2026. 02. 25. szerda
Géza
  Írjon nekünk clear sky 0°C Érzett: -2°C Szél: 2 m/s Párat.: 86%

Halasmédia archívum: 2021. május Találatok száma: 175

Érdekes kihívás…

Érdekes kihívás…

2021. 05. 31., 13:10 | Pál László, Jáger Levente
Olyan koncertre készül a Welcome, amilyen még nem volt a pályafutásuk során. Az együttes tagjai ezúttal nem tánczenével lépnek közönség elé. Az érdeklődők látogassanak el a június 4-i koncertjükre, mely Kiskunhalas főterén lesz a Nyárindító Street Food Show keretében.
Népzene Katalinnal és Gáborral

Népzene Katalinnal és Gáborral

2021. 05. 31., 12:48 | Szőri Attila
Kedden este a népzenéé lesz a főszerep a Forrás - Új Tükör Klubban. Két vendég is érkezik a remek hangulatú beszélgetőestre. Bakó Katalin és Ujvári Gábor mindketten rajongnak a népzenéért, így örömmel fogadták el a szervező Halasi Média és Kultúra Kft. meghívását.
Börtönbüntetést indítványoz az ügyészség Lulu gázolójának

Börtönbüntetést indítványoz az ügyészség Lulu gázolójának

2021. 05. 31., 06:53 | Jáger Levente
Több mint másfél évvel a történtek után született vádemelés egy közlekedési baleset ügyében. 2019. december 13-án, kora este a 13 éves Tamás Lúcia a Szász Károly utcán kerékpározott, amikor a Vajda utcából kihajtó Opel elgázolta. Harminc méteren át vonszolta a jármű a tehetetlen testet. A sofőr, aki ittas volt, el akart menekülni a helyszínről, de az éppen arra autózó rendőrök elfogták.
Már nem kell időpontot foglalni a kormányablakba

Már nem kell időpontot foglalni a kormányablakba

2021. 05. 31., 06:49 | Fehér Erika, Vercz András
E héttől a kormányablakokban és okmányirodákban – így a kiskunhalasi Szilády Áron utcaiban is - valamint a kormányhivatali ügyfélszolgálatokon újra fogadják az időpontfoglalással nem rendelkező ügyfeleket is. A járvány terjedésének megakadályozása érdekében azonban továbbra is be kell tartani a szükséges óvintézkedéseket.
Halasi úszók: 29 érem Szentesről

Halasi úszók: 29 érem Szentesről

2021. 05. 31., 06:06 | Jáger Levente
Az Óvodától az Olimpiáig elnevezéssel rendeztek úszóversenyt Szentesen. A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői, Csontos Kristóf vezetésével ismét remek eredményeket értek el. Összesen 10 arany-, 9 ezüst- és 10 bronzérmet nyertek a fiatal tehetségek.
(►) A magyar hősökről a mai fiataloknak is tudniuk kell

(►) A magyar hősökről a mai fiataloknak is tudniuk kell

2021. 05. 30., 21:37 | Szőri Attila
Minden évben, május utolsó vasárnapján emlékezünk meg azokról a katonákról, hősökről, akik életüket adták a magyar hazáért háborúkban, csatákban és forradalmak során. Kiskunhalason most is a Pásztortűz Egyesület szervezésében valósult meg a rendezvény, melyen a város több általános- és középiskolája, hagyományőrző szervezete és civil egyesülete is képviseltette magát.
Csömörön léptek parkettre versenytáncosaink

Csömörön léptek parkettre versenytáncosaink

2021. 05. 30., 18:07 | Kovács Iván
Csömörön rendezték a 77. Dancenet kupát május 29-én, ahol rekordszámú induló vett részt – közölte szerkesztőségünkkel Juhász Ágnes, a Studio 200 TSE művészeti vezetője. A halasi versenytánc klub több párossal is parkettre lépett a csömöri megméretésen, akik jó helyezésekkel gyarapították az egyesület eredménylistáját. A Studio tagjai közben gőzerővel készülnek a június 12-i táncgálára.
Fiat Tipo-ra váltott az ügyvezető

Fiat Tipo-ra váltott az ügyvezető

2021. 05. 30., 06:39 | Kovács Iván
A napokban vette át a KB Autoteam Kft. Autószalonjában új Fiat Tipo személyautóját a Kiskunvíz Kft. ügyvezető igazgatója Mátyus Zoltán. A szolgálati járműként használni kívánt autóval jobbára a megye önkormányzatait járja majd az ügyvezető. A Tipo-t Juhász Tibor, a KB Autoteam ügyvezetője adta át a Kiskunhalasi Fiat Márkakereskedésben. A választásnál sok szempont mellett az ár-értékarány döntött – nyilatkozta a Kiskunvíz Kft. vezetője.

(►) Mozizással ünnepelhetnek a gyermekek

(►) Mozizással ünnepelhetnek a gyermekek

2021. 05. 29., 23:36 | Szőri Attila
Május utolsó vasárnapján ünnepeljük a család legifjabb tagjait. Gyermeknap alkalmából ez a hétvége a jótékonyságról és az önzetlenségről szól Kiskunhalason. Az óvodások, kisiskolások mindkét nap rendhagyó mozivetítéseken vehettek és vehetnek részt.
Elég nagy a repertoár

Elég nagy a repertoár

2021. 05. 29., 20:10 | Pál László
Lesz miből választania a Moonshiners Blues Bandnek. A zenekar tagjai egész estés klubkoncertjeiken sem szokták műsorra tűzni az összes dalt, amit tudnak, mert olyan sok van. Hosszú ideig nem koncertezhettek, most elérkezett az idő.
(►) Finom ebéddel köszönték meg az eü dolgozók munkáját

(►) Finom ebéddel köszönték meg az eü dolgozók munkáját

2021. 05. 29., 14:04 | Szőri Attila
Az elmúlt hónapokban sokan gondolták úgy, hogy hétvégente egy-egy finom menüsorral lepik meg a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház dolgozóit. Most szombaton délelőtt a Fidesz-KDNP kiskunhalasi frakciójának tagjai látogattak el az egészségügyi intézménybe. Természetesen nem érkeztek üres kézzel. Több száz adag levessel és péksüteménnyel ajándékozták meg a kórházi dolgozókat.
Arany Bácska, ezüst KFC (galéria)

Arany Bácska, ezüst KFC (galéria)

2021. 05. 29., 11:24 | Jáger Levente
Hat csapat részvételével rendezte meg a Kiskunhalasi FC a Nyitott Égbolt Kupát, amelyet U18-as női csapatok számára írtak ki. A megméretésen hat együttes lépett pályára, mindenki nagyon várta már a játéklehetőséget. A gyengébbik nem erős, határozott akarattal küzdött, játszott és lőtte a gólokat. A jánoshalmi Arany Bácska nevéhez méltó módon szerepelt és az első helyen végzett. A házigazda volt a második. 
A robotika fejleszti a kreativitást és a problémamegoldó képességet is (galéria)

A robotika fejleszti a kreativitást és a problémamegoldó képességet is (galéria)

2021. 05. 29., 09:13 | Jáger Levente
A kiskunhalasi Bóbita Óvodában már három éve foglalkoznak robotikával. Ebben az esetben nem arra kell gondolni, hogy a gyerekek gépeket szerelnek. Másról van szó, játékos feladatok segítségével fejleszthetik a kreativitásukat, a problémamegoldó képességüket és kiváló felkészítést jelent az iskolára is. A módszer alapjait más intézmények óvodpapedagógusai is megismerhették és ki is próbálhatták a kedves kis padlórobotokat.
(►) Főiskolai jelentkezés, előadások a szociális munkáról

(►) Főiskolai jelentkezés, előadások a szociális munkáról

2021. 05. 29., 07:44 | Fehér Erika, Vercz András
Már fogadják a jelentkezéseket a Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskola dunaszerdahelyi kihelyezett tagozatára. Kiskunhalasi konzultációs hellyel tavaly indult el az első évfolyam, a következő.2021-2022-es tanévben pedig szeretnének egy új osztályt is indítani szociális munka alapszakon – jelentette be a nemrég Szűcs Csaba alpolgármester. A szociális munkáról még többet meg lehet tudni június 10-én 13 órától. A Dékáni Árpád Technikumban professzorok, neves szakemberek tartanak előadásokat.
Gyermeknapi dallista

Gyermeknapi dallista

2021. 05. 29., 04:48 | Kovács Iván
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. Az május 30-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Kigyulladt az erdő: az önkéntes mentőszervezet segítette a tűzoltók munkáját (galéria)

Kigyulladt az erdő: az önkéntes mentőszervezet segítette a tűzoltók munkáját (galéria)

2021. 05. 28., 17:15 | Jáger Levente
A Dél-Magyarországi Tűzoltó és Technikai Mentő Egyesület, valamint a Tüzes Kunok Járási Mentőcsapat segítette a halasi tűzoltók munkáját pénteken késő délután. Kerékpározó kamaszok vették észre, hogy foltokban ég a Sóstó melletti erdő aljnövényzete és ők telefonáltak a segélyhívón. 
(►) Elballagtak a Tekó végzős diákjai (galéria)

