ballal is egyaránt nagyokat tud rúgni, így focista lehet belőle. Aztán kiderült, hogy komoly érzéke, mi több tehetsége van ehhez a sporthoz. Először a fiúkkal kezdte a labdarúgást, akkori edzői szerint néhány társát le is pipálta tudásban, szorgalomban. Mostanság viszont már a lányok között remekel, hívta az MTK és a Ferencváros is, de egyelőre Halason tanul és Szegeden focizik Temesváry Tekla.
A színészet életstílus
A hét arca

A színészet életstílus

A Bibó István Gimnáziumban magyartanára, Bognár Zoltán megkérdezte tőle: Kohi úr, hova akar menni továbbtanulni. Ő azt válaszolta, hogy a jog és a pszichológia érdekli, meg a színiiskolán gondolkodik, de oda úgyis protekció kell. Azt a tanácsot kapta, hogy próbálja csak meg. Habib megtette.
Ez bizalmi kérdés
A hét arca

Ez bizalmi kérdés

Szinte mindenki ismeri a városban, és ő is ismer szinte mindenkit – és nyilván „minden” ingatlant is, hiszen ezzel foglalkozik csaknem három évtizede. Nem könnyű felvázolni a nyilvános személyiségrajzát, mert egyszerre higgadt és egyszerre karakteres; sok és sokrétű szerepvállalása sem tette hivalkodóvá – Gyöngyi László megmaradt annak a barátságos, megközelíthető és társaság- és bulikedvelő halasinak, aki fiatalkorában volt. Ez utóbbi akkor mutatkozik meg, amikor a róla szóló portré-beszélgetés elején az is kiderül, hogy a riporter a kiadóban hagyta a szemüvegét…
„És akkor jövök én!
A hét arca

„És akkor jövök én!"

Sír, és a telefonját is képes földhöz vágni örömében, amikor a növendékei éppen csúcseredményekkel verik az európai vagy magyar versenytársakat. Általában engedi, hogy előbújjon belőle az állat – ami néha dühöngő bikára, néha gondoskodó tyúkanyóra hasonlít.
Jövőzene a Kölyökkel
A hét arca

Jövőzene a Kölyökkel

A Mary PopKids nyerte a Nagyszínpad című versenyt, melyet a Magyar Televízió kettes csatornája élőben közvetített. Az együttes kiskunhalasi kötődésű, de ma már Budapesten élő dobosa: Halász Máté. Ő a Kölyök.
Jó csapatban jó dolgozni
A hét arca

Jó csapatban jó dolgozni

Horváth István számára nagyon fontos a színház, mely tanít, szórakoztat és irányt mutat. Ezt a célt tűzte ki a kiskunhalasi kötődésű művész-rendező is, aki társulatával hamarosan városunkban vendégszerepel.
Csillagvirágos csipkés csoda
A hét arca

Csillagvirágos csipkés csoda

A közönség elcsodálkozik, hogy szinte a semmiből mi lesz. Kardos Zsuzsanna a világ kilenc csipkevarrójának egyike, akinek kiemelkedő és példamutató munkáját Kiskunhalas Városért kitüntetéssel ismerték el a közelmúltban. Zsuzsa szerint nehéz arról beszélni, amivel az ember minden nap foglalkozik.