Nagy Zoli Mohácsa
A hét arca

Nagy Zoli Mohácsa

- Én sohasem tekintgettem vissza, nem szomorkodtam. Ha földre kerültem, felálltam, leporoltam magam és mentem tovább. Célokat kerestem, amiket meg tudok valósítani – mondta Nagy Zoli, a Lyra gitárosa, aki a közelmúltban olyan zenei anyagot tett le az asztalra, amely meglepő, kemény, elgondolkodtató volt. Ady Endre nem éppen az a költő, akinek a verse zenéért kiállt. Zolit éppen ez fogta meg, úgy volt vele, megcsinálja. Adyval kelt, feküdt. Azt mondja, amikor kész lett a hét dal, meghallgatta azokkal, akik számára nagyon fontosak és együtt sírtak.
Dukai Babett : Segíteni akarok
A hét arca

Dukai Babett : Segíteni akarok

Bekerülni az ország öt legszebb lánya közé a Miss Hungary döntőjében, arra már azt lehet mondani, na, ez nem semmi. A jánoshalmi Dukai Babettnek sikerült ez, ahogy megismerkedtem vele egyre inkább meggyőzött arról, a csinos 22 éves hölgy bizony céltudatos. Azt is elárulta, hogy öccse balesete rádöbbentette, hogy ő bizony segíteni akar azoknak, akik bajban vannak. A modellkarrierjének előnyeit is ennek a rendelné alá.
(►) Zádory Édua: Zene, játék, üzenet…
A hét arca

(►) Zádory Édua: Zene, játék, üzenet…

Zádory Éduának mostanában sokan írnak zenét. Ezekből a művekből szeretne egy csokrot összerakni és műsor keretében előadni. Az új koncert más lenne, mint az eddigiek. Kicsit színházias jellegű fényekkel megkomponálva és tánckoreográfiával. Reméli, hogy Kiskunhalason is bemutathatja ezt az előadást.
Lokálpatrióta főépítész
A hét arca

Lokálpatrióta főépítész

Úgy tartják, hogy az esetek jó részében már gyerekként kiderül, kiből mi lesz nagykorában. Tóth Pétert már kisiskolásként is érdekelte az építészet, igaz, akkor még csak azt figyelte, hogyan húzzák fel a falakat a szomszéd telken. Később makettet készített saját házukról, ami egy szakmabeli tetszését is elnyerte. Biztatta, bátran menjen műszaki egyetemre. Megfogadta a tanácsot, egy évtizede pedig ő Kiskunhalas főépítésze.
A sakkoktatás műhelymunka
A hét arca

A sakkoktatás műhelymunka

Ahogy mindenhol, a sakk terén is nagyon fontosak az alapok. Ezek letétele csoportszinten működik, a kimagasló teljesítmény után jön a kiemelés. Halason több diák is az élmezőnyben versenyez, hétről hétre újabb érmeket gyűjtve.A sakk rejtett világába Nagy János tréner vezet be minket.  
Józsi, a legbolondosabb vőfély
A hét arca

Józsi, a legbolondosabb vőfély

Megmondom őszintén, nagy élmény volt Furucz Józsival beszélgetni. Ahogy magát nevezi, igazi magyar parasztgyerek és a legbolondosabb vőfély. Egymás után mesélte a történeteket. Folyton mosolygott a bajsza alatt, a derű egy idő után rám is átragadt. Józsi immáron húsz esztendeje a lakodalmak elmaradhatatlan lebonyolítója, segítője, saját megfogalmazása szerint ilyen alkalmak idején majdhogynem családtagként kell minél szebbé, emlékezetesebbé tenni az ifjú pár közös életének első napját. Pedig nem sok hiányzott ahhoz, hogy Furucz Józsiból lakodalmas zenész legyen.
Sóstótól a világversenyig
A hét arca

Sóstótól a világversenyig

Posztobányi László már kisiskolás korában kézbe vette a pecabotot. Egy géderlaki találkozás pecsételte meg a sorsát. A rendszeres horgászat persze nem indult zökkenőmentesen. Mindez nem szegte kedvét, és jó, hogy így történt. Ma már a profik között versenyez csapattársaival, komoly hazai és nemzetközi versenyeken vesz részt csapattársaival.
Az igazi óvónéni
A hét arca

Az igazi óvónéni

Rá aztán tökéletesen illik az a megállapítás, hogy megtalálta helyét az életben. Az is igaz, hogy olyan hivatást választott magának, amely tökéletesen illik az egyéniségéhez. Amikor Barnáné Szabó-Mikor Mártával beszélgettem , volt egy olyan érzésem, hogy ő tényleg az a nagybetűs óvónéni, amelyről a szülök álmodnak saját gyermekeik számára. Mártától azt is megtudtam, hogy hiába van már több mint két évtizede a pályán, még mindig vannak nagyon komoly tervei. Harmonikus családi élete van, amely nélkül nem nyerhette volna el több száz kisgyermek bizalmát és nem érdemelte volna ki a Kiskunhalas Város Közoktatásáért díjat.
Mesevilág – lélektől lélekig
A hét arca

Mesevilág – lélektől lélekig

Korok, mesék tündérvilága címmel július 3-ig tekinthető meg Hambalkó Magdolna kiállítása a Városmarketing Irodában. Fantázialények, erdőlakók népesítik be az új főtéri kiállítóteret, mely szeretettel várja a kalandos kedvű gyerekeket és felnőtteket.