(►) Elballagtak a Tekó végzős diákjai (galéria)

2021. 05. 28., 15:01 | Jáger Levente
Nehéz 14 hónapon vannak túl a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum végzősei. Elmaradt a szalagavató bál, sokáig úgy volt, hogy a ballagásról is le kell mondaniuk. Jöttek az enyhítések és az intézmény igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy a négy osztály méltóképpen búcsúzhasson a középiskolás éveiktől. Pénteken délután ismét ballagási ünnepség volt a Tekóban.
(►) Sikeres, milliárdos projektek Bácsalmáson

(►) Sikeres, milliárdos projektek Bácsalmáson

2021. 05. 28., 12:56 | Szőri Attila
Négy infrastrukturális projekt, több mint 1 milliárd forint értékben. Továbbra is várja a befektetőket Bácsalmás arra az iparterületre, melynek kapcsán jelenleg is több nagyszabású terv van kialakításban. Többek között erről is tájékoztatta az érdeklődőket a település polgármestere, valamint a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke.
Jótékonysági fimvetítés vasárnap a moziban

Jótékonysági fimvetítés vasárnap a moziban

2021. 05. 28., 09:33 | Kovács Iván
Ingyenes, jótékonysági filmvetítés gyermeknap alkalmából a Kiskunhalasi moziban most vasárnap 10:30-kor. Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Cinema Szeged Kft. közös szervezésében az első 200 jelentkező (gyermek és kísérő) ingyenesen tekintheti meg a Kutyák és macskák 3. részét. A jelentkezéseket a meghatározott feltételekkel a cikkben elérhető felületen, előzetes regisztrációval fogadják a szervezők a 200 fős nézőtér befogadóképességéig. Még vannak szabad helyek.
(►) Halasiak, majsaiak is buktak a drogterjesztő banda elfogásakor

(►) Halasiak, majsaiak is buktak a drogterjesztő banda elfogásakor

2021. 05. 28., 09:19 | Jáger Levente
Kiskunhalasi és kiskunmajsai érintettjei vannak annak a drogterjesztő-hálózatnak, amelyre szerdán csapott le a rendőrség. A police.hu közleménye szerint 16 helyszínen volt házkutatás, lefoglaltak többek között 74 millió forint készpénzt, egy Porsche személyautót, valamint több száz grammnyi kristályt. 
(►) Gratuláció az új aulában

(►) Gratuláció az új aulában

2021. 05. 28., 08:21 | Szőri Attila
Nyolcvannégy oklevelet osztottak ki azon az iskolai ünnepségen, ahol a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum legjobb tanulóinak munkáját ismerték el. A pandémia és az otthoni, digitális tanrend miatt eddig nem volt lehetősége az iskola vezetőségének megköszönni a fiatalok kitartó munkáját. Ezt most közösen pótolták.
Hív és vár a főtér

Hív és vár a főtér

2021. 05. 27., 20:14 | Pál László, Anda Péter
Kiskunhalas belvárosában hamarosan újra programok várják az érdeklődőket. A főtéren június 4-én Nyárindító Street Food Show lesz, amire várják a gasztronómia iránt érdeklődőket. A rendezvények sora június 5-én a Városi Gyermeknappal folytatódik. 
Megbírságolták a szemetelőket

Megbírságolták a szemetelőket

2021. 05. 27., 14:59 | Jáger Levente
Ágymatracot és háztartási hulladékot helyeztek el a Bajza utca sarkán található szelektív tárolóknál két autós. A tettüket a közterületi kamera rögzítette, így meg is lett a következménye - olvasható a kiskunhalas.hu oldalon.
Folytatódott István missziója, ezúttal Bejrútban (galéria)

Folytatódott István missziója, ezúttal Bejrútban (galéria)

2021. 05. 27., 09:39 | Jáger Levente, Anda Péter
Huszonnégy tonna ammónium nitrát robbant fel Bejrút szívében tavaly augusztusban, gyakorlatilag egy öt kilométer sugarú körben alakult ki háborús állapot. Kinek lenne kedve ide menni? Jogos lehet olvasóink részéről a kérdés, egy kiskunhalasi fiatalember azonban odament, segített és a nem mindennapi élményeit meg is osztotta a Forrás-Új Tükör Klub hallgatóságával. Rédei István szuggesztív előadása bennünket is közelebb vitt Libanonhoz és ahhoz a misszióhoz, amelyet képvisel.
Nyolcvan köbméternyi szemetet gyűjtenek össze a külterületről (galéria)

Nyolcvan köbméternyi szemetet gyűjtenek össze a külterületről (galéria)

2021. 05. 27., 08:28 | Jáger Levente
Ipari mennyiségű hulladékot gyűjtenek össze ezekben a napokban a Halasi Városgazda Zrt. több mint egy tuctanyi helyről a város külterületén. Az első becslések szerint is nyolcvan köbméternyi hulladék eltakarítása, elszállítása jelentős erőket köt le, amelyeket a város szépítésére lehetne fordítani. Fülöp Róbert polgármester jelezte, továbbra is szigorúan járnak el az szemetelőkkel.
Jön a családi nap június 5-én a Hirling Lovasparkban (galéria)

Jön a családi nap június 5-én a Hirling Lovasparkban (galéria)

2021. 05. 27., 07:25 | Kovács Iván
Az ingyenes családi nap keretében kicsik és nagyok számára egyaránt szórakoztató programok várják a látogatókat június 5-én 13 és 18 óra között a Hirling József Lovasparkban. A nap célja, hogy az érdeklődök különféle szabadidős és sporttevékenységeket próbálhassanak ki, megtalálhassák a mozgás örömét és kikapcsolódhassanak szeretteik, barátaik körében, amely az elmúlt hónapok nehézségei után különösen fontos.
Letörte a félsorompót az idős halasi sofőr

Letörte a félsorompót az idős halasi sofőr

2021. 05. 27., 07:24 | Jáger Levente
Egy 82 éves kiskunhalasi férfi autójával letörte az Átlót úti vasúti átjáróban a félsorompót, majd elhagyta a helyszínt. Az eset még március 2-én történt, többen látták a történteket, a rendszám alapján pedig rövid idő múlva rendőrök csöngettek a nyugdíjas házánál.
(►) „Mindent elértem, amit kívánhattam magamnak”

(►) „Mindent elértem, amit kívánhattam magamnak”

2021. 05. 27., 06:43 | Szőri Attila
Posztobányi László neve valóságos fogalom térségünkben. A dalszerző, énekes, újságíró, költő nem sokára betölti 70. életévét. Éppen ezért, valamint mert pont 20 éve jelent meg country albuma, felkértük egy kis múltidézésre. Közben persze a gitár is előkerült és felcsendült pár saját szerzeménye is.
Anyakönyvi híreink (2021.05.27.)

Anyakönyvi híreink (2021.05.27.)

2021. 05. 27., 06:27 | Szőri Attila
A legfrissebb anyakönyvi híreket most is nálunk olvashatják először. Tekintsék meg a legújabb adatokat!
A MaVíz elismerését vehették át

A MaVíz elismerését vehették át

2021. 05. 26., 14:42 | Bakos László
Rangos elismerést kapott a Kiskunvíz Kft. két munkatársa. Deczkiné Gillich Márta gazdasági vezető és Borbély Gyuláné ügyfélszolgálati előadó munkáját a Magyar Víziközmű Szövetség díjazta.  Két olyan munkatársról van szó, akik mind az ügyfélszolgálaton, mind a gazdasági vonalon odaadó tevékenységet végeznek, a víziközmű ágazatban sokat tesznek a folyamatos, az ügyfelek elégedettségét szolgáló működésért.

Buszon maszkban, peronon maszk nélkül

2021. 05. 26., 10:51 | Fehér Erika, Vercz András
A járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban már nem kötelező arcmaszk használata a szabadtéren lévő peronokon a MÁV valamint a Volánbusz állomásain és megállóiban. A járműveken, vagyis a vonatokon és a buszokon, valamint a zárt utasforgalmi helyiségekben továbbra is viselni kell a szájat és orrot eltakaró maszkot.
Játszani jó!

Játszani jó!

