2026. 02. 25. szerda
Géza
  Írjon nekünk clear sky 0°C Érzett: -3°C Szél: 2 m/s Párat.: 88%

Halasmédia archívum: 2019. november Találatok száma: 167

A modern vállalkozásokról tanultak

A modern vállalkozásokról tanultak

2019. 11. 30., 21:56 | Fehér Erika, Kardos Csaba
Vállalkozói információs napot tartottak Kiskunhalason a Közösségek Házában. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Modern Vállalkozások Programja sok hasznos információval várta az érdeklődőket. A digitalizáció, az online jelenlét ma már elengedhetetlen egy vállalkozás életében is így közel ötven vállalkozó hallgatta végig a szakemberek előadásait és tanult arról, hogyan lehet modern egy vállalkozás.
Farkas Dániel  országos szerepkörben

Farkas Dániel országos szerepkörben

2019. 11. 30., 18:33 | Kovács Iván
Budapesten a Bálna kereskedelmi, kulturális, szórakoztató és vendéglátó centrumban tartotta szombaton tisztújító közgyűlését a Fidelitas (a Fidesz ifjúsági tagozata). Az első számú vezető - Illés Boglárka - mellett új elnökségi tagok is bekerültek a szervezet vezetésébe. Kiskunhalasról Farkas Dániel, a Délalföldi szervezet vezetője lett az elnökség egyik új tagja.

Halason az ország rejtvényfejtői (galéria)

Halason az ország rejtvényfejtői (galéria)

2019. 11. 30., 17:24 | Kovács Iván
Százhatvanan neveztek a szombaton és vasárnap városunkban megrendezésre kerülő VIII. Halas Kupa Országos Rejtvényfejtő Versenyre. Az ország számos pontjáról, de még külföldről is érkeztek résztvevők. Több halasi versenyző is indult. A rejtvényfejtők haladó, mesterjelölt és mester kategóriákban indultak, vasárnap a csapatversenyre kerül sor.
A megye legjobb matekosai Halason

A megye legjobb matekosai Halason

2019. 11. 30., 16:07 | Szőri Attila
A Bács-Kiskun Megyei Matematikaverseny második fordulóját városunkban rendezték hétfőn délután. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium több termében, párhuzamosan zajlott a megméretés.
Vladár Éva Megyei Príma Díjat kapott

Vladár Éva Megyei Príma Díjat kapott

2019. 11. 30., 11:05 | Szőri Attila
Mint arról korábban beszámoltunk, a Vállalkozók Országos Szövetségének megyei elnöksége idén is meghirdette a Megyei Príma Díjat. A közönségdíjas jelöltek között ott volt a Bibó István Gimnázium angoltanára is. A voksolás lezárult, a hivatalos eredmények alapján a halasi pedagógus kapta 2019-ben a rangos elismerést.
(►) Megszépült környezet várja a babákat

(►) Megszépült környezet várja a babákat

2019. 11. 30., 01:08 | Szőri Attila
Kisbabák és bölcsődés korú gyerekek hangja tölti meg hetente többször is a református templom mellett található közösségi épületet. A Szilády Áron utcai ingatlanban már hosszú ideje működik egy baba-mama klub, most pedig egy felújításnak köszönhetően a kicsik megszépült környezetben játszhatnak a termekben.
(►) Szilárd és Ricard a top8-ban

(►) Szilárd és Ricard a top8-ban

2019. 11. 29., 18:26 | Szőri Attila, Anda Péter
A XI. Pont Karaokeverseny legjobb nyolc énekese közül négy előadó neve volt eddig ismert. A Pont magazin mai adásában két újabb versenyző került be a kiemelt produkciók közé.
Anyakönyvi híreink (2019.11.29.)

Anyakönyvi híreink (2019.11.29.)

2019. 11. 29., 16:29 | Szőri Attila
A legfrissebb anyakönyvi információkat most is a Halasmédián találhatják meg az érdeklődők.
December első dallistája

December első dallistája

2019. 11. 29., 16:25 | Kovács Iván
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A december 1-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.

Kortárs segítőképzés középiskolásoknak

Kortárs segítőképzés középiskolásoknak

2019. 11. 29., 11:30 | Fehér Erika
Kétnapos kortárs segítő képzést tartottak a Vári Szabó István Szakképzőben.  Mintegy 20 diák speciális foglalkozásokon vett részt. Az órákat vezető szakember a játékos tréningen többek között a drog, az alkohol és az internet veszélyeire hívta fel a figyelmet. A képzés résztvevői a tanultak birtokában tanácsaikkal segíthetik majd a társaikat.
Egy 180 éves szakácskönyvet adományoztak a Várinak (galéria)

Egy 180 éves szakácskönyvet adományoztak a Várinak (galéria)

2019. 11. 29., 08:01 | Jáger Levente
Czifray István szakácsmester írta azt a könyvet az 1800-as években,. amelynek egy 1839-ben kiadott példánya a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképző Iskolájába került. Szabó Edina igazgatónő a vendéglátós munkaközösség ünnepi vacsoráján köszönte meg Szabó Béláné, Elvira asszonynak az adományt. 
Kerékpáros-baleset Tompa közelében

Kerékpáros-baleset Tompa közelében

2019. 11. 28., 18:11 | Jáger Levente
Kerékpárost ért baleset Tompa határában, a körforgalom utáni benzinkút közelében. Olvasónk beszámolója szerint a rendőrség mellett a mentőszolgálat is a helyszínen volt. A megyei főkapitányság sajtóügyeletese megerősítette a hírt.
Dacia és Renault ütközött az Átlós utcai kereszteződésben

Dacia és Renault ütközött az Átlós utcai kereszteződésben

2019. 11. 28., 15:51 | Jáger Levente
Baleset történt csütörtökön délután háromnegyed három körül Kiskunhalason, az Átlós és a Szabadkai út kereszteződésében. Egy Dacia Duster sofőrje figyelmetlen volt és oldalról nekiütközött a Renaultnak. Szerencsére senki sem sérült meg.
(►) Kiskunhalasra érkezik Stanislaw Dziwisz bíboros

(►) Kiskunhalasra érkezik Stanislaw Dziwisz bíboros

2019. 11. 28., 15:29 | Szőri Attila
Kiemelkedő eseményre készül a Kiskunhalas-Alsóvárosi Főplébánia alapításának 250. jubileumi évében. Számos lelki és közösségi esemény zajlott már a jeles évfordulóhoz kötődően, ám a napokban egy örömteli hír érkezett Lengyelországból. Kiskunhalasra érkezik Stanislaw Dziwisz bíboros – mondta Kuris István László alpolgármester.
Adventi programok Halas főterén

Adventi programok Halas főterén

2019. 11. 28., 12:01 | Fehér Erika
E hétvégén megkezdődnek Halason az adventi programok a Halasi Média és Kultúra kft. szervezésében. Az ünnepi események helyszíne idén is a hangulatos világítást kapó főtér lesz. Az egyházak közreműködésével advent minden vasárnapján közös gyertyagyújtást tartanak a Zenepavilonnál. Helyi intézmények műsorokkal készülnek az ünnepvárásra, de neves előadók is érkeznek az Adventi főtérre.
Véget vetnek az áldatlan állapotoknak az Esze-lakótelepen

Véget vetnek az áldatlan állapotoknak az Esze-lakótelepen

2019. 11. 28., 11:37 | Jáger Levente
Évek óta problémát jelentett az Esze Tamás lakótelepen a szétdobált szemét a kukák, illetve a szelektív gyűjtősziget mellett. A körzet képviselőjének kezdeményezésére a a Városgazda Zrt. kivitelezésében  elkészült városunk legnagyobb, szeméttárolók bekerítését eredményező beruházása. Mától zárható helyen lesznek a kukák.
Égető Szilárd a világ legrangosabb kötéltechnikai versenyén szerepelt

Égető Szilárd a világ legrangosabb kötéltechnikai versenyén szerepelt

2019. 11. 28., 11:12 | Jáger Levente
A kiskunhalasi Égető Szilárd főhadnagy vezette azt a nyolcfős csapatot, amely a világ legrangosabb kötéltechnikai versenyén szerepelt. A Hunor  Mentőszervezet elnyerte a legkreatívabb csapatnak járó elismerést.
Nyílt nap volt a II. Rákóczi-gimnáziumban (galéria)

Nyílt nap volt a II. Rákóczi-gimnáziumban (galéria)

2019. 11. 28., 09:50 | Jáger Levente
Teljesen megtelt a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium  tornacsarnoka az intézmény nyílt napján. Az oktatásban zajló változások természetesen ebben a középiskolában is éreztetik majd hatásukat, a következő tanévtől logisztikai technikusi képzés indul. Többek között erről is beszélt Téglás László igazgató a szülők és az érdeklődő diákok előtt.
Súlyos baleset, teljes útzár

Súlyos baleset, teljes útzár

2019. 11. 27., 16:09 | Jáger Levente
Súlyos baleset történt Jánoshalma és Borota között szerdán délután, nem sokkal negyed négy előtt. Egy autó az árokba hajtott, szükség volt a jánoshalmi önkormányzati tűzoltók segítségére. Az érintett szakaszon teljes útzár volt, információink szerint egy gyermek is megsérült.
Halasi képviselő az Országos Roma Önkormányzatban

Halasi képviselő az Országos Roma Önkormányzatban

2019. 11. 27., 14:06 |
Újra van kiskunhalasi képviselője az Országos Roma Önkormányzatnak. A napokban vehette át megbízólevelét Buczó Csanád, rajta kívül még hárman képviselhetik Bács-Kiskun megyét.
Felfüggesztett börtön a tompai testvérpárnak

Felfüggesztett börtön a tompai testvérpárnak

2019. 11. 27., 13:17 | Jáger Levente
Egy közlekedési baleset következménye önbíráskodás kísérlete, életveszélyes fenyegetőzés és testi sértés lett. Tompán. Egy helybéli testvérpárt ítélt felfüggesztett börtönre jogerősen a Kiskunhalasi Járásbíróság, mert idén februárban egy 70 éves férfit megöléssel fenyegettek, sőt meg is ütöttek. 
Népszerű lett a tetoválás, nagyon...(galéria)

Népszerű lett a tetoválás, nagyon...(galéria)

2019. 11. 27., 12:42 | Anda Péter, Jáger Levente
Volt könyvkötő de közel két és fél évtizede foglalkozik tetoválással Kürtös Xavér. A Forrás-Új Tükör Klub vendégeként beszélt arról, hogy milyen volt az első alkotása, mi az amit, sohasem varrna fel a bőrre. Xavér szerint a tetoválás egyre népszerűbb nemcsak az országban, hanem Kiskunhalason is. 
Gólgazdag halasi futsal-rangadó (galéria)

Gólgazdag halasi futsal-rangadó (galéria)

2019. 11. 27., 11:03 | Jáger Levente
Tizenöt gól esett az U17-es megyei futsal-bajnokság városi rangadóján, ahol a Kiskunhalasi FC és a Szilády RFC találkozott. A KFC fiataljai igyekeztek, helyzeteik is voltak, ám a két félidő végén megszórta őket az ellenfél. 
(►) Fa fajtamentés Tekó módra

(►) Fa fajtamentés Tekó módra

2019. 11. 27., 09:10 | Szőri Attila
Sok feladatuk volt a diákoknak a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium Majsai úti oktatási területén lévő földeken. A tekósok egy Gödöllőről indult országos kezdeményezéshez csatlakoztak, melynek lényege, hogy ritka növényfajtákat próbálnak megmenteni.
Leszállás Párizsban… és Halason

Leszállás Párizsban… és Halason

2019. 11. 27., 08:49 | Pál László, Anda Péter
Az őszi színházi évad második állomásához érkezett. A közönség a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című előadást tekinthette meg november 25-én a Városi Filmszínházban. A programot a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezte. Marc Camoletti nagy sikerű darabjáról a szereplő művészek nyilatkoztak.
Megkezdődött a Halasi Tánchagyományok Háza építése

Megkezdődött a Halasi Tánchagyományok Háza építése

2019. 11. 26., 18:04 | Bakos László
Elindult az építkezés a Bundzsák Dezső Sportközpont területén. A beruházás egy vissza nem térítendő támogatásnak köszönhetően valósulhat meg.
 Facsemetéket ültettek a diákok (galéria)

Facsemetéket ültettek a diákok (galéria)

2019. 11. 26., 15:20 | Jáger Levente
Az Esze Tamás lakótelepen hetven, a Karacs Teréz utcában pedig harminc facsemetét tettek földbe kedden délelőtt a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum diákjai.  A Jövőnkért a jövő szakemberei program keretében a Városgazda Zrt. segítségével, Bagi Bertalan városi főkertész szakmai útmutatásaival valósult meg az ültetés. 
Beszélgetés a tetoválásokról

Beszélgetés a tetoválásokról

2019. 11. 26., 14:43 | Szőri Attila
Egy igazán extrém téma, a tetoválások világa vár ma este a Forrás Új Tükör Klub vendégeire. A 17 órakor kezdődő programra a belépés ingyenes.
Boldog szülinapot Ady-óvoda! (galéria)

Boldog szülinapot Ady-óvoda! (galéria)

2019. 11. 26., 14:25 | Jáger Levente
Negyven évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az Ady Endre utcai óvoda, amelyet egy polgárházból alakítottak ki. 1979 óta több ezer gyermeket neveltek az ott dolgozó óvodapedagógusok, akik közül többen ott voltak a születésnapi ünnepségen. A finom torta elfogyasztása közben sok régi szép emléket felidéztek a jelenlévők.
Búcsú a régi tízezresektől

Búcsú a régi tízezresektől

2019. 11. 26., 12:28 | Fehér Erika, Vercz András
Hamarosan bevonják a régi tízezres bankjegyeket. Akinek van még ilyen pénz a birtokában jó, ha tudja, hogy jövő januártól már nem fizethet vele az üzletekben. A régi 10 ezresek beváltására még jó ideig mód lesz, csak azt már a postákon vagy a pénzintézeteknél lehet megtenni.
Viszlát, Petőfi! (galéria)

Viszlát, Petőfi! (galéria)

2019. 11. 25., 16:09 | Jáger Levente
Negyven év után néhány hónapra el kell köszönnünk a Petőfi Sándor szobrától.  Mint arról korábban beszámoltunk, az alkotás igen rossz állapotba került az elmúlt négy évtizedben, ezért a város az alkotóval, Mihály Gáborral egyeztetve a felújítás mellett döntött. Hétfőn délután Petőfi egy kisbusz hátuljában elindult a restaurátorműhely felé. 
Legyen áfamentes a tűzifa!

Legyen áfamentes a tűzifa!

2019. 11. 25., 15:33 | Jáger Levente
Sajtótájékoztatót tartott Szabadi István, a Mi Hazánk Mozgalom önkormányzati képviselője. Elmondta, hogy az MHM törvényjavaslatot nyújt be a tűzifa adómentessége érdekében. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy még a tél beállta előtt el kellene végezni a külterületi utak karbantartását.
Mikulásrajzok, Mikulásfutás és adománygyűjtés

Mikulásrajzok, Mikulásfutás és adománygyűjtés

2019. 11. 25., 14:28 | Fehér Erika
A Mikulás már készülődik és idén is várja a rajzokat. December 6-án Városi Mikulás nap lesz Halas főterén gyermekprogramokkal és koncertekkel. A jótékonysági Mikulásfutás és kerékpározás december 7-én lesz. Az adományokat már most le lehet adni a Halasmédia szerkesztőségében.
Váltson jegyet a bohózatok bohózatára!

Váltson jegyet a bohózatok bohózatára!

2019. 11. 25., 12:04 | Szőri Attila
Ma este ismét színházi előadás Kiskunhalason. A közönség a Boeing Boeing ( Leszállás Párizsban ) című darabot láthatja neves művészek előadásában. A darabban többek között Fodor Zsóka és a Bozsó Péter is publikum elé áll. A 19 órakor kezdődő darabra még lehet jegyeket vásárolni.
Délig nem lesz víz a Kertvárosban

Délig nem lesz víz a Kertvárosban

2019. 11. 25., 10:01 | Bakos László
Mint ahogyan múlt héten beszámoltunk róla, sorozatos csőtörések miatt időszakos vízhiányok voltak a Kertvárosban. A szolgáltató a Gárdonyi Géza utcában is kénytelen volt felbontani a járdafelületet.
Programozói verseny volt a Tekóban (galéria)

Programozói verseny volt a Tekóban (galéria)

2019. 11. 25., 09:03 | Jáger Levente
Az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete szervezésében rendezik meg a Dusza Árpád Országos Programozói Versenyt. A regionális fordulónak a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium adott helyet. 
Halasi testnevelő az Év edzője

Halasi testnevelő az Év edzője

2019. 11. 24., 22:44 | Szőri Attila
Még október végén számoltunk be arról, hogy a kiskunhalasi Igás Andor is bekerült az egyik országosan ismert magazin versenyének top5-ös mezőnyébe. A megméretésen Az év edzője cím jogos tulajdonosait keresték több kategóriában. A KB Autoteam SE Szitakötők Gyorstollas Szakosztályának vezetőjére a Csapatsport kategóriában lehetett voksolni. A verseny lezárult, így most már hivatalos, hogy Andor kapta a legtöbb szavazatot kategóriájában.
Lovas munkatársak találkoztak (galéria)

Lovas munkatársak találkoztak (galéria)

2019. 11. 24., 19:15 | Kovács Iván
2000-ben zárta be kapuit a Határőrség Kiskunhalasi Lovasiskolája. Az egykori kollégák már másodszor tartottak találkozót, a ma már az egykori legendás parancsnok nevét viselő  Hirling József Lovasparkbnan szombaton késő délután. A volt kollégák kellemes vacsorával, régi filmek vetítésével és beszélgetéssel töltötték az estét.

Derűs Folk Esten adott koncertet az Erdőfű zenekar (galéria)

Derűs Folk Esten adott koncertet az Erdőfű zenekar (galéria)

2019. 11. 24., 16:31 | Anda Péter, Jáger Levente
Nagyszerű koncertet láthattak azok, akik ellátogattak az év utolsó Folk Estjére a Közösségek Házába. A nagyterem teljesen megtelt, ahol az Erdőfű zenekar muzsikált, majd adta a talpalávalót a táncházban. Az együttes mellett színpadra állt Balogh Melinda népdalénekes, akiről megtudhattuk, hogy nemcsak a hangja, hanem a személyisége is varázslatos. 
Szalai Róbert bronzérme a súlyemelő országos bajnokságon

Szalai Róbert bronzérme a súlyemelő országos bajnokságon

2019. 11. 24., 16:08 | Jáger Levente
Élete első magyar bajnoki érmét nyerte meg Szalai Róbert (címképünk jobb oldalán). A sérüléséből felépülve a halasi sportember harmadik helyen végzett az Oroszlányban megrendezett felnőtt súlyemelő országos bajnokságon.
Magabiztos győzelem, hazai pályán (galéria)

Magabiztos győzelem, hazai pályán (galéria)

2019. 11. 24., 06:33 | Jáger Levente
A Kecel elleni, idegenbeli  győzelem után a Kiskunfélegyházát fogadta a Kiskunhalasi UKSC a megyei kézilabda-bajnokság utolsó előtti fordulójában. Demeter Ádámék számára azért is volt fontos ez a találkozó, mert ebben a szezonban most játszott utoljára hazai közönség előtt a csapat. A kevés cserével érkező vendégek ellen már az első félidőben jelentős előnyre tettek szert a halasiak, a vége pedig magabiztos siker volt.
Négy évtized múltán…

Négy évtized múltán…

2019. 11. 24., 06:30 | Pál László
A Halasi Nemes Tanács jubileumi emlékülést tartott november 22-én a városi könyvtárban. A szervezet 40 évvel ezelőtt alakult. Vezéregyéniségei Kamarás István és Varga Csaba szociológusok voltak. Most őket is meghívták, hogy együtt idézzék fel a múltat. A beszélgetést Lukács László és Végső István vezette. 
Őszi bajnok a Szilády RFC U16-os csapata

Őszi bajnok a Szilády RFC U16-os csapata

2019. 11. 23., 16:40 | Jáger Levente
A második félidőben előbb egyenlített, majd további két gólt rúgva megnyerte az őszi utolsó bajnoki mérkőzését a Szilády RFC U16-os csapata. A Kelebia felett aratott hazai siker azt jelenti, hogy a halasiak a tabella élén várhatják a tavaszi fordulókat.
Police Café roma fiatalokkal

Police Café roma fiatalokkal

2019. 11. 23., 11:15 | Fehér Erika
A megelőzésre helyezik a hangsúlyt. A fiatalokra leselkedő veszélyekről, például a kábítószerekről beszélgettek. az országban most először rendeztek olyan Police Cafét, amin roma származású diákok vettek részt. Halas ebben is példát szeretne mutatni más településeknek.
(►) Tekó Airlines, Rákóczirkusz, egyiptomi tánc és a Szívkirálynő katonái a szalagavatón (galéria)

(►) Tekó Airlines, Rákóczirkusz, egyiptomi tánc és a Szívkirálynő katonái a szalagavatón (galéria)

2019. 11. 23., 09:06 | Anda Péter, Jáger Levente
A füst, különleges produkció és persze a helyzethez illő komolyság is jelen volt a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium szalagavatóján. A végzősök hetek óta készültek erre a két órányi,  de néhány pillanatnak tűnő estére, amikor kamaszkoruk egyik fejezete zárult. A jó hangulatról a Tekó Airlines, a Rákóczirkusz,  az egyiptomi tánc és a Szívkirálynő katonasága gondoskodott.
Itt a vasárnapi dallista

Itt a vasárnapi dallista

2019. 11. 23., 07:29 | Kovács Iván
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A november 24-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.

(►) Bernadett és Róbert a legjobbak között

(►) Bernadett és Róbert a legjobbak között

2019. 11. 22., 18:50 | Szőri Attila
Néhány perccel ezelőtt a XI. Pont Karaokeverseny két újabb top8-as énekesének kilétéről lebbentették fel a fátylat az ifjúsági magazin műsorvezetői. Mint kiderült, Hasenfracz Bernadett és Török Róbert nevét rejtette a most felbontott két boríték.
Bécsi vendégségben a halasi csipke

Bécsi vendégségben a halasi csipke

2019. 11. 22., 16:59 |
Az osztrák fővárosban tekinthették meg az érdeklődők iparművészeti remekünket november 20-án. A Halasi Csipke Közalapítvány és a Csipkeház küldöttsége Bécsben, Magyarország Nagykövetségén mutatta be  hungarikumunkat. A program köszöntőkkel indult, néptánc- és divatbemutatóval folytatódott, majd kiállításokat lehetett megnézni. A rendezvényt német nyelvű könyvbemutató zárta.
Szolgálaton kívüli nyomozónő okozta a halasi tolvaj vesztét

Szolgálaton kívüli nyomozónő okozta a halasi tolvaj vesztét

2019. 11. 22., 14:02 | Jáger Levente
Jókor volt, jó helyen egy kiskunhalasi, szolgálaton kívüli nyomozónő csütörtökön délután. A rendőrnő észrevette, hogy az egyik helyi boltban a vásárló elhagyta a pénztárcáját, de azt egy férfi magához vette. Az elfogott helybéliről kiderült, hogy legalább nyolc vagyon elleni bűncselekményt követett el ebben a hónapban.
Libalakoma

Libalakoma

2019. 11. 22., 13:18 | Pál László
A Halasi Borklub november 21-én különleges esttel várta az érdeklődőket. A Végh-kúriában tartott rendezvényen a borkóstolás mellett ezúttal finom falatokat is kínáltak a résztvevőknek. A vendégeket Séllyei András, a borklub ötletgazdája köszöntötte a vacsoraasztalnál. 
Nyílt nap volt a Dékániban (galéria)

Nyílt nap volt a Dékániban (galéria)

2019. 11. 22., 09:58 | Fehér Erika
A vártnál is több vendége volt a Dékáni Árpád szakgimnázium nyílt napjának. A jövő tanévtől eben az iskolában is elindul a technikusi képzési forma. Egy új szakkal is bővül az intézmény kínálata az országos beiskolázású kadétképzéssel.
Díjazták a kimagasló szakmai munkát (galéria)

Díjazták a kimagasló szakmai munkát (galéria)

2019. 11. 22., 09:21 | Bakos László
Kiskunhalason tartotta a Szociális Munka Napja alkalmából az ünnepségét a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Bács-Kiskun Megyei Kirendeltsége. A megyében hozzájuk tartozik öt intézmény, amely szociális és gyermekvédelmi tevékenységet lát el. Az intézmények hét munkatársának, segítőjének munkáját emelték ki az ünnepi eseményen.
Kánonban – rendhagyóan

Kánonban – rendhagyóan

2019. 11. 21., 19:40 | Pál László
A Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában folytatódott a rendhagyó énekórák sorozata. A legutóbbi eseménynek november 21-én délelőtt adott otthont az intézmény hangversenyterme. A telt házas program változatos műsorral várta a közönséget.
Elhárították a hibát

Elhárították a hibát

2019. 11. 21., 15:39 | Bakos László
Egész éjszaka dolgoztak, újra helyreállt a vízszolgáltatás a Kertvárosban. Az elmúlt napokban több alkalommal vízhiány és időszakos nyomásingadozás volt tapasztalható Kiskunhalason, a Kertvárosban.
Büszkék lehetünk a halasi véradókra

Büszkék lehetünk a halasi véradókra

2019. 11. 21., 13:53 | Jáger Levente
Három halasi véradót is köszöntötték Kecskeméten, a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun megyei szervezetének ünnepségén. Pásztor József (címképünkön), Farkas Sándor és Kiss Zoltán összesen  413 alkalommal volt donor.
Rendkívüli ülés az orvosi ügyeletről

Rendkívüli ülés az orvosi ügyeletről

2019. 11. 21., 13:21 | Jáger Levente
A következő egy évben biztosan egy külső vállalkozás bevonásával oldják meg a háziorvosi és a gyermekorvosi ügyelet Kiskunhalason, valamint hat környékbeli településen. Az elképzelés az volt, hogy az ügyeletet a kórházba integrálná az önkormányzat, de ennek megvalósítása még nem lehetséges. A képviselő-testület csütörtökön reggel rendkívüli ülés keretében tárgyalt erről.
Fekvenyomásban aranyérmes halasi tűzoltó

Fekvenyomásban aranyérmes halasi tűzoltó

2019. 11. 21., 09:46 | Jáger Levente
A Magyar Professzionális Erőemelő Liga szabályai szerint rendezték meg Székesfehérváron a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Országos Fekvenyomó Bajnokságát. A Bács-Kiskun megyei válogatottban több halasi tűzoltó is szerepelt, akik remek eredményeket értek el. 
Vedres-könyvbemutató (galéria)

Vedres-könyvbemutató (galéria)

2019. 11. 21., 09:25 | Anda Péter, Pál László
Fa és forgács című kötetét mutatta be a Forrás-Új Tükör Klubban november 19-én Vedres Ferenc szerző. A rendezvényen közreműködött Kerpits Miklós előadóművész. A beszélgetést Király Gábor, a klub házigazdája vezette. A program a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében valósult meg. 
(►) Szent Erzsébet történetével ismerkedtek

(►) Szent Erzsébet történetével ismerkedtek

2019. 11. 21., 08:57 | Szőri Attila
Egy rövid ünnepséget tartottak a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium ebédlőjében Erzsébet nap alkalmából. Berki József iskolalelkész röviden elmondta a jelenlévő diákoknak Szent Erzsébet legendáját, majd megáldotta a kihelyezett, nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret.
Zöldül a leves

Zöldül a leves

2019. 11. 21., 08:40 | Szőri Attila
A hűvös napokon igazán jól tud esni egy tányérnyi forró leves. Nálunk népszerűek a különböző zöldségekből készített krémlevesek, így ezen a héten egy ilyen finomságot ajánlok olvasóinknak.
Riadó a Barneválban: ammóniaszivárgás-elhárítási gyakorlat volt (galéria)

Riadó a Barneválban: ammóniaszivárgás-elhárítási gyakorlat volt (galéria)

2019. 11. 20., 15:04 | Jáger Levente
Tűzoltók, mentők, rendőrök, polgárőrök, közterület-felügyelők vettek részt azon a nagyszabású gyakorlaton, amelynek helyszíne a Barnevál és környéke volt. A feltételezések szerint műszaki hiba miatt ammóniaszivárgás történt, amely veszélyeztette az üzem dolgozóit és a lakosságot is. Minden úgy történt, mintha éles helyzet volna, még a lakosságvédelmi szirénát is beindították. 
(►) Felidézték Szent Erzsébet példaértékű tetteit

(►) Felidézték Szent Erzsébet példaértékű tetteit

2019. 11. 20., 14:27 | Szőri Attila
2007 óta minden év novemberében megemlékezést tartanak Kiskunhalason, a Szent Erzsébet téren, ahol az Árpád-házi királylány tiszteletére gyújtanak mécseseket az emberek. Tegnap este közös imádság keretében idézték fel az Erzsébet nevéhez köthető legendákat.
Folkest az Erdőfű zenekarral

Folkest az Erdőfű zenekarral

2019. 11. 20., 12:58 | Vadkerti-Tóth Mónika
November 23-án, szombaton kerül megrendezésre az év utolsó Folkestje a Közösségek Házában. A 18 órakor kezdődő koncert házigazdája ez alkalommal az Erdőfű zenekar lesz. Róluk érdemes megjegyezni, hogy számos országban, nemzetközi szinten is bizonyították már a népzene iránti elhivatottságukat. Zenekarukkal bejárták már a fél világot, így érdemes lesz ellátogatni a kiskunhalasi koncertjükre is.
(►) Cum Gratia díj Mester Sándornak

(►) Cum Gratia díj Mester Sándornak

2019. 11. 20., 11:13 | Szőri Attila
Idén is átadták az Öregdiákok Halasi Egyesülete által alapított Cum Gratia pedagógus díjat. Az ünnepséget kedden este tartották  a Martonosi Pál Városi Könyvtárban. 2019-ben Mester Sándor vehette át a rangos elismerést.
Veszély elmúlt: véget ért a gyakorlat

Veszély elmúlt: véget ért a gyakorlat

2019. 11. 20., 10:34 | Szőri Attila, Jáger Levente
Véget ért az a gyakorlat, amely délelőtt 10 órakor kezdődött a Barneválban és a környéken lévő utcákban. Néhány perccel ezelőtt megszólaltak a szirénák, amely a próbariadó végét jelentették.
Elviszik Petőfit, de visszakapjuk

Elviszik Petőfit, de visszakapjuk

2019. 11. 20., 08:53 | Jáger Levente
A tervek szerint hétfőn délelőtt leszerelik a talapzatáról Petőfi Sándor szobrát, hogy aztán jövő tavasszal egy ugyanilyen megjelenésű, bronzba öltött alkotást állítsanak vissza. Tóth Péter osztályvezető azt mondta, a közelmúltban Kiskunhalason járt  Mihály Gábor szobrász, aki jelezte, bizony ráfér már az alkotásra a renoválás.          
Világítás és mellény nélkül kockáztatnak

Világítás és mellény nélkül kockáztatnak

2019. 11. 20., 08:23 | Bakos László
Nem mindenkinek megfelelő a világítása és lakott területen kívül nem húznak láthatósági mellényt-ez tapasztalható a Halas környéki külterületi utakon. A rendőrség arra hívja fel a figyelmet, hogy mindenkinek a saját érdeke, hogy épségben hazaérjen, így ezek a néhány ezer forintos eszközök meglétét fokozottan ellenőrzik a következő hetekben.
Jótékony halasi bokszolók

Jótékony halasi bokszolók

2019. 11. 19., 17:15 | Jáger Levente
Varsányi Verának, a Halasi Box Club elnökének kezdeményezésére jótékonysági akcióba fogott a sportegyesület. Úgy döntöttek, hogy megpróbálnak anyagi segítséget nyújtani egy súlyos beteg kislánynak, Lencsinek. Az akció sikerrel járt, az összegyűlt pénzt már el is küldték a rászoruló gyermeknek.
Ne az Ön vízmérője legyen a következő!

Ne az Ön vízmérője legyen a következő!

2019. 11. 19., 13:16 | Bakos László
Minden téli szezonban több millió forintos kár keletkezik a szétfagyott vízmérők miatt. 2017 volt a rekord év, akkor a Kiskunvíz Kft. szolgáltatási területén közel ezer ingatlanon rongálta meg a fagy a mérőberendezéseket. A kár ilyenkor nem csak a mérő berendezés cseréjét jelenti, az elszivárgó víz miatt is bosszankodhatnak a feledékeny fogyasztók.
Könyvbemutató lesz a klubban

Könyvbemutató lesz a klubban

2019. 11. 19., 09:58 | Szőri Attila
A Forrás – Új Tükör Klub ma esti vendégei nem először találkoznak a klubtagsággal. Az elmúlt években többször szerepeltek a Közösségek Házában annak kapcsán, hogy Vedres Ferencnek és feleségének Vedres-Nagy Ibolyának verses, ill. novellás köteteik jelentek meg.
Figyelem! Gyakorlat lesz, forgalomkorlátozásokkal

Figyelem! Gyakorlat lesz, forgalomkorlátozásokkal

2019. 11. 19., 09:22 | Jáger Levente
Szerdán délelőtt megszólal a lakosságvédelmi sziréna a Vasút utcában és nagyszabású gyakorlatot tartanak a Barneválban, valamint a környékbeli utcákban. Ennek kapcsán forgalomkorlátozás lesz több helyszínen is. 
Szomorú vasárnap: saját udvarán verték meg a halasi férfit

Szomorú vasárnap: saját udvarán verték meg a halasi férfit

2019. 11. 18., 18:36 | Jáger Levente
F. Szabina, K. Roland és K. László minden bizonnyal jó néhány évet rács mögött tölt majd, miután vasárnap délután egy 55 éves kiskunhalasi férfit saját udvarán bántalmaztak. A sértettnek egyetlen bűne volt: rászólt Szabinára, hogy ne zajongjon az utcán. 
Dobogós lovasaink fedett pályán

Dobogós lovasaink fedett pályán

2019. 11. 18., 18:16 | Kovács Iván
Kaposváron rendeztek háromnapos kiemelt fedett pályás díjugrató versenyt a múlt hétvégén. Kiskunhalasról a Határőr Dózsa SE sportolói Fazekas István és Karádi Ármin több lóval is startoltak. A fedeles szezon elején érmeket szereztek és jó helyezéseket értek el.

Új módszerek és kiemelt tehetséggondozás a Sziládyban

Új módszerek és kiemelt tehetséggondozás a Sziládyban

2019. 11. 18., 15:41 |
A KRK Szilády Áron Gimnáziumban nyílt nap lesz november 23-án. A program reggel 8 órakor tájékoztatóval indul külön a diákoknak és külön a szülőknek. Ezt követően 9 órától lesznek nyitva az ajtók a tantermekben. A szaktanárok duplaórákat tartanak az érdeklődőknek. A nyílt nap résztvevői fél 11-től délig a sokoldalú iskolai élettel, és az itt folyó tehetséggondozással ismerkedhetnek meg közelebbről. Varga Judit igazgatóval az új módszerekről és az oktatás eredményességének növeléséről beszélgettünk.
Meghosszabbították a szavazást: hajrá, Vladár Éva!

Meghosszabbították a szavazást: hajrá, Vladár Éva!

2019. 11. 18., 14:10 | Jáger Levente
Az óriási érdeklődésre való tekintettel szerda 12 óráig meghosszabbították a Megyei Prima Díj közönségdíjának szavazását. Mint arról korábban beszámoltunk,  Vladár Éva a Magyar oktatás és köznevelés kategória nyerteseként bekerült a legjobb tíz mezőnybe, közülük hárman kapják meg az elismerést, de kiadják a közönségdíjat is,  ide még várják a voksokat.
Hét halasi úszóérem Hódmezővásárhelyről

Hét halasi úszóérem Hódmezővásárhelyről

2019. 11. 18., 13:54 |
Kiss Virág szállította a halasi úszócsapat érmeinek nagy részét a hódmezővásárhelyi Naturtex Kupáról.  Dicséretes az is, hogy Novotny Attila és Csontos Kristóf tanítványai 32 egyéni rekordot állítottak fel.
Kitüntetett halasi elnök (galéria)

Kitüntetett halasi elnök (galéria)

2019. 11. 18., 09:04 | Pál László
A kiskunhalasi székhelyű Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület felvállalta az erdélyi irodalom népszerűsítését és eljuttatását minél szélesebb közönséghez. A szervezet elnökét november 17-én elismerésben részesítették Budapesten. Dr. Döme Ottó a MOM Kulturális Központ színháztermében vehette át a báró Kemény János emlékdíjat és az ezzel járó bronz emlékplakettet.
Hazai érmek, nemzetközi táncos sikerek

Hazai érmek, nemzetközi táncos sikerek

2019. 11. 18., 08:51 | Kovács Iván
Itthon és külföldön léptek parkettre a hétvégén a Stúdió 2000 TSE versenytáncos párosai. Latin és standard táncokban is remekül szerepeltek a halasi táncosok - közölte Juhász Ágnes, a klub művészeti vezetője. E közben az egyesületnél  lázas készülődés folyik a november 30-i RexTerra kupára.  Részletek az alábbiakban olvashatók.
Bállal zárta az eredményes évét a Halasi Tenisz Club (galéria)

Bállal zárta az eredményes évét a Halasi Tenisz Club (galéria)

2019. 11. 17., 18:06 | Jáger Levente
Hatodik alkalommal rendezték meg a Tenisz Bált, amelynek ezúttal is a Tiszti Klub volt a helyszíne. Az egyesületnek volt mit ünnepelni, ugyanis a nyáron megnyerte az első osztályú csapatbajnokságot, így jövőre az Szuperligában szerepelhet. Az est jó alkalmat teremtett a ligabajnokságok eredményhirdetésére és természetesen egy kis lazításra is. 
Piggy Blinders

Piggy Blinders

2019. 11. 17., 16:43 | Tóth István
A rendkívül népszerű televíziós sorozat (Peaky Blinders) címét némileg átértelmezve, átformálva rendeztek, Piggy Blinders Squash Open néven fallabda kupát szombaton a Centrum Sportközpontban a Zsellér Kft. támogatásával (fotónkon Bognár Koppány a támogató képviseletében). A külsőségek és bőven országos szintű párharcok egyedivé és sokáig emlékezetessé tették a viadalt.
Sport az Esélyért: születésnapi focigála volt (galéria)

Sport az Esélyért: születésnapi focigála volt (galéria)

2019. 11. 17., 11:20 | Jáger Levente
Könnyes, mosolygós, küzdelmekben gólokban gazdag születésnapi labdarúgókupát szervezett a Sport az Esélyért Kiskunhalasi Egyesület. Ez az év az ünneplésről (is) szól, mivel a lelkes civil szervezet 2019-ben lett tizenöt esztendős. A szombati focitornán hét csapat vett részt, az eseményt támogatta a Magyar Labdarúgó Szövetség Grassroots Igazgatósága is. 
Váratlan vereség a sereghajtótól (galéria)

Váratlan vereség a sereghajtótól (galéria)

2019. 11. 17., 10:10 | Jáger Levente
Az utolsó bajnokiját játszotta az őszi szezonban a Faddikorr-Kiskunhalasi FC, az ellenfél pedig a tabella sereghajtója, a Bácsalmás volt. A találkozó a műfüves arénában volt, amely a jelek szerint a vendégeknek kedvezett. A halasiak öngólt vétettek, az első félidőben sok volt a védekezési hiba, az utolsó perceket pedig emberhátrányban játszotta le. Az utolsó pillanatig nyomott a KFC, de az egyenlítés nem sikerült.
Téli rezsicsökkentés – lejár az átvételi határidő

Téli rezsicsökkentés – lejár az átvételi határidő

2019. 11. 17., 00:36 | Fehér Erika
Figyelem! Nemsokára lejár a téli rezsicsökkentés utalványainak átvételi és beváltási határideje. Aki érintett és még nem váltotta be az utalványt jó, ha tudja, hogy már csak december 15-ig van erre lehetőség.
Országosan meghatározó lovasbázisunk

Országosan meghatározó lovasbázisunk

2019. 11. 16., 18:42 | Kovács Iván
Kétnapos szakmai megbeszélést tartott a Magyar Lovassport Szövetség Díjugrató Szakág elnöksége (címképen) a Kiskunhalas közelében található Pirtó Lovasfogadóban. November 12-én és 13-án, a kétnapos szakág vezetési összetartáson évet értékeltek és jövőt terveztek a díjugratók. Ennek apropóján Juhász Tibor elnökségi tag Halas helyéről, szerepéről és jövőjéről beszélt hírportálunknak.