2021. 05. 26., 10:42 | Pál László
Boka Gábor képmutogató mesemondó látogatott el Kiskunhalasra pünkösdhétfőn. A Végh-kúriában tartott kézműves vásárt zárta fellépésével. A programot a Hazatalálás Baráti Kör szervezte. A vásári komédiás Toldi Miklós történeteivel érkezett. Kicsik és nagyok érdeklődve figyelték és hallgatták a humoros múltidézést.
Nem viselt maszkot, rátámadt a bolt tulajdonosára: 100 ezres büntetés

Nem viselt maszkot, rátámadt a bolt tulajdonosára: 100 ezres büntetés

2021. 05. 26., 10:22 | Jáger Levente
Mint arról korábban beszámoltunk, vádat emelt a helyi ügyészség egy halasi férfi ellen, aki azért köpte le a bolti eladót, mert figyelmeztette a maszkhasználatra. A napokban már a Kiskunhalasi Járásbíróság hozott az ügyben nem jogerős végzést.
24 órás kerékpáros kihívás

24 órás kerékpáros kihívás

2021. 05. 26., 07:36 | Fehér Erika
Éjfélkor indultak az első kerekesek. Kiskunhalason nincs Kihívás napja 24 órás kerékpározás nélkül. A Végh-kúriától indulnak, és oda érkeznek a kerékpárosok. A cél, hogy a nap mind a 24 órájában legalább egy páros úton legyen. Az eddig jelentkezők közül a legtöbben Pirtóra és onnan vissza tekernek, de más távok is választhatók, többnyire a környező településeket érintve. A kerékpáros kihívás 26-án 0 órakor rajtolt és éjfélig tart, így aki kedvet érez hozzá, még csatlakozhat a programhoz.
Programsoroló újra

Programsoroló újra

2021. 05. 25., 17:52 | Pál László, Nagy-Apáti Ivett
Egy-egy város közösségi életébe színt visznek a rendezvények. A Kiskunhalasi programsoroló elnevezésű kiadvány – hosszabb kényszerszünet után, amit a vírushelyzet idézett elő – május 26-tól újra ingyenesen elérhető. Az érdeklődők a városi könyvtárban, a Halasi Tükör hetilapot árusító boltokban és a kiadó Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. ügyfélszolgálatán szerezhetik be.
Ingyenes ebéd a szünidő 54 munkanapjára

Ingyenes ebéd a szünidő 54 munkanapjára

2021. 05. 25., 14:07 | Fehér Erika
A gyermekvédelmi kedvezményben részesülő hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiataloknak idén is lehetőségük van a vakáció idején, - a szünidő munkanapjain - a napi egyszeri meleg étkezésre. Halason is már szervezik a nyári gyermekétkeztetést. Minden érintett levelet kapott az önkormányzattól, kérik, hogy olvassák el a küldeményeket és a megadott határidőig, legkésőbb június 3-ig jelezzék vissza, hogy kérik, vagy pedig nem igénylik az ebédet.
Egy világjáró diáklány kalandjai

Egy világjáró diáklány kalandjai

2021. 05. 25., 13:59 | Szőri Attila
Kiskunhalas, Anglia, Franciaország, Kína, Thaiföld…és még ki tudja, hogyan folytatódik majd azon helyek felsorolása, amik meghatározó szerepet töltenek be Opóczki Edina életében. A halasi lány a középiskola elvégzése után elindult szerencsét próbálni a nagyvilágban. Sok szép élménnyel gazdagodott az évek során, ezekről pedig örömmel mesél weblapunk olvasóinak.
Élvezték a focit a gyerekek az I. Szilády - Hardt Oil Kupán (galéria)

Élvezték a focit a gyerekek az I. Szilády - Hardt Oil Kupán (galéria)

2021. 05. 25., 11:21 | Jáger Levente
Régen voltak ennyien a Bundzsák Dezső Városi Sportközpontban, mint pünkösdhétfő délelőtt. Tizenkét cspaat fogadta el a Szilády RFC meghívását egy rangos utánpótlás labdarúgótornára. Az I. Szilády - Hardt Oil Kupa az U8-as korosztálynak biztosított játéklehetőséget és éltek is ezzel az egyesületek. Az esemény rangját emelte, hogy az MTK és a Budapest Honvéd is elfogadta a meghívást. 
Tizenegy büntetőeljárás indult jogosítvány nélküli vezetésért

Tizenegy büntetőeljárás indult jogosítvány nélküli vezetésért

2021. 05. 25., 11:08 | Jáger Levente
Több baleset is történt Bács-Kiskun megye útjain az elmúlt időszakban, amikor kiderült, hogy a sofőrnek nincs érvényes vezetői engedélye. Ez eddig szabálysértési eljárást vont maga után, május 14-től viszont büntetőeljárást eredményez. Ennek kapcsán razziáztak a rendőreink, nem is akármilyen eredménnyel
Körözött VW Caddyt tartóztattak fel Tompán

Körözött VW Caddyt tartóztattak fel Tompán

2021. 05. 25., 07:44 | Jáger Levente
A német hatóság körözte azt a furgont, amelyet pünkösdhétfő éjszakáján tartóztattak fel a tompai határátkelőhelyen. A sofőr elszámoltatása percekkel később megkezdődöttt - közölte a police.hu.
Mezőgazdasági összeírás kezdődik

Mezőgazdasági összeírás kezdődik

2021. 05. 25., 07:26 | Fehér Erika
A térség érintett gazdálkodóinak az együttműködésére is számítanak. Országszerte mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdi meg a Központi Statisztikai Hivatal az egyéni gazdaságok összeírását. A válaszadók május 25-ig online, azt követően pedig június 15-ig összeírók segítségével, személyesen vagy telefonon keresztül válaszolhatnak a kérdésekre. Az adatgyűjtés célja, hogy naprakész információkkal szolgáljon a hazai és a nemzetközi döntéshozók, illetve a gazdálkodók számára.
Hét halasi fitnesz érem Törökbálintról

Hét halasi fitnesz érem Törökbálintról

2021. 05. 25., 07:21 | Jáger Levente
Egy héttel a nagy sikerű hazai rendezésű országos bajnokság után a Halas Fitness Egyesület versenyzői Törökbálinton szerepeltek. A fit dance kategóriában a HFE legjobbjai hét érmet nyertek, Bánóczki Bernadett és Bada Brigitta kategóriájában az első helyen végzett.
Bejrúti misszió - kedden este a klubban

Bejrúti misszió - kedden este a klubban

2021. 05. 25., 07:17 | Szőri Attila
Másodszor találkozhat a Forrás – Új Tükör Klub közönsége Rédei István halasi misszionáriussal. Először két éve volt itt, amikor is etiópiai és kenyai jótékonysági munkájáról számolt be. Most Bejrútba látogathatnak el a közönség tagjai egy képzeletbeli utazás során.
Ők az év sportolói Kiskunhalason

Ők az év sportolói Kiskunhalason

2021. 05. 24., 17:21 | Jáger Levente
Nem a megszokott módon, egy Sportgála keretében kapják meg idén a díjat a legjobb versenyzőink. Még nincs lehetőség ilyen ünnepségre, de a városvezetés fontosnak tartja a teljesítmények, eredmények elismerését. A Thorma János Múzeumban lesz egy díjátadó, néhány perccel ezelőtt pedig a kitüntetettek névsora is nyilvánossá vált.
(►) Két hétig teljes lezárás lesz a Thúry József utcában

(►) Két hétig teljes lezárás lesz a Thúry József utcában

2021. 05. 24., 17:01 | Fehér Erika, Vercz András
A technikai várakozási szünet után a napokban ismét beindulnak a munkálatok a halasi Thúry József utcában ahol kerékpárutat és parkolókat építenek, illetve az útburkolat is megújul. A munkálatok miatt május 25-től két hétre teljesen lezárják a forgalom elől az utcát.
Fazekas napok a pünkösdi lovasversenyen (galéria)

Fazekas napok a pünkösdi lovasversenyen (galéria)

2021. 05. 24., 16:31 | Kovács Iván
Harmincnégy versenyszámot, kettőszáznegyvenhét startot láthatott a közönség a pünkösdi hétvégén, Kiskunhalason a Hirling József Lovasparkban, ahol háromnapos országos minősítő és felkészítő versenyt rendeztek. Az idén először látogathatták nézők a sporteseményt és sokan éltek a lehetőséggel, még ha bizonyos járványügyi korlátozó szabályozások alá is esett a belépés. Jellemzően helyi sikerek születtek a díjugrató eseményen. A hazai lovas, Fazekas István hat győzelmet ért el (címképen Maximus-szal).
(►) Országos középdöntőnek volt a házigazdája az Ezüst-tó (galéria)

(►) Országos középdöntőnek volt a házigazdája az Ezüst-tó (galéria)

2021. 05. 24., 14:47 | Jáger Levente
Rangos megméretésnek volt a házigazdája három napon át az Ezüst-Tó Horgászcentrum. A hatodik alkalommal megrendezett Method Feeder Országos Bajnokság három középdöntőjének egyik helyszíne Kiskunhalason volt. Negyven horgász várta a kapást, minden praktikát bevetettek, ráadásul az időjárási szélsőségekkel is meg kellett küzdeniük. 
Tóth Viktória a hét kézilabdás jelenetének a főszereplője

Tóth Viktória a hét kézilabdás jelenetének a főszereplője

2021. 05. 24., 13:51 | Jáger Levente
Rövid időn belül a harmadik kiskunhalasi kézilabdázó lett a hét jelenetének főszereplője Bács-Kiskun megyében. Ezúttal a női csapat kapusa, Tóth Viktória mutatott be egy zseniális védést a Kiskunmajsa elleni találkozón. 
Megnyitott a Pünkösdi Kézműves Vásár (Galéria)

Megnyitott a Pünkösdi Kézműves Vásár (Galéria)

2021. 05. 24., 12:12 | Bakos László
A Duna-Tisza köze Népművészeti Egyesület kézműveseit hívta meg Kiskunhalasra a Hazatalálás Baráti kör.  A nap folyamán nem csak vásár, kézműves bemutatók is láthatók a Végh Kúria udvarán. A bátrabbak ki is próbálhatják akár a fafaragást is.
Győzelme presztízs értékű

Győzelme presztízs értékű

2021. 05. 24., 07:24 | Pál László
Szegedi egyetemi évei elején a büntetőjog keltette fel leginkább az érdeklődését. Későbbi tanulmányai során tudatosan orientálódott e jogág felé. A Bibó István Gimnáziumban érettségizett Mátyus András különösen nagy presztízsű győzelmet tudhat magáénak. A joghallgató egy első és egy második helyezést ért el a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencián.
(►) Dani az ország legjobbjai között

(►) Dani az ország legjobbjai között

2021. 05. 24., 07:01 | Szőri Attila
Bozóki Dániel imád harsonán játszani. Azt pedig, hogy nem csak szeret, hanem remekül tud is, mi sem bizonyítja jobban, minthogy tanára, Lauer Zsolt javaslatára jelentkezett az idei Országos Mélyrézfúvós Versenyre. A beküldött videói olyan mértékben meggyőzték a szakmai zsűri tagjait, hogy Danit a döntős versenyzők közé választották.
Vihar, fakidőlés, vezetékszakadás, áramszünettel Halason (galéria)

Vihar, fakidőlés, vezetékszakadás, áramszünettel Halason (galéria)

2021. 05. 23., 17:32 | Jáger Levente
A kiskunhalasi tűzoltók segítségére is szükség volt az Olajbányász utcában, ahol egy villanyvezetékre dőlt a fa, valamint jókora ágak hasadtak le. A létrás tűzoltóautóra is szükség volt. A Démász szerelői is a helyszínre érkeztek, ők javítják meg az elszakadt vezetéket. E miatt a Felsőváros utcáiban áramszünet volt, van, ahol még nem állt helyre a szolgáltatás. 
Hétgólos meccset bukva került nehéz helyzetbe a KFC (galéria)

Hétgólos meccset bukva került nehéz helyzetbe a KFC (galéria)

2021. 05. 23., 15:08 | Jáger Levente
Semleges nézőként azt lehetne mondani, hogy fordulatokban és gólokban gazdag mérkőzést játszott egymással a Faddikorr-Kiskunhalas FC a Kerekegyháza ellen. Halasiként viszont azt kell írnunk, hogy hiába állt fel kétgólos hátrányból a hazai csapat és hiába játszott emberelőnyben közel negyedórát, fontos mérkőzést bukott el. A Soltvadkert elleni jövő szombati rangadó sorsdöntő lehet, akár a kiesés szempontjából is. 
Pünkösdi versenytáncos ezüst

Pünkösdi versenytáncos ezüst

2021. 05. 23., 15:03 | Kovács Iván
Május 22-én, szombaton rendezték Szentesen, több különböző korosztályban a Tíztánc Magyar Bajnokságot. A Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban szervezett megméretésen halasi versenytáncos párok is részt vettek. A Junior II korosztályban a Kiss Zsombor (Studio 2000 TSE) és Albert Emma (Szigo) kettős a dobogó második fokára állhatott, ami komoly siker a párosnak és a Studio 2000 TSE-nek - közölte Juhász Ágnes művészeti vezető.
Ez az enyém…

Ez az enyém…

2021. 05. 23., 08:09 | Pál László
Új környezet, új élmények. Sáli Levente festőművész jelentős változásokat élt meg az utóbbi években. Nagy szerepe van ebben annak a tényezőnek, hogy 40 évnyi panellét után a természet közelségébe került. Érdeklődésünkre elmondta, mennyire inspirálja őt az alkotásban a kert.
Ebből minden kanál aranyat ér

Ebből minden kanál aranyat ér

2021. 05. 23., 08:05 | Szőri Attila
Aranysárga színű, gőzölgő, illatos, nagyon tartalmas, energiadús és egészséges. Ez a májgombócleves, amit most a megszokottól kicsit eltérően, egy alaplé elkészítésével főztem meg. A végeredmény pedig szerintem magáért beszél.
Kétezer négyzetméteres csarnok oltásánál dolgoztak a halasi tűzoltók

Kétezer négyzetméteres csarnok oltásánál dolgoztak a halasi tűzoltók

2021. 05. 23., 07:15 | Jáger Levente
Ötven tűzoltót riasztottak az éjszaka Kiskőrösre, ahol egy közel 2000 négyzetméteres csarnok égett teljes terjedelmében. A helyszínre az egész megye területéről mentek egységek, a kiskunhalasiak elsők között érkeztek meg a káresethez. Több órás megfeszíttett munkával, 13 vízsugárral sikerült megfékezni a lángokat. 
Dr. Illés Ágnes, Kocsis Anita és dr. Ördögh Csaba kapja a város egészségügyi díját

Dr. Illés Ágnes, Kocsis Anita és dr. Ördögh Csaba kapja a város egészségügyi díját

2021. 05. 23., 05:02 | Jáger Levente
Nyilvánosságra került, hogy idén ki kapja Kiskunhalas Város Egészségügyéért díjat. Ebben az esztendőben is hárman vehetik majd át az elismerést. Fülöp Róbert polgármester közleménye szerint dr. Illés Ágnes, Kocsis Anita és dr. Ördögh Csaba érdemelte ki a városi kitüntetést, amelyet majd a Semmelweis Napon vehetnek át.
Újra lehet betegeket látogatni a halasi kórházban

Újra lehet betegeket látogatni a halasi kórházban

2021. 05. 22., 11:33 | Jáger Levente
Ismét lehetőség van arra, hogy a beteg hozzátartozónkat meglátogassuk a halasi kórházban. Ez azonban szabályokhoz kötött, amelyeket mindenkinek be kell tartani - figyelmeztetett dr. Szepesvári Szabolcs főigazgató.
Középiskolák tablóképei a Tükörben

Középiskolák tablóképei a Tükörben

2021. 05. 22., 09:44 | Kovács Iván
A jövő hét szerdán megjelenő Halasi Tükör lapszámban ismét egy kiskunhalasi középiskola végzős diákjainak tablóképe szerepel egész oldalon. A Halasi Tükör sok más érdekes hírrel, portréval, interjúval megtöltött lapjai között a harmadik alkalommal jeleníti meg a középiskolások számára meghatározó ballagási tablóképet. Ezúttal a Bibó István Gimnázium tanulóit és tanárait láthatják az olvasók.
Dallista május 23

Dallista május 23

2021. 05. 22., 08:55 |
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A május 23-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Várják a híveket pünkösdkor az egyházak

Várják a híveket pünkösdkor az egyházak

2021. 05. 22., 08:14 | Fehér Erika
Készülnek a pünkösdi szertartásokra az egyházak. A halasi Alsóvárosi katolikus templomban is megünneplik a szentlélek eljövetelét, az egyház születését. Itt 23-án délelőtt 10 órától tartják pünkösd ünnepélyes nagymiséjét, 24-én, hétfőn pedig fél 9-kor tartanak ünnepélyes misét – a Ferenc pápa által 3 éve bevezetett új ünnep – Mária az egyház anyja tiszteletére.
Pünkösdi lovasverseny, belépés a Szabó Ervin utca felől

Pünkösdi lovasverseny, belépés a Szabó Ervin utca felől

2021. 05. 21., 18:01 | Kovács Iván
Háromnapos díjugrató esemény helyszíne lesz Kiskunhalas május 22-e és 24-e között. A versenyt nézők is látogathatják! A Pünkösdi Országos Minősítő és Felkészítő Díjugrató Versenyen a legjobb hazai és helyi lovasok mérik össze tudásukat az ünnepi hétvégén. A lovasbázis területére a Szabó Ervin utca felőli bejáratnál lehet bejutni, a járványügyi szabályok betartásával.
Döntés született az idei pedagógus díjakról

Döntés született az idei pedagógus díjakról

2021. 05. 21., 17:41 | Jáger Levente
Három helyi pedagógus veheti majd át a Kiskunhalas Város Közoktatásáért-Díjat, a vírushelyzet miatt, rendhagyó módon egy szűk körű ünnepség keretében június 4-én, a Thorma János Múzeumban. Fülöp Róbert polgármester néhány perccel ezelőtt nevezte meg közösségi oldalán a díjazottakat. 
Fehér Erika veheti át Kiskunhalas Város Sajtódíját

Fehér Erika veheti át Kiskunhalas Város Sajtódíját

2021. 05. 21., 17:00 | Jáger Levente
Kolléganőnk, a Halas Televízió egyik alapítója Fehér Erika veheti át idén Kiskunhalas Város Sajtódíját. A helyi médiumokban dolgozó szakemberek elismerését három évente ítélik oda. Erika a kezdetektől oszlopos tagja a HTV-nek, sokoldalúságát a média minden területén tudja kamatoztatni. 