Filharmónia a Zűrös Bandával

Filharmónia a Zűrös Bandával

2019. 11. 16., 15:53 | Fehér Erika, Anda Péter
Neves zenészek tartanak rendhagyó órákat a diákoknak. Megkezdődött Halason is az Ifjúsági Filharmónia sorozat új évada. Csütörtökön a Zűrös Banda ismertette meg a diákokat a Balkáni népzenével, de jön majd az Operakommandó is.
Őszi bajnok a KFC U19-es csapata (galéria)

Őszi bajnok a KFC U19-es csapata (galéria)

2019. 11. 16., 15:34 | Jáger Levente
Egyetlen, még az első fordulóban elért döntetlent óta mind a tíz mérkőzését megnyerte a Faddikorr-Kiskunhalasi FC U19-es csapata. Az ősz záráskor a Bácsalmás ellen léptek pályára a halasiak a Bundzsák Dezső Sportközpontban, a sima győzelem azt jelentette, hogy a fiúk a tabella élén várhatják a tavaszi mérkőzéseket. 
Lombgyűjtési akció utolsó hétvége

Lombgyűjtési akció utolsó hétvége

2019. 11. 16., 12:11 | Fehér Erika
Akinek van még zöld hulladéka, most vigye! Ezen a hétvégén zárul az önkormányzat és a Halasi városgazda Zrt. őszi lombgyűjtési akciója. Ezúttal két újabb városrészben lehet leadni az összegyűjtött zöldhulladékot: a Szabadság téren a Felsővárosi iskolánál, illetve a Kálvin térnél, a Tiszti Klub mellett.
Emlékezetes szalagavatóval ünnepeltek a bibós diákok (galéria)

Emlékezetes szalagavatóval ünnepeltek a bibós diákok (galéria)

2019. 11. 16., 08:44 | Jáger Levente, Jákob Klára
Középiskolás éveik fontos állomásához érkeztek a Bibó István Gimnázium végzősei. A tizenkettedikesek szalagozó ünnepsége, majd az osztálytáncokkal színesített gála emlékezetes órákat szerzett a közösségnek, a tanároknak és természetesen a szülőknek, hozzátartozóknak is.  A négy osztály diáksága újabb lépést tett a felnőtté válás útján.
Itt a friss dallista

Itt a friss dallista

2019. 11. 16., 07:58 | Kovács Iván
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A november 17-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Halas is csatlakozott az országos faültetési programhoz (galéria)

Halas is csatlakozott az országos faültetési programhoz (galéria)

2019. 11. 15., 16:24 | Jáger Levente
Országos faültetési programot indított az agrártárca, idén november és jövő tavasz között 550 hektárnyi új erdőt telepítenek majd. Ehhez csatlakozott Kiskunhalas is, pénteken délelőtt a Szilády Áron utcai óvoda gyermekeivel együtt Zsigó Róbert  élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár,  Fülöp Róbert polgármester és Sulyok Ferenc, a KEFAG vezérigazgatója tett földbe a Semmelweis téren egy csemetét.
Cukorbetegség világnapja a MÁV Szakiban

Cukorbetegség világnapja a MÁV Szakiban

2019. 11. 15., 15:50 | Fehér Erika, Jáger Levente
Előadások és szűrővizsgálatok a cukorbetegség világnapján. A vasutas művelődési házban az egészség megőrzéséről szólt a csütörtök délután. A kórház és az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai adtak hasznos információkat, tanácsokat az érdeklődőknek.
Fát ültettek Mester Sándor tiszteletére

Fát ültettek Mester Sándor tiszteletére

2019. 11. 15., 15:07 | Szőri Attila
Idén is átadják az Öregdiákok Halasi Egyesülete által alapított Cum Gratia pedagógusdíjat. Az ünnepséget november 19-én, kedden este 18 órakor tartják  a Martonosi Pál Városi Könyvtárban. Előzményeként fát ültettek az idei díjazott tiszteletére.
A gépeket felkészítették a télre (galéria)

A gépeket felkészítették a télre (galéria)

2019. 11. 15., 09:48 | Jáger Levente
A Halasi Városgazda Zrt. traktorait felkészítették a télre, többek között ez derült ki a csütörtökön megtartott hószemlén. Ha a szükség úgy kívánja, akkor nyolc, tolólappal, illetve só- és homokszóróval felszerelt gép indulhat el a Majsai úti telephelyről, de több vállalkozóval is szerződést kötöttek. Molnár Ferenc vezérigazgató a lakosság türelmét is kérte.
Újra koncertezik a Shanka & The Schuldigang zenekar

Újra koncertezik a Shanka & The Schuldigang zenekar

2019. 11. 15., 09:02 | Jáger Levente
Újra a húrok közé csap az a kiskunhalasi kötődésű zenekar, amely évente egy különleges alkalomból ad koncertet. A Schanka &  The Schuldigang pénteken este a Gomba pincéjében játssza el dalait. 
Sikeres újraélesztés, kollégánk aktív segítségével

Sikeres újraélesztés, kollégánk aktív segítségével

2019. 11. 14., 18:49 | Jáger Levente
A faleveleket gereblyézte egy kiskunhalasi férfi a Vasút és a Tuba utca sarkán, amikor rosszul lett és a földre zuhant. Egy járőkelő hívta a mentőket, közben a szomszédban lakó kollégánk, Vili Antal látta, hogy segítségre van szükség. Odament és megkezdte az újraélesztést, amely sikeres volt. 
Újabb iskolai bál jön

Újabb iskolai bál jön

2019. 11. 14., 18:23 | Szőri Attila
Pénteken este a Bibó István Gimnázium végzősei rendezik meg szalagavatójukat. Az előkészületek már gőzerővel folynak, ma délután az osztály- és az évfolyamtáncokat gyakorolták a diákok.
Oldalára borult egy Iveco Harkakötöny közelében

Oldalára borult egy Iveco Harkakötöny közelében

2019. 11. 14., 17:05 | Jáger Levente
Senki sem sérült meg abban a balesetben, amely csütörtökön délután történt Kiskunhalas és Kiskunmajsa között, Harkakötöny közelében. Egy  Iveco lehaladt az útról és az árokban az oldalára borult. 
Töklámpást faragtak a bibósok

Töklámpást faragtak a bibósok

2019. 11. 14., 13:47 | Szőri Attila
Bár már túl vagyunk a halloween ünnepkörön, a Bibó-gimnázium diákjai most döntöttek úgy, hogy közösen készítenek el néhány rémisztő vagy éppen humoros töklámpást. A kezdeményezés a résztvevők számát látva remekül sikerült, biztosan lesz folytatása a gimnáziumban.
Tolvajból rabló: bilincs a 64 éves halasi férfi csuklóján

Tolvajból rabló: bilincs a 64 éves halasi férfi csuklóján

2019. 11. 14., 13:18 | Jáger Levente
Újabb rablás történt Kiskunhalason, azonban egy órán belül bilincs kattant a 64 éves gyanúsított  kezén. Úgy tudjuk, hogy a gyors elfogásban  szerepe volt a közterületi kamerarendszer felvételeinek, amelyek segítettek beazonosítani a férfit.
Két órán belül, háromszor

Két órán belül, háromszor

2019. 11. 14., 10:43 | Jáger Levente
Őrizetbe vették azt a 34 éves nőt, aki egyetlen éjszaka alatt, két órán belül, háromszor próbált lopni Kiskunmajsán.  Az is kiderült róla, hogy néhány hónappal korábban hasonló bűncselekmények miatt nyomoztak utána.
Halasi sikerek az Alföldi Régió mezeifutó-versenyén (galéria)

Halasi sikerek az Alföldi Régió mezeifutó-versenyén (galéria)

2019. 11. 13., 17:47 | Jáger Levente
Két megye, Bács-Kiskun és Csongrád utánpótláskorú atlétái mérték össze erejüket az Alföldi Régió mezeifutó-versenyén. A házigazda a Kiskunhalasi Atlétikai Club volt, amelynek versenyzői, iskoláik színeiben szép eredményeket értek el a több mint száz főt felvonultató mezőnyben.
Operettvarázs a Városi Filmszínházban

Operettvarázs a Városi Filmszínházban

2019. 11. 13., 13:47 | Pál László
Molnár-Buliska Edit és Pál Attila lépett közönség elé november 11-én a Városi Filmszínházban. Közös estjükön az operettek világának legnagyobb slágereit adták elő két felvonásban.
A közönség szeretete motivál (galéria)

A közönség szeretete motivál (galéria)

2019. 11. 13., 12:13 | Anda Péter
- A közönség szeretete motivál és az, hogy most is ennyien eljöttetek és meghallgattatok - mondta  D. Nagy Lajos a Forrás-Új Tükör Klub kedd esti beszélgetésén. A Bikini együttes énekese beszélt kiskunhalasi élményeiről,  a készülő szólólemezéről és arról is, hogy miért vállalkozott műfordításra.
Várják a javaslatokat év sportolóira

Várják a javaslatokat év sportolóira

2019. 11. 13., 11:24 |
Jövő február második hétvégéjén, egy gála keretében adják át az év sportolóinak, támogatójának, edzőjének járó elismeréseket. A díjazottakra november 30-ig várják a javaslatokat.
Kitüntetések a Szociális Munka Napján

Kitüntetések a Szociális Munka Napján

2019. 11. 12., 19:43 | Fehér Erika, Kardos Csaba
A szociális ágazatban dolgozókat ünnepeljük november 12-én. Halason a Tiszti Klubban tartották a városi és járási ünnepséget. Ezen az eseményen adták át a Kiskunhalas Város Szociális Ellátásáért Díjakat, illetve a Gép Károlyné Díjat is.
Felújították a kilátót

Felújították a kilátót

2019. 11. 12., 15:57 | Bakos László
Befejeződött a sóstói kilátó rekonstrukciója. A Halasi Városgazda Zrt. közel egymillió forintot fordított a tölgyfaszerkezetű kilátó javítására. Az önkormányzat a pénzügyi forrást saját költségvetésből biztosította.
Anyakönyvi híreink (2019.11.12.)

Anyakönyvi híreink (2019.11.12.)

2019. 11. 12., 14:51 | Szőri Attila
A legfrissebb anyakönyvi híreket most is nálunk olvashatják először. Tekintsék meg a legújabb adatokat!
Új jegyzője lesz Halasnak

Új jegyzője lesz Halasnak

2019. 11. 12., 11:07 |
Néhány perccel ezelőtt közleményt kapott szerkesztőségünk a halasi városházáról. Ebben arról tájékoztatnak, hogy december elsejétől Komlósné dr. Fekete Anikó a Halasi Városgazda Zrt-nél dolgozik  tovább, a jegyzői posztra pályázatot írtak ki.
D. Nagy Lajos lesz a Forrás-Új Tükör Klub vendége

D. Nagy Lajos lesz a Forrás-Új Tükör Klub vendége

2019. 11. 12., 07:19 | Anda Péter
Illusztris vendége lesz kedden 17 órától a Forrás-Új Tükör Klubnak. A kiskunhalasi kötődésű D. Nagy Lajossal,. a Bikini együttes énekesével Jáger Levente beszélget.
Hiba elhárítva, újra arzénmentes a pirtói víz

Hiba elhárítva, újra arzénmentes a pirtói víz

2019. 11. 11., 16:56 | Bakos László
Kicserélték a leégett szivattyúkat, visszaállt a megszokott vízszolgáltatás Pirtón. A település vízműtelepén pénteken volt egy üzemzavar, ennek során víz alá került egy szivattyúakna, tönkrementek a villanymotorok, amelyek a víz arzénmentesítéséhez voltak szükségesek. A kár legalább egymillió forint.
A Fazekas nyerte az Ingenium Kupát (galéria)

A Fazekas nyerte az Ingenium Kupát (galéria)

2019. 11. 11., 15:28 | Jáger Levente
Öt általános iskola részvételével hetedik alkalommal rendezte meg a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium az Ingenium Kupát. A műfüves pályán lejátszott mérkőzések végén a Fazekas Mihály Általános Iskola örülhetett az első helyének.
Angliai fogás a halasi tányérokon

Angliai fogás a halasi tányérokon

2019. 11. 11., 11:43 | Szőri Attila
A Fish & chips nevét szerintem már mindenki hallotta. Szálkamentes hal, ropogós bundában, aranysárga sültkrumpli, harmonikus ízvilágú mártogatós. Kell ennél több? Igen, hogy mindezt otthon, saját konyhánkban készítsük el magunknak.
Szárnyaltak a hétvégén versenytáncosaink

Szárnyaltak a hétvégén versenytáncosaink

2019. 11. 11., 07:45 | Kovács Iván
Több helyszínen is rendeztek hazánkban megméretést versenytánc sportban a hétvégén. A Stúdió 2000 TSE sportolói három helyszínen is helytálltak és elsőségeket, értékes helyezéseket szereztek. Juhász Ágnes, a Stúdió 2000 TSE művészeti vezetője összefoglaló tájékoztatóját az alábbiakban olvashatják.
Kidőlt egy fa a Vasút utcában

Kidőlt egy fa a Vasút utcában

2019. 11. 10., 16:28 |
Vasárnap délután riasztották a halasi tűzoltókat a Vasút utcába. A Barnevál közelében egy jókora fa gyökerestől fordult ki a földből és rádőlt az útra.
Áramszünetek a jövő héten

Áramszünetek a jövő héten

2019. 11. 10., 16:05 | Fehér Erika
A jövő héten sok halasi utcában lesz áramszünet.  Az NKM Áramhálózati Kft. a villamos hálózaton előre tervezett munkálatokat fog végezni, melyek időtartamában szünetel a villamosenergia-szolgáltatás. A cég tájékoztatója szerint a berendezéseket az áramszünet ideje alatt is feszültség alatt állónak kell tekinteni! Aggregátor használatról előre kell egyeztetni a szolgáltatóval. Az áramszünetekben érintett utcákban külön tájékoztatókat is kihelyeznek. 
(►) Javasoljon halasi kincseket!

(►) Javasoljon halasi kincseket!

2019. 11. 10., 10:44 | Szőri Attila
A Halasi Csipke, a Thorma János Múzeum vagy éppen a kuruc szobor. Néhány azok közül a kiskunhalasi kulturális kincsek közül, amik ott szerepelnek az úgynevezett helyi értéktárban. A már felkutatott és rögzített tételek mellé, most a lakosság segítségével újabb értékeket szeretnének találni.
(►) Egy tökéletes este a Szilády végzőseivel

(►) Egy tökéletes este a Szilády végzőseivel

2019. 11. 10., 09:33 | Szőri Attila, Anda Péter
Színvonalas, látványos, humoros, sokszor mégis megható délután és este áll a Szilády Áron Református Gimnázium végzősei mögött. Szombaton tartották szalagavató báljukat, melynek pillanatai bővelkedtek az imént említett jelzőkben.
Csapat- és egyéni sikerek az Old Boys tornaversenyen

Csapat- és egyéni sikerek az Old Boys tornaversenyen

2019. 11. 09., 22:32 | Szőri Attila
Az utóbbi években Kiskunhalas neve minden évben ott volt az Old Boys Tornaverseny eredménylistáján. Idén több halasi siker is született, de már alapból az rendhagyónak számított, hogy nem egy, hanem midnjárt két csapat is képviselte városunkat a rangos megméretésen.
A Daróczi nyuszik tovább hódítanak

A Daróczi nyuszik tovább hódítanak

2019. 11. 09., 16:30 | Kovács Iván
Újabb Daróczi világsikert hoztak a bócsai üregi nyuszik. A mai napon Hollandia Ede nevű városában a Naturephotographer of The Year pályázat fődíját vette át Daróczi Csaba soltvadkerti természetfotós ugró nyuszik című képének köszönhetően. A kiskunhalasi központú Kiskunszt Fotóklub fotográfusát telefonon értük utol.
Márton napi felvonulás Halas belvárosában

Márton napi felvonulás Halas belvárosában

2019. 11. 09., 13:24 | Fehér Erika, Anda Péter
Ahogy besötétedett, sok kis lámpás világította meg Halas főterét. Pénteken tartották a Városi Márton napi felvonulást Halas központjában. Délután fél 5-re várta az érdeklődőket a szervező Halasi Média és Kultúra Kft. Az esős idő ellenére is sokan látogattak el a rendezvényre, ovisok, iskolások és családok egészen pici gyermekekkel is.
(►) Sacra Hungarorum

(►) Sacra Hungarorum

2019. 11. 09., 11:23 | Szőri Attila, Anda Péter
Mire figyelmeztetnek bennünket a magyarságra vonatkozó próféciák? Kik vagyunk mi és mi most a legfontosabb feladatunk? Többek között ezekre a kérdésekre kaphattak választ azok, akik ellátogattak november 5-én a Forrás - Új Tükör Klub előadására.
Nagyon jó ide hazajönni! (galéria)

Nagyon jó ide hazajönni! (galéria)

2019. 11. 09., 08:37 | Jáger Levente
A Fonogram-díjas Napra énekesnője, a kiskunhalasi születésű Krámli Kinga volt a vendége a Forrás-Új Tükör Klub péntek esti programjának. Kinga tiszta lelke, közvetlen stílusa és fantasztikus énekhangja varázsolta el a jelenlévőket. Az énekesnő szívesen mesélt pályájának minden állomásáról és még a közönséget is megénekeltette. A végén pedig neki daloltak a nézők, ugyanis éppen pénteken ünnepelte a születésnapját.
Lajtos kocsiból kapják a vizet a pirtóiak

Lajtos kocsiból kapják a vizet a pirtóiak

2019. 11. 09., 08:25 | Bakos László
Komoly műszaki hiba elhárításán dolgoznak a Kiskunvíz Kft. munkatársai a településen. A víztisztító berendezés szivattyúi égtek le egy üzemzavar miatt. Pirtón jelenleg van vízszolgáltatás, ám a csövekben úgynevezett tisztítatlan nyersvíz található, amely fürdésre, wc öblítésére alkalmas, emberi fogyasztásra a jelenlegi szabályozás szerint nem ajánlott.
(►) ,,Az tudja, meddig jutottunk, aki látta, honnan indultunk el!”

(►) ,,Az tudja, meddig jutottunk, aki látta, honnan indultunk el!”

2019. 11. 08., 23:47 | Szőri Attila
Pénteken este megkezdődött a 2019-2020-as tanév szalagavató szezonja Kiskunhalason. Elsőként a Vári Szabó István Szakképző Iskola végzősei ünnepeltek. Humoros táncok és megható pillanatok jellemezték a műsort.
Ők már biztosan ott vannak a top8-ban

Ők már biztosan ott vannak a top8-ban

2019. 11. 08., 18:30 | Szőri Attila
A Pont című ifjúsági műsor mai adásában két produkció került be a legjobb nyolc közé a XI. Pont Karaokeverseny döntőjének mezőnyéből. A zsűri döntése alapján egy duett és egy könnyed hangvételű dal jutott a top8-ba.
Főszerepben a portrék és a természetfotók

Főszerepben a portrék és a természetfotók

2019. 11. 08., 17:31 | Szőri Attila, Anda Péter
Színes, látványos, elgondolkodtató fényképekből nyílt kiállítás csütörtökön este a Közösségek Házában. A térségünk fotósait egybefogó Kiskunszt fotóklub idén ősszel is érdekes összeállítással jelentkezett.
Utat és ipari parkot építenek

Utat és ipari parkot építenek

2019. 11. 08., 16:20 | Bakos László
Két nagy projekten dolgozik egy időben a tompai városvezetés. Egészen a határátkelőig tart az a kerékpárútszakasz melynek befejezése néhány napon belül várható. Egy határon átnyúló szerb-magyar pályázatnak köszönhetően nyolc 8 kilométer hosszú új kerékpárút épülhet meg.
Folytatódik a lombgyűjtési akció

Folytatódik a lombgyűjtési akció

2019. 11. 08., 16:01 | Fehér Erika
Helyükön vannak a konténerek. A hétvégén folytatódik az önkormányzat és a Halasi városgazda Zrt. őszi lombgyűjtési akciója. Ezúttal két újabb városrészben lehet leadni az összegyűjtött zöldhulladékot: a Kertvárosban, a Kanizsa téri parkolónál, illetve a Baross és Berzsenyi utcák sarkánál, a katolikus temető mellett.  
Kérjen dalt és üzenjen!

Kérjen dalt és üzenjen!

2019. 11. 08., 13:43 | Kovács Iván
Küldjön jókívánságot, egy hűsítő dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A november 10-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Kinga a klubban

Kinga a klubban

2019. 11. 08., 10:53 | Szőri Attila
Pénteken, vagyis ma este folytatódik a Forrás-Új Tükör Klub Halasról származom sorozata. Ezúttal Krámli Kinga népdalénekes lesz a vendég, aki mesél halasi kötődéséről és zenei karrirerjéről is.
Tűzoltók a volt őrzött szálláson

Tűzoltók a volt őrzött szálláson

2019. 11. 08., 09:44 | Jáger Levente
Évek óta üresen áll a Fazekas Mihály utcában az őrzött szállás, ami ideális helyszínt biztosított a kiskunhalasi és kiskunmajsai tűzoltók gyakorlatának. Csütörtökön este többen érdeklődve figyelték a szorgoskodó egységek tagjait, akik mindent úgy csináltak, mintha éles bevetés lenne.
A kitüntetett kórházi dolgozókat köszöntötték (galéria)

A kitüntetett kórházi dolgozókat köszöntötték (galéria)

2019. 11. 07., 17:14 | Jáger Levente
- Úgy gondolom, hogy valamennyien büszkék lehetünk a kollégáinkra, ezért gondoltuk úgy, hogy a dolgozói közösség előtt köszöntjük őket a miniszteri elismeréseik kapcsán - fogalmazott dr. Szepesvári Szabolcs kórházi főigazgató a csütörtök délutáni ünnepségen. Mint azt egy héttel ezelőtt közöltük dr. Horváth Attiláné vezető védőnő, a kórházi műtős kollektíva, valamint dr. Letoha Miklós főorvos rangos szakmai kitüntetéseket érdemelt ki. Dr. Letoha Miklós a mai ünnepségen vette át a Pro Sanitate díjat (címképünkön).
Indul a halasi szalagavatók sora

Indul a halasi szalagavatók sora

2019. 11. 07., 16:58 | Szőri Attila
Pénteken este tartja szalagavató ünnepségét a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképző Iskolája. Az esemény előkészületei már gőzerővel tartanak. Ma délután megrendezték az esemény főpróbáját a Kossuth utcai Dékáni Sportcsarnokban.
Hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték Fekete Bélát (galéria)

Hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték Fekete Bélát (galéria)

2019. 11. 07., 15:40 | Jáger Levente
- Voltak kemény, húzós ügyek, de jó volt rendőrnek, nyomozónak lenni - mondta Fekete Béla nyugállományú ezredes, Kiskunhalas korábbbi rendőrkapitány annak apropóján, hogy volt munkatársai köszöntötték őt hetvenedik születésnapja alkalmából. Az egykori bűnügyi szakember dr. Vaslóczki Ferenc alezredesnek, Kiskunhalas rendőrkapitányának társaságában látogatta meg a bűnügyi osztályt.
Halasi tudományünnep

Halasi tudományünnep

2019. 11. 07., 14:38 | Pál László
Ismeretterjesztő program helyszíne volt a helyi téka. A Martonosi Pál Városi Könyvtár november 6-án este tartotta a magyar tudomány ünnepe alkalmából tudományos fórumát. A kiskunhalasi ülés résztvevőit Erhardt Györgyi igazgató köszöntötte. A megnyitón Dr. Skribanek Zoltán önkormányzati képviselő mondott beszédet. Mesékkel a gyógyításban címmel Csóka Judit klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus tartott előadást. Steigervald Krisztián generációkutató témája pedig a Gyereknevelés a 21. században volt.
Tűzoltógyakolat lesz a volt őrzött szálláson

Tűzoltógyakolat lesz a volt őrzött szálláson

2019. 11. 07., 09:00 | Jáger Levente
Három alkalommal lesz tűzoltógyakorlat Kiskunhalason, a Fazekas Mihály utcában, a volt  őrzött szálláson.  Ma, jövő kedden és jövő csütörtökön kell  számítani tűzoltóautókra a  környéken, ezért figyelmesebben közlekedjenek.
Daróczi Csaba ötödször év természetfotósa

Daróczi Csaba ötödször év természetfotósa

2019. 11. 06., 20:26 | Kovács Iván
Daróczi Csaba 2019-ben az év természetfotósa - tudatta a Magyar Természetfotósok Szövetsége keddi sajtótájékoztatóján. Daróczi Csaba ötödször nyerte el ezt a címet a szövetség pályázatán. A halasi fotós barátok holnap este a Közösségek Házában rendezendő Kiskunszt Fotóklub kiállításán a klub tagok képei mellett Csaba alkotásaival is találkozhatnak.

Nagyszerű fotók Halason

2019. 11. 06., 18:07 | Szőri Attila
Ha november eleje, akkor Kiskunsztságok! A Kiskunszt fotóklub ismét remek képekkel érkezik a Közösségek Házába. Az egymást segítő fotósokból álló kis csapat sokadszorra állítja ki legjobbnak ítélt képeiket városunkban. Ott lesz többek között Daróczi Csaba is, aki már nemzetközileg is elismert művész, idén több komoly díjat is nyert különböző megméretéseken.
Ingyen netezhetnek a kisszállásiak

Ingyen netezhetnek a kisszállásiak

2019. 11. 06., 17:44 | Szőri Attila
„Nagyon jó lesz, már vártuk!” Így vélekednek a kisszállásiak arról, hogy a falu jelentős részén ingyen lehet majd internetezni egy hamarosan megvalósuló wifi hálózatnak köszönhetően. A fejlesztésre több mint ötmillió forintot nyert a település.
A Te jövőd, a Te választásod (galéria)

A Te jövőd, a Te választásod (galéria)

2019. 11. 06., 15:20 | Jáger Levente
A továbbtanulás dilemmájában próbált segíteni a Halasi Média és Kultúra Kft. a Te jövőd, a Te választásod elnevezésű rendezvénnyel, amelyen egyetemek, vállalkozások és rendvédelmi szervek  mutatkoztak be a Bibó István Gimnázium sportcsarnokában. Stábunk találkozott olyan fiatallal, aki most döntötte el, hogy melyik karra szeretne érettségi után  felvételizni.
Sima sziládys győzelmek futsalban (galéria)

Sima sziládys győzelmek futsalban (galéria)

2019. 11. 06., 11:13 | Jáger Levente
Hazai pályán is bemutatkozott a megyei futsal bajnokságban a Szilády RFC.  Az U15-ös és az U17-es korosztály is a Kelebia ellen játszott a Dékáni-sportcsarnokban. A két mérkőzésen összesen 28 alkalommal zörrent meg a vendégek hálója.
November 19-én Cum Gratia díjátadó a könyvtárban

November 19-én Cum Gratia díjátadó a könyvtárban

2019. 11. 06., 09:46 | Szőri Attila
Idén is átadják az Öregdiákok Halasi Egyesülete által alapított Cum Gratia pedagógus díjat. Az ünnepséget november 19-én, kedden este 18 órakor tartják  a Martonosi Pál Városi Könyvtárban - tudtuk meg Kovács Sándortól (címképünkön), a díj alapítójától.
Eltömődnek a levéltől a csapadékcsatornák

Eltömődnek a levéltől a csapadékcsatornák

2019. 11. 06., 07:40 | Bakos László
Egyre többször okoz gondot a csapadékvíz elvezető csatornába belemosódó falevél Kiskunhalason. Molnár Ferenc, a Halasi Városgazda Zrt. vezérigazgatója arra kér mindenkit, gereblyézze össze, ha lehet, komposztálja a zöldhulladékot, ugyanis ha az a porták előtt marad előbb-utóbb a szél, vagy az esővíz jelentős részét a csatornába sodorja.
Pályaválasztási nap lesz

Pályaválasztási nap lesz

2019. 11. 05., 18:08 | Fehér Erika
Helybe jönnek a felsőoktatási intézmények. Közel 40 standdal pályaválasztási nap lesz szerdán, Halason melyre elsősorban középiskolás diákokat várnak Halasról és a környező településekről. A Te jövőd, a Te választásod című rendezvény november 6-án délelőtt 9-től délután 14 óráig fogadja az érdeklődőket. Helyszín a Bibó István Gimnázium sportcsarnoka.
Szerdán véradás!

Szerdán véradás!

2019. 11. 05., 16:34 | Fehér Erika
Véradás lesz november 6-án, Halason a Sétáló utcai Közösségek Házában 8 és 13 óra között. Ahogy az már sok éves hagyomány, most is a hónap első szerdáján számítanak a donorok segítségére.
Dékáni HELP: újabb segítség a rászorulóknak (galéria)

Dékáni HELP: újabb segítség a rászorulóknak (galéria)

2019. 11. 05., 15:12 | Jáger Levente
Közel félszáz résztvevő, több mint félszáz érintett.  Kedden délelőtt újabb állomásához érkezett a hivatások az egészséges lakosságért program, amelyet a Dékáni-szakgimnázium hirdetett meg. A mai akcióban rendőrök,  katasztrófavédelmi szakemberek, polgárőrök, önkéntes tartalékosok, közterület-felügyelők, mezőőrök,  tanyagondnokok, önkéntes tartalékosok és diákok nyújtottak segítséget rászorulóknak, hadiözvegyeknek.
16 éves fiú rabolt a Szilády Áron utcai kisboltban

16 éves fiú rabolt a Szilády Áron utcai kisboltban

2019. 11. 05., 09:52 | Jáger Levente
Tegnap még arról írtunk, hogy rablás történhetett a Szilády Áron utcai kisboltban, 24 órával később pedig a rendőrség hivatalosan is megerősítette a történteket. Egy 16 éves fiút gyanúsítanak a tettel, a fiú lopni akart,  de menekülés közben ellökte az eladót. 
Csillagászok, barátok emlékeztek Balogh Istvánra

Csillagászok, barátok emlékeztek Balogh Istvánra

2019. 11. 05., 09:26 | Fehér Erika
Elbúcsúztak a halasi csillagda alapítójától, a Pro Urbe-díjas Balogh Istvántól. A családtagok, a barátok, a tisztelők, a csillagásztársak, valamint Halas polgármestere hétfő délután a Csipkeházban rótták le kegyeletüket. Balogh István 80 éves korában, október 23-án hunyt el.
Az Ön véleménye is számít

Az Ön véleménye is számít

2019. 11. 04., 18:37 | Szőri Attila, Vercz András
Győri egyetemisták egy csoportja Kiskunhalast választotta iskolai projektjük céljául. Létrehoztak egy online kérdőívet, melynek kitöltői a város turizmusának fejlődéséről mondhatnak véleményt.
Koszorúzás a nemzeti gyásznapon

Koszorúzás a nemzeti gyásznapon

2019. 11. 04., 18:20 | Szőri Attila, Anda Péter
Az ország számos településéhez hasonlóan Kiskunhalason is megemlékezést tartottak a november 4-ei nemzeti gyásznap alkalmából.
Isten veled, Laci bácsi!

Isten veled, Laci bácsi!

2019. 11. 04., 15:07 | Jáger Levente
Ismét egy fáradhatatlan szervezővel, kiváló pedagógussal,  eredményes edzővel, boldog nagypapával lettünk kevesebben. Elhunyt Haász László, a tanítványai által tisztelt, szeretett Laci bácsi , a Bács-Kiskun Megyei Szabadidősport Szövetség örökös elnökét 75 éves korában érte a halál. 
Rablás történhetett a Szilády Áron utcai kisboltban

Rablás történhetett a Szilády Áron utcai kisboltban

2019. 11. 04., 12:54 | Jáger Levente
Úgy tudjuk, hogy rablás történt a Szilády Áron utcai kisboltban. A református templommal szemben lévő üzletnél járőrök állnak, a járdát rendőrségi szalaggal zárták le. A megyei főkapitányság hivatalos tájékoztatása szerint rendőri intézkedés van folyamatban.
Itthon és külföldön is jól táncoltak

Itthon és külföldön is jól táncoltak

2019. 11. 04., 07:56 | Kovács Iván
Versenytáncos eredményekről tájékoztatta szerkesztőségünket Juhász Ágnes, a Studió 2000 TSE művészeti vezetője. Az elmúlt két hétvégén kiváló teljesítményeket és helyezéseket értek el a kiskunhalasi versenytánc klub párosai külföldön és idehaza. A részletekről az alábbiakban nyilatkozott a klubvezető.
Lovastornász idényzáró

Lovastornász idényzáró

2019. 11. 04., 07:33 | Tóth István
Több évtizedes Csipkerózsika álmából ébredve tavaly indult útjára újra a halasi lovastornász élet. Ebben óriási szerepe van a Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesületnek, amely keretet, lehetőséget, szakosztályt biztosított ennek a különleges sportágnak. A lányok szakavatott edzők irányításával már egy éve rendszeresen tréningeznek, szombaton pedig évzáró versenyt rendeztek sok-sok szülő, hozzátartozó és érdeklődő előtt.
Halasi siker Győrben

Halasi siker Győrben

2019. 11. 03., 16:47 | Pál László
A sziklapalota sárkányai fantázianevet kapta Hambalkó Magdolna legújabb díjnyertes alkotása. A kiskunhalasi babakészítő már többedik alkalommal győzedelmeskedett országos versenyeken. Legújabb munkája szintén első helyezést érdemelt ki a szakmai zsűri értékelése alapján.
Hevesi Tamással és több száz rajongóval ünnepelt a Welcome (galéria)

Hevesi Tamással és több száz rajongóval ünnepelt a Welcome (galéria)

2019. 11. 03., 12:34 | Jáger Levente
Remek koncerttel ünnepelte meg a harmincadik születésnapját a Welcome zenekar. Az együttesre több száz rajongó volt kíváncsi a jánoshalmi Imre Zoltán Művelődési Központ színháztermében. A hangulatot Fodor Fruzsina, Szávuly Bence és a kiskunhalasi Brandy zenekar alapozta meg, az ünnepelt éjjel negyed 12 körül állt színpadra. Hevesi Tamás fellépése tette még emlékezetesebbé az éjszakát.
Graffitiző diáklány, 100 ezer forintos a kár

Graffitiző diáklány, 100 ezer forintos a kár

2019. 11. 03., 09:15 | Jáger Levente
Sokba került az, hogy egy 15 éves helybéli lány egy kiskunhalasi társasház falán élte ki művészi hajlamát. A diák 100 ezer forintos kárt okozott, az ügyben a napokban zárult le a nyomozás.
Lehet kérni az influenza elleni védőoltást

Lehet kérni az influenza elleni védőoltást

2019. 11. 03., 08:22 | Fehér Erika
Már kérhetőek az influenza elleni védőoltások. A halasi orvosi rendelőkbe is megérkeztek a vakcinák. A rizikócsoportokba tartozók minden évben díjmentesen kaphatják meg a védőoltást. A háziorvosoknál jelentkezhetnek, azok, akik szeretnék beadatni az injekciót.
Hagymából nincs hiány a tányéron

Hagymából nincs hiány a tányéron

2019. 11. 03., 00:36 | Szőri Attila
Ha kell egy gyors és könnyen elkészíthető ebéd vagy vacsoratipp, próbálják ki bátran e heti ajánlatomat. Randevú előtt azonban nem ajánlom, mert sok-sok hagymát tartalmaz.
Hatgólos rangadó, halasi sikerrel (galéria)

Hatgólos rangadó, halasi sikerrel (galéria)

2019. 11. 02., 16:16 | Jáger Levente
Ha egy mérkőzésen bő húsz perc alatt hat gól születik, arra már nyugodtan lehet mondani, közönségszórakoztató volt. A Faddikorr-Kiskunhalasi FC Kecel elleni rangadójának első félidejéről van mit mesélni, főként a halasiak jóvoltából. A szünet után elmaradtak az izgalmak, jobbára a mezőnyben folyt a játék és megszületett az újabb hazai győzelem.
Women to save

Women to save

2019. 11. 02., 11:59 | Szőri Attila
Zombor település polgármestere köszöntötte a szerb és magyar résztvevőket azon a nyitórendezvényen, melyet egy uniós projekt kapcsán tartottak. A Jó szomszédok a közös jövőért szlogenű határokon átnyúló pályázat lehetőséget ad, hogy hátrányos helyzetű nőknek levendulatermesztéssel próbáljanak plusz jövedelmet biztosítani.
Még lehet jelentkezni a konyhakert-programra

Még lehet jelentkezni a konyhakert-programra

2019. 11. 02., 10:04 | Jáger Levente
November 15-ig hosszabbították meg a határidőt, így még lehet jelentkezni a városi konyhakert-programba. A projekt keretében akár 70 család is elkezdheti a gazdálkodást. 
Elkészül a kórházi főbejárathoz vezető járda

Elkészül a kórházi főbejárathoz vezető járda

2019. 11. 02., 09:19 | Jáger Levente
Közel 7,5 millió forintot fordít majd a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház az intézmény főbejárata előtti terület rendezésére. Évek óta tervezték már azt, hogy a nagy forgalmú gyógyítóhelyet ne az autók között, az úttesten át lehessen megközelíteni. Ehhez most 3,7 millió forintos segítséget ad az önkormányzat is. 
Folytatódik a zöldhulladék gyűjtés

Folytatódik a zöldhulladék gyűjtés

2019. 11. 01., 15:29 | Jáger Levente, Fehér Erika
A hétvégén folytatódik az önkormányzat és a Halasi Városgazda Zrt. őszi lombgyűjtési akciója. Ezúttal a Kőrösi út és Széchenyi utca sarkánál, a Panyova mellett; valamint a Kárpát- Széchenyi- Kisfaludy utcák sarkánál lesznek konténerek.
Vasárnapi dallista

Vasárnapi dallista

2019. 11. 01., 12:48 | Kovács Iván
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A november 3-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Nagy forgalom a temetőknél (galéria)

Nagy forgalom a temetőknél (galéria)

2019. 11. 01., 09:58 | Fehér Erika, Jáger Levente
Most már igazán nagy a forgalom a temetőknél. Mindenszentek és Halottak napja alkalmából egyre több sírra kerülnek ki a virágok, koszorúk és mécsesek. Noha a szokatlanul meleg időjárás miatt egy-két héttel korábban nyíltak ki az őszi virágok bőséges a kínálat.
Reformációs ünnep

Reformációs ünnep

2019. 11. 01., 09:10 | Pál László
Reformáció ünnepi, közös, ökumenikus istentiszteletet tartottak a református templomban október 31-én. Az egybegyűlteket Bödecs Pál református lelkész-igazgató köszöntötte. Három tanítás hangzott el az este folyamán három felekezettől. A képviselő-testületi ülésen, napirend előtti felszólalásában Vincze Attila képviselő emlékezett meg a jeles napról.
hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
2026. 02. 04., 15:05
Török Erika a Kilimandzsárón
2026. 01. 23., 16:07
Kuti Sándorné dr. Kovács Mária, a lelkiismeretes orvos, és segítő katolikus.
2025. 12. 28., 11:11
Nyugdíjba megy Zsigó József, Kiskunhalas legismertebb halárusa.
hirdetés