A honvéd hősökre emlékeztek

2021. 05. 21., 11:08 | Bakos László
A magyar honvédsereg 172 évvel ezelőtt, 1849. május 21-én, a tavaszi hadjárat csúcspontjaként visszavette a megszálló osztrák hadseregtől Buda várát. Ennek emlékére 1992-től a kormány határozata alapján ez a nap a Magyar Honvédelem Napja. A Felsővárosi Általános Iskola diákjai ma délelőtt Gábor Áron szobránál tartottak ünnepséget a honvédek tiszteletére.
(►) Mernek-e utazni idén nyáron az emberek?

(►) Mernek-e utazni idén nyáron az emberek?

2021. 05. 21., 07:48 | Szőri Attila
A tavalyi nyárhoz hasonlóan, idén is sokakat elbizonytalanít a nyári vakációval kapcsolatban az, hogy még mindig jelen van mindennapjainkban a koronavírus. Ettől függetlenül vannak, akik már felkeresték az utazási irodákat terveikkel.
Eltörlik a közterületi maszkhasználatot

Eltörlik a közterületi maszkhasználatot

2021. 05. 21., 06:02 | Jáger Levente
Ha meglesz az 5 millió beoltott, akkor újabb enyhítések lépnek életbe. Többek között nem lesz kijárási korlátozás és nem kell a közterületen maszkot viselni. Ezekről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt szokásos rádióinterjújában.
Kisbusz ütközött személyautóval az 53-as főúton (galéria)

Kisbusz ütközött személyautóval az 53-as főúton (galéria)

2021. 05. 20., 18:42 | Jáger Levente
Súlyos baleset történt az 53-as főút és a Határ út kereszteződésében. A Kőrösi útról akart az 53-as főútra kikanyarodni egy Fiat, e közben összeütközött a Sóstó felől érkező VW kisbusszal. A személyautó két utasa megsérült, őket kórházba szállították. 
Augusztus 31-ig marad a korlátlan parkolási idő a városban

Augusztus 31-ig marad a korlátlan parkolási idő a városban

2021. 05. 20., 14:18 | Jáger Levente
Bár országszerte jövő kedttől megszűnik az ingyenes parkolás, Kiskunhalason nyár végéig nem változik a jelenleg kialakított rend. Fülöp Róbert polgármester azt közölte a közösségi oldalán, hogy augusztus 31-ig marad a korlátlan parkolási idő a városban.
Csak a piros muskátlit vitte

Csak a piros muskátlit vitte

2021. 05. 20., 11:30 | Bakos László, Vercz András
Mint korábban hírt adtunk róla, városszerte tűnnek el növények a házak elől, a balkonládákból, a közterületekről. Vittek már el tuját a virágbolt elől, míg máshol a leandernek veszett nyoma.
A 70. születésnapján köszöntötték István atyát (galéria)

A 70. születésnapján köszöntötték István atyát (galéria)

2021. 05. 20., 09:58 | Jáger Levente
Megható és emelkedett pillanatoknak lehetett tanúja a felsővárosi katolikus közösség szerdán, a kora esti szentmisén. A Jézus Szíve Templomban köszöntötték 70. születésnapja alkalmából Talapka István kanonokot. A felsővárosi plébánosnak Oláh András tolmácsolta a hívek jókívánságait, míg a város nevében Fülöp Róbert polgármester és Kuris István alpolgármester köszöntötte István atyát. A jeles alkalomból a Vatikánból is érkezett  apostoli áldás Ferenc pápától.
Kinder-tojás játékokból nyílik tárlat

Kinder-tojás játékokból nyílik tárlat

2021. 05. 20., 08:53 | Szőri Attila
Tompán egy igazán különleges kiállítás nyitja meg hamarosan kapuit. Minden kisgyerek szereti a népszerű csokitojásban rejtőző, legtöbbször összeszerelős játékokat. Ezekből mutatnak be egy egész tárlatravalót a tompai program szervezői.
Ezért volt rendőrhelikopter Kiskunhalas térségében

Ezért volt rendőrhelikopter Kiskunhalas térségében

2021. 05. 20., 05:58 | Jáger Levente
Az elmúlt időszakban több alkalommal is lehetett látni a Készenléti Rendőrség helikopterét Kiskunhalas térségében. Szerdán is felfigyeltünk a légi jármű jelenlétére, mint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből kiderült, egy akció fontos szereplője volt a helikopter.
Megújult a társasházi utcafront

Megújult a társasházi utcafront

2021. 05. 19., 13:54 |
Összefogott a Kossuth utcai lakóközösség, kitakaríttatták a társasházuk előtti területet. Korábban ezen az utcafronti szakaszon kúszótuják voltak, a növények elöregedtek, alájuk gyakran bedobálták az emberek a szemetet, ezt elégelték meg a lakók. Laskovicsné Terzics Edit társasházkezelő szerint jó példája ez az összefogásnak.
Új kerítés és keresztek a II. világháborús hősök parcellájában (galéria)

Új kerítés és keresztek a II. világháborús hősök parcellájában (galéria)

2021. 05. 19., 11:46 | Jáger Levente
A Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület pályázati forrásból és támogatói segítségével felújítja a katolikus temetőben található II. világháborús hősök emlékhelyét. A munkálatok a múlt héten kezdődtek tereprendezéssel, szerdán délelőtt pedig folytatódtak a szervezet aktivistáinak jóvoltából. Az egyesület tagjai mellett a Dékáni-technikum rendészeti tanulói szorgoskodtak. 
Kiskunhalast is érinti a menetrend módosítás

Kiskunhalast is érinti a menetrend módosítás

2021. 05. 19., 10:22 | Fehér Erika
Fontos információ azoknak, akik busszal utaznak! A halasi városháza által kiadott tájékoztatás szerint a busztársaság 2021. június 16-tól Kiskunhalas települését érintően menetrend módosítások bevezetését kezdeményezi a szolgáltatást megrendelő Innovációs és Technológiai Minisztériumnál.
Egészségnap a Bajza oviban

Egészségnap a Bajza oviban

2021. 05. 19., 10:01 | Fehér Erika
Ezekben a napokban egészségnapot tartanak minden halasi városi óvodában. A Bajza utcai intézménybe járó gyerekek is játékosan tanultak a helyes étkezésről és a fogápolásról. Később pedig már természetismereti foglalkozásokat tartanak a gyerekeknek.
Fúvósmuzsikával nyitott a klub

Fúvósmuzsikával nyitott a klub

2021. 05. 19., 09:09 | Szőri Attila, Anda Péter
A járványügyi szabályok enyhítésének köszönhetően, kedden este végre ismét közönség előtt lehetett zenés, beszélgetős estet tartani a Közösségek Házában. Az újraindult Forrás-Új Tükör Klub vendége első alkalommal Lauer Zsolt volt. Az Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese barátainak, a Gaudium Quintett zenekar tagjainak társaságában zenélt, a közönség legnagyobb örömére. Az est során Lauer Zsolt felidézte zenei pályája legmeghatározóbb pontjait is.
Óvatos nyitás

Óvatos nyitás

2021. 05. 18., 20:25 | Pál László
Az érvényben levő kormányzati intézkedéseknek megfelelően újra lehet rendezvényeket tartani Magyarországon. A programok látogatásához védettségi igazolvány és személyi igazolvány felmutatása szükséges. Az aktualitásokról és a lehetőségekről tájékozódtunk. Kérdéseinket Nagy-Apáti Ivettnek, a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. ügyvezetőjének és Susanne Reinhardt művészeti és értékesítési managernek tettük fel. 
Kigyulladt egy tetőtéri szoba a Kertvárosban

Kigyulladt egy tetőtéri szoba a Kertvárosban

2021. 05. 18., 13:03 | Jáger Levente
Füst ömlött ki egy Nyírfa utcai családi ház tetőteréből kedden délután. A halasi tűzoltók négy autóval vonultak a helyszínre, kiderült, hogy egy szobában keletkezett tűz. A kiérkező egység rövid idő alatt megfékezte a lángokat- tudtuk meg a helyszínen. 
Halasi úszók: 18 érem és 28 pontszerző hely a Gyarmati Kupáról

Halasi úszók: 18 érem és 28 pontszerző hely a Gyarmati Kupáról

2021. 05. 18., 11:42 | Jáger Levente
Jól szerepeltek a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői a nyolcadik alkalommal megrendezett Gyarmati Kupán Hódmezővásárhelyen. Novotny Attila és Csontos Kristóf tanítványai összesen 3 arany-, 6 ezüst- és 9 bornzéremmel, valamint 28 pontszerző hellyel térhettek haza a rangos megméretésről.
Első osztályú fitnesz Halason (galéria)

Első osztályú fitnesz Halason (galéria)

2021. 05. 18., 07:27 | Jáger Levente
Mint arról korábban beszámoltunk a fitkid országos bajnokságnak Kiskunhalas lehetett a házigazdája. Szombaton a másod osztály versenyzői mutatták be gyakorlataikat, vasárnap pedig az első osztályban szereplő sportolókat értékelte a zsűri. Természetesen a második napon is élénk érdeklődés és figyelem övezte a házigazda Halas Fitness Egyesület versenyzőinek szereplését. 
Különdíjas sziládysok

Különdíjas sziládysok

2021. 05. 18., 07:15 | Pál László
Az élményszerű tanulás, a kreativitás kibontakoztatása, a digitális és művészi készségek fejlesztése jegyében rendezett vetélkedőt az Esterházy Magyarország Alapítvány. A KRK Szilády Áron Gimnázium Nemora Helikonis nevű önképzőkörös csapata bejutott az Estöri verseny országos döntőjébe.
Ezt mindenki szereti

Ezt mindenki szereti

2021. 05. 18., 07:12 | Szőri Attila
Az évek során számos ízletes levest ajánlottam már weblapunk olvasóinak. Ezúttal egy olyan klasszikus étel receptjét osztom meg, ami biztosan önöknél is gyakran kerül az asztalra.
Lauer Zsolt a Forrás Klubban

Lauer Zsolt a Forrás Klubban

2021. 05. 17., 20:55 | Anda Péter
A kényszerű hosszú kihagyás után újra induló Forrás – Új Tükör Klub vendége ezen a héten Lauer Zsolt, a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese, harsona tanára lesz.
Országos díjugrató verseny Pünkösdkor

Országos díjugrató verseny Pünkösdkor

2021. 05. 17., 15:48 | Kovács Iván
Nagyszabású háromnapos díjugrató esemény helyszíne lesz Kiskunhalas május 22-e és 24-e között. A Pünkösdi Országos Minősítő és Felkészítő Díjugrató Versenyre a legjobb hazai és helyi lovasok várhatók. A rendezvény szombattól hétfőig tart a  közönség számára is nyitottan. A járványügyi szabályok betartásával látogatható a sportesemény. Figyelem, a lovasparkba a Szabó Ervin utca felőli bejáratnál lehet belépni!
Szakmát tanulhatnak, ösztöndíjat is kapnak a kisgyermeket nevelők

Szakmát tanulhatnak, ösztöndíjat is kapnak a kisgyermeket nevelők

2021. 05. 17., 14:32 | Fehér Erika, Vercz András
A kisgyermeket nevelőket segítik a tanulmányaik befejezésében vagy a szakmaszerzésben. Bács megyében Kiskunhalason, a Tó utcai Rostás László Közösségi Házban lesznek ilyen tanfolyamok, melynek résztvevői ösztöndíjat is kapnak. 140 főt tudnak bevonni a képzésbe az egész térségből.
Súlyos baleset a Fazekas Mihály utcában (galéria)

Súlyos baleset a Fazekas Mihály utcában (galéria)

2021. 05. 17., 13:27 | Jáger Levente
Nem adott elsőbbséget egy Peugeot sofőrje a védett úton haladó Renault-nak és oldalról nekiütközött. A karambol a Fazekas Mihály utca és a Csokonai Mihály utca kereszteződésében történt hétfőn kora délután. A helyszínre riasztották a halasi tűzoltókat is, ugyanis a Renault utasa beszorult a járműbe. Őt súlyos sérülésekkel szálították kórházba a mentők.
Anyakönyvi hírek (2021.05.17.)

Anyakönyvi hírek (2021.05.17.)

2021. 05. 17., 09:25 | Szőri Attila
Szeretné megtudni, hogy kik születtek és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban? Ha igen, a legjobb helyen jár.
Nem húzott maszkot, leköpte az eladót és megverte a bolt tulajdonosát

Nem húzott maszkot, leköpte az eladót és megverte a bolt tulajdonosát

2021. 05. 17., 07:53 | Szőri Attila
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki tavaly nyáron egy kiskunhalasi üzletben maszkviselési konfliktus miatt szidalmazta és leköpte az eladónőt, majd az utcán ököllel többször megütötte az üzlet tulajdonosát.
Óriási eredmény: Luca 25 kilométeren 8. lett az EB-n

Óriási eredmény: Luca 25 kilométeren 8. lett az EB-n

2021. 05. 17., 06:26 | Jáger Levente
Vas Luca elképesztő kitartásról, küzdenitudásról és erőről, tett tanubizonyságot vasárnap az Európa-bajnokságon, a nyílt vízi 25 kilométeres számban. A kiskunhalasi sportoló a nyolcadik helyen csapott a célba, mint emlékezetes öt kilométeren a 15. helyen zárt. Hétfőn pedig már a medencés 800 méter selejtezője vár rá.
Studio ezüst és bronz Kistelekről

Studio ezüst és bronz Kistelekről

2021. 05. 17., 04:06 | Kovács Iván
Május 15-én rendezték Kisteleken az U21 Magyar Bajnokságot, amelyen belül számos klubközi versenyt tartottak. A Studio 2000 TSE-t öt páros képviseltek a klubközi versenyek során, ahol az előző hétvégéhez hasonlóan, ritkán látott nagy mezőnyök gyűltek össze. Két érmes sikert is elértek a halasi versenytáncosok.
Trianon Liget- sárga kő jelzi az egykori határt

Trianon Liget- sárga kő jelzi az egykori határt

2021. 05. 16., 18:51 | Bakos László
A hétvégén szorgos kezek szépítették a Semmelweis Téren található Trianon Ligetet. Sárga keramitból az egykori Magyarország határait alakították ki a projekt résztvevői. Tavaly az ’56-os Emlékbizottság felhívásához négy halasi civil szervezet csatlakozott. A trianoni békediktátum 100. évfordulójának esztendejében az ’56-os Emlékbizottság, az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület, a Hazatalálás Baráti Kör, a Konok Kunok Motoros Klub, és a Szilády Áron Társaság néhány tagja a Semmelweis tér kórház felőli sarkánál elültették az összetartozást szimbolizáló öt tölgyfát, most a fák köré épült a határt jelző kősor.
Mozi régen és most

Mozi régen és most

2021. 05. 16., 14:30 | Pál László
Kollarics Gábor középiskolai tanár tanítás közben jött rá, hogy a gyerekkorában készült filmeket csak komoly előkészítéssel érdemes megmutatni a diákoknak. Ez az előkészítés pedig a befogadói attitűdre is kiterjed, nem csak bizonyos történelmi vagy társadalmi vagy egyéb kulturális ismeretekre. 
Autóval, motorral tilos felmenni

Autóval, motorral tilos felmenni

2021. 05. 16., 12:30 | Bakos László
Hiába a tiltó tábla, sokan nem csak gyalog vagy kerékpárral, autóval és motorral is felhajtanak a Jókai dombra. A magaslat az egykori Jókai utcai hulladéklerakó kármentesítés utáni maradványa. A szeméttelep helyén egy vizes élőhely alakult ki, erre és a városra nyílik szép kilátás a dombról. Sokan megmásszák a magaslatot, ám vannak, akik kényelemből inkább autóval hajtanak fel rá, eközben tönkreteszik a kialakított felső takaróréteget.
Micsoda fitnesz - halasi érmekkel (galéria)

Micsoda fitnesz - halasi érmekkel (galéria)

2021. 05. 16., 09:21 | Jáger Levente
Közel 300 versenyző mutatta be gyakorlatát a Dékáni-sportcsarnokban szombaton reggeltől egészen estig a fitkid országos bajnokságon. A házigazda Halas Fitness Egyesület a járványügyi szabályok betartása mellett szervezte a rangos megméretést, amelyen több hazai versenyzőért is szoríthattunk. Gyenizse Zsófi és Suhajda Csenge aranyérmet nyert, de a többiek is kitettek magukért. Ráadásul az éppen nem gyakorlatozó szereplők jóvoltából a hangulat is kifogástalan volt.
Zöld akciók, állatmentések

Zöld akciók, állatmentések

2021. 05. 15., 22:05 | Pál László
Fontos feladat a természet védelme, a környezettudatos magatartás kialakítása. Ebben szükség van példamutatásra. Kiss Tamás biológussal, polgári természetőrrel, a Természetbúvár Tehetségműhely vezetőjével, pályázati referenssel beszélgettünk.
Sportos gyermeknap a halasi bokszolóknál (galéria)

Sportos gyermeknap a halasi bokszolóknál (galéria)

2021. 05. 15., 14:22 | Jáger Levente
Több hónapnyi kihagyás után térhettek vissza a gyermekek a Halasi Box Club-hoz. Ez látszott is a kislányokon és a kisfiúkon, akik hihetetlen energiával vették birtokba a légvárat és vettek részt a különböző játékokon, kézműves foglalkozásokon.
Kinyitott a strand (galéria)

Kinyitott a strand (galéria)

2021. 05. 15., 06:53 | Jáger Levente
Fél év után nyithatott ki újra a halasi strand, egyelőre a fedett rész és a külső termálmedence használható. A 18 év felettiek védettségi kártyával látogathatják a fürdőt, hamarosan feltöltik a gyermekpancsolót és a tervek szerint június elejétől a nagymedencét is birtokba vehetik a vendégek.
Dallista május 16

Dallista május 16

2021. 05. 15., 06:25 | Kovács Iván
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. Amájus 16-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Elkészült az új halasi csipkés ruhakollekció

Elkészült az új halasi csipkés ruhakollekció

2021. 05. 14., 23:17 | Fehér Erika
Nappali és estélyi ruhák, melyek a modern és a klasszikus hangulatát ötvözik. Elkészültek Hrivnák Tünde divattervező új, halasi csipkével díszített ruhái. A tervezőnő ezekben a napokban több részletben teszi közzé a kollekcióról készített fotókat. A halasi közönség a tervek szerint nyáron a Nemzetközi Csipketalálkozón láthatja majd élőben az új ruhakollekciót.
Ilyen volt az idei érettségi a bibósok szerint

Ilyen volt az idei érettségi a bibósok szerint

2021. 05. 14., 14:08 | Szőri Attila
Mint arról weblapunkon is beszámoltunk már, a koronavírus járvány idén sem tette lehetővé, hogy a végzős középiskolások a megszokott módon érettségizzenek. Kevés kivételtől eltekintve, most is csak írásbeli vizsgákat tartottak a fő tantárgyakból. A Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban arra voltunk kíváncsiak, mennyire érezték könnyűnek vagy nehéznek a 2021-es vizsgafeladatokat.
Merkbaus dolgozók segítettek a súlyos baleset sérültjeinek

Merkbaus dolgozók segítettek a súlyos baleset sérültjeinek

2021. 05. 14., 08:43 | Jáger Levente
Súlyos baleset történt az M6-os autópályán, Bátaszék térségében szerdán. Egy személyautó a pályatesteket elválasztó betonelemeknek ütközött. Pár perccel ezután érkezett a helyszínre a Merkbau Zrt. két fiatal munkatársa, Gartner László és Jenei Dániel, akik azonnal a sérültek segítségére siettek - számolt be az esetről az építőipari cég a közösségi oldalán.
Saját élettársát „árulta” a halasi férfi

Saját élettársát „árulta” a halasi férfi

2021. 05. 14., 07:33 | Jáger Levente
Saját élettársával és egy másik nővel tartatta el magát az a kiskunhalasi férfi, aki ellen most emelt vádat az ügyészség.  A prostitúció 1,8 millió forintos jövedelmet jelentett a futtatónak, aki jelenleg is börtönben ül egy másik bűncselekmény miatt.  
Optikai kábeleket fektetnek le Halason

Optikai kábeleket fektetnek le Halason

2021. 05. 13., 12:40 | Fehér Erika, Vercz András
Új optikai hálózat épül Kiskunhalason. Május 17-től, vagyis jövő hétfőtől a Telekom Kft. mint beruházó kábelépítési munkálatokat kezd a városban. A kivitelező egy pécsi cég, a PanTáv Kft. lesz. Először a társasházi övezetekben – a Bercsényi, Thúry és Kossuth utcáknál kezdődnek a munkálatok. A felbontott út és járdaszakaszoknál figyelmesebb közlekedést kérnek.
Benkő Péter 2000. gólja

Benkő Péter 2000. gólja

2021. 05. 13., 07:30 | Jáger Levente
Megszerezte pályafutásának kétezredik gólját Benkő Péter, a Kiskunmajsai KC kézilabdázója. A kiskunhalasi születésű sportoló nemcsak jelenlegi klubjában, hanem évekkel ezelőtt, a Kiskunhalasi KC és a Kiskunhalasi UKSC játékosaként is közönségkedvenc volt.
Anyakönyvi hírek (2021.05.13.)

Anyakönyvi hírek (2021.05.13.)

2021. 05. 13., 06:19 | Szőri Attila
A friss anyakönyvi hírek megérkeztek szerkesztőségünkhöz. Csak egy kattintás, és Ön is megtekintheti, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot, és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban.
Cecilia és Zsolt nem mindennapi kutyamentése

Cecilia és Zsolt nem mindennapi kutyamentése

2021. 05. 13., 05:39 | Jáger Levente
Nem mindennapi történetet osztott meg közösségi oldalán a Kiskunhalasi Kutyamentő Egyesület. Mamlecz Zsolt és párja, Cecilia egy rókalyukban élő kutyacsaládot mentettek meg a lelkes önkéntes szervezet bevonásával.
Vas Luca 15. helyen végzett az Európa-bajnokságon

Vas Luca 15. helyen végzett az Európa-bajnokságon

2021. 05. 12., 11:52 | Jáger Levente
A Halasmédia is beszámolt arról, hogy Vas Luca bekerült a magyar úszóválogatott keretébe, amely a hazai rendezésű Európa-bajnokságon szerepel. A kiskunhalasi kötődésű sportoló szerdán délelőtt a nyíltvízen, 5 kilométeren állt rajthoz és a 15. helyen csapott be a célba.
Felismeri? Lopás gyanúja miatt keresik a képen látható nőt

Felismeri? Lopás gyanúja miatt keresik a képen látható nőt

2021. 05. 12., 11:23 | Jáger Levente
A lakosság segítségét kéri a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság. A képeken látható nő a nyomozók gyanúja szerint parfümöket lopott az egyik helyi drogériából. 
A héten oltják a 16-18 éveseket

A héten oltják a 16-18 éveseket

2021. 05. 12., 09:47 | Fehér Erika
A héten megkezdődött a fiatalok oltása. Az érvényes regisztrációval rendelkező 16-18 évesek is tudnak online időpontot foglalni a védőoltásra. A jogosultak erről  SMS-értesítést is kaptak. Az injekciókra május 13. csütörtöktől május 18. keddig hirdettek időpontokat a kórházak. Az oltás Pfizer vakcinával fog történni.
(►) Találja ki, melyik madárról beszélnek az ovisok!

(►) Találja ki, melyik madárról beszélnek az ovisok!

2021. 05. 12., 08:41 | Szőri Attila
A Szilády Áron utcai óvodába járó gyerekek jóvoltából újabb kisfilmmel bővült a Halasi Média és Kultúra Kft. által készített, a Madarak és fák napjához kapcsolódó videósorozata. A kicsik egy játékra invitálják Önöket. Találják ki, melyik madárról beszélnek és énekelnek dalt a gyerekek!
Anya, én focizni akarok! (galéria)

Anya, én focizni akarok! (galéria)

2021. 05. 11., 15:15 | Jáger Levente
Kilenc településről, közel 100 gyermek élvezte a napsütést és a labdarúgás örömét a Bundzsák Dezső Sportközpontban, ahol több hónapnyi szünet után ismét Bozsik Fesztivált rendeztek. A Szilády RFC volt a házigazda, több játéktéren kergethették a labdát és tanulhatták meg a sportág alapjait a kislányok és a kisfiúk. 
Vonatpótló buszok járnak Halas és Félegyháza között

Vonatpótló buszok járnak Halas és Félegyháza között

2021. 05. 11., 14:53 | Fehér Erika
Buszra kell átszállniuk a vonattal utazóknak. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a Kiskunhalas-Kiskunfélegyháza szakaszon, több helyen pályakarbantartást végeznek, május 21-ig. Ez azzal jár, hogy ezen a vonalon minden vonat helyett pótlóbuszok közlekednek. A vonatok Baja és Kiskunhalas, illetve Kiskunfélegyháza és Kecskemét között módosított menetrend szerint járnak, az átszállások miatt hosszabb az eljutási idő a célállomásokra.
Nem akarta feladni

Nem akarta feladni

2021. 05. 11., 13:19 | Pál László
Sok mindent ki kellett próbálnia ahhoz, hogy eldöntse, mit szeretne valójában. Időbe telt, míg rájött, a fodrászat érdekli igazán. A tanulmányait szülővárosában, Kiskunhalason kezdte, de Budapesten, Hajas László képzésén folytatta. Beleszeretett egy szalonba, ahol már több mint tíz éve csapattag. Televíziós produkciók, reklám- és mozifilmek, sorozatok, videoklipek forgatásán dolgozik. Körösi Krisztián hair stylisttel beszélgettünk.
Köszönet a lovassport támogatásért

Köszönet a lovassport támogatásért

2021. 05. 11., 09:26 | Kovács Iván
Mindig meghatározó eseménye a május elsejei lovasverseny a Hirling József Lovaspark versenynaptárának, amely egyben kiváló fokmérője a szabadtéri szezon elejének szervezői szempontból. Az idei évben a járványügyi korlátozások miatt nézők még nem látogathatták a lovaspark rendezvényeit. A lovasversenyek és a létesítmény támogatói viszont töretlenül kitartanak. A Lovas és Szabadidő Központ Kft. vezetése és munkatársai ezért köszönettel tartoznak a támogatóknak – nyilatkozta Juhász Tibor a lovaspark képviseletében.
Kétszer is kirabolta saját rokonát

Kétszer is kirabolta saját rokonát

2021. 05. 11., 09:04 | Jáger Levente
A 76 éves rokonát kétszer is kirabolta az a 37 éves férfi, akit a napokban ítélt el a Kiskunhalasi Járásbíróság. A végzés jogerős, a vádlott már meg is kezdte fegyházbüntetését - közölte a Kecskeméti Törvényszék.
Motiváló kártyajáték

Motiváló kártyajáték

2021. 05. 11., 08:47 |
Játékot vitt az irodalom tanításába. A módszer jelentős mértékben növeli az oktatómunka hatékonyságát. Az országosan élmezőnyben jegyzett, kiskunhalasi kötődésű egyetemistát, Bödecs Pál Mártont kérdeztük a tapasztalatairól és az eredményeiről. 
Visszatértek a diákok a Fazekas-iskolába (galéria)

Visszatértek a diákok a Fazekas-iskolába (galéria)

2021. 05. 11., 05:32 | Jáger Levente
Az alsó tagozatosok után a felsősök is visszatértek a Fazekas Mihály Általános Iskolába. Közel két hónapig volt érvényben a digitális tanrend, a tanév utolsó öt hetében már jelenléti oktatás lesz. Kárász Péter igazgató azt mondta, várták már ezeket a pillanatokat és a remények szerint a tanév végi rendezvényeiket meg tudják tartani.
(►) Videókkal ünnepeljük a Madarak és fák napját

(►) Videókkal ünnepeljük a Madarak és fák napját

2021. 05. 10., 16:27 | Bakos László, Szőri Attila, Vercz András
Bár az év minden napján fontos, hogy vigyázzunk a körülöttünk lévő természetre, óvjuk az állatokat és növényeket, mégis van egy nap, amikor az átlagostól is nagyobb figyelmet érdemes szentelni az élőlényekre. Ez minden esztendőben május 10-e, vagyis a Madarak és fák napja. Idén a Halasi Média és Kultúra Kft. egy videósorozattal készült a jeles alkalomra.
Édes meglepetés a mentők napján (galéria)

Édes meglepetés a mentők napján (galéria)

2021. 05. 10., 15:35 | Jáger Levente
Május 10-én ünnepeljük az Országos Mentőszolgálat megalapításának 73. évfordulóját. Ebből az alkalomból a Palacsintapont tulajdonosai meglepték a kiskunhalasi mentőállomás dolgozóit. Stílszerűen 73 óriáspalacsintát készítettek, amit a délelőtt folyamán át is adtak a hétköznapok hőseinek. 
A második félidőben kilyukadt a halasi védelem (galéria)

A második félidőben kilyukadt a halasi védelem (galéria)

2021. 05. 10., 14:55 | Jáger Levente
Három napon belül a második mérkőzését játszotta a Faddikorr-Kiskunhalasi FC. Szerdán a Megyei Kupában a Jánoshalma, a hétvégi bajnoki fordulóban pedig a Bácsalmás volt az ellenfél. Az almásiak ellen jó első félidőt produkált a tartalékos KFC, a második félidőben viszont kilyukadt a hazai védelem és ezt könyörtelenül kihasználta a vendégcsapat.
Czikkely Panni madarait viselhetik a magyar mobiltelefonok

Czikkely Panni madarait viselhetik a magyar mobiltelefonok

2021. 05. 10., 12:35 | Szőri Attila
Az év madara 2021-ben a cigánycsuk. Ez a verébnél kisebb kis csoda az elmúlt 20 évben 54%-kal kevesebb példányszámmal van jelen hazánkban, melynek hátterében a nagyüzemi mezőgazdaság, a növényvédőszerek és kedvenc élőhelyei, a gazos-bokros területek megszűnése áll. Erre kívánta felhívni a figyelmet az egyik országosan ismert mobilszolgáltató és a Magyar Madártani Egyesület a Madarak és fák napjához kapcsoló akciójával. Környezetbarát telefontokokat dobtak piacra, amiknek a dizájnját a halasi kötődésű Czikkely Panni álmodta meg.
Kedden zárva lesz a kormányablak

Kedden zárva lesz a kormányablak

2021. 05. 10., 07:30 | Kovács Iván
Május 11-én nem lehet majd ügyeket intézni a Kiskunhalasi Kormányablaknál. A Járási Hivatal adott ki erről tájékoztatást. A közlemény szerint holnap,  tehát kedden szünetel az ügyfélfogadás a Kiskunhalasi Kormányablaknál.
Végre táncolhattak, kiváló eredményeket értek el

Végre táncolhattak, kiváló eredményeket értek el

2021. 05. 10., 05:22 | Kovács Iván
A járványhelyzet miatt a Magyar Táncsport Szakszövetség az összes áprilisi versenyt törölte, így az összes elmaradt klubközi, kiemelt verseny a májusi és júniusi hónapban kerül megrendezésre. Az első ilyen versenyes hétvégén eredményesen túl van a halasi versenytánc klub, a Studio 2000 TSE, miközben egy mini gálára is készülnek – közölte Juhász Ágnes az egyesület művészeti vezetője.
Hamarosan átadják a Kincsem Házat

Hamarosan átadják a Kincsem Házat

2021. 05. 09., 16:38 | Kovács Iván
Finisében a „Kincsem Ház Kultúrtér” projekt készenléte. A Fazekas Mihály utca frontján található épület homlokzatára felkerült a létesítmény neve. Úgy tudjuk, a tervezett befejezési időpontnál hónapokkal előbb, heteken belül átadják a Kiskunhalas közönségének is rendelkezésre álló szabadidős és kulturális teret. A május 1-i lovasverseny idején a Kincsem Ház teraszát a sportolók és kísérőik már kihasználták.
Gyakorlaton próbálta ki az új terepjáróit a Tüzes Kunok Mentőcsapat (galéria)

Gyakorlaton próbálta ki az új terepjáróit a Tüzes Kunok Mentőcsapat (galéria)

2021. 05. 09., 09:44 | Jáger Levente
Az elmúlt években több éles bevetése is volt a Tüzes Kunok Járási Mentőcsapatnak, amely szorosan együttműködik a Dél-Magyarországi Tűzoltó és Technikai Mentő Egyesülettel, valamint a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltséggel. Az elmúlt hónapokban több, speciális felszereltségű járművet kapott a csoport, amelynek tagjai egy gyakorlat keretében ismerkedtek az új technikával.
A kínai rakéta egy darabját látták Jánoshalma felett?

A kínai rakéta egy darabját látták Jánoshalma felett?

2021. 05. 09., 08:00 | Szőri Attila
Sánta Judit nevű olvasónk készítette a cikkünkben látható fotókat szombaton este, Jánoshalmán. A képeket közzétette közösségi oldalán, mivel kíváncsi volt, ismerősei szerint mi volt látható az égbolton a település fölött. Többen is azon a véleményen voltak, hogy az irányíthatatlanul a Föld felé zuhanó kínai rakéta egy darabját sikerült megörökíteni.
Felfüggesztett börtön a tolvajnak, aki 5 milliót lopott a halasi pékség telephelyéről

Felfüggesztett börtön a tolvajnak, aki 5 milliót lopott a halasi pékség telephelyéről

2021. 05. 09., 06:37 | Jáger Levente
Ítélet született a kiskunhalas pékségből 5 millió forintot ellopó férfi és bűntársai ügyében. Mint arról korábban beszámoltunk róla, egy kunfehértói férfi és társa volt a bűncselekmény elkövetője, amiért most felelniük kellett.
Város napi huszár határszemle

Város napi huszár határszemle

2021. 05. 08., 18:53 | Kovács Iván
Hagyomány a város napja hétvégéjén, hogy a Kiskunhalasi Lovasbandérium határjárást vagy határjelavatást tart. A koronavírus járvány miatt a város napi programok elmaradtak, a bandérium azonban a hagyomány jegyében, a mai napon - külsőségektől menetesen - határjel karbantartást tartott – közölte Rózsahegyi Róbert egyesületi elnök.
Dallista május 9-re

Dallista május 9-re

2021. 05. 08., 09:13 | Kovács Iván
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A május 9-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Permetezik a gesztenyefákat

Permetezik a gesztenyefákat

2021. 05. 08., 07:15 | Bakos László, Pál László
A tervek szerint május tizedikétől megkezdődik Kiskunhalason a közterületi gesztenyefák permetezése. A Halasi Városgazda Zrt. megbízásából egy vállalkozó végzi el az ezzel járó feladatokat.
Fának rohant az autó: beszorult sérült Kiskunhalas határában

Fának rohant az autó: beszorult sérült Kiskunhalas határában

2021. 05. 07., 18:19 | Jáger Levente
Súlyos baleset történt pénteken kora este az 53-as főúton Kiskunhalas és Balotaszállás között. Egy autó letért az útról és fának rohant, egy sérült a roncsba szorult. Őt a helyszínre riasztott halasi tűzoltók emelték ki a roncsból úgy, hogy levágták az ajtót és a tetőt.
Fülöp Róbert polgármester város napi köszöntője

Fülöp Róbert polgármester város napi köszöntője

2021. 05. 07., 17:16 | Kovács Iván
A kialakult vírushelyzet miatt, Kiskunhalas Város lakosságának biztonsága érdekében, a május 6-ához kötődő város napi ünnepségeket, kulturális programokat, a díjátadóval egybekötött dísztestületi ülést elhalasztották. Május 7-én reggel 9 órakor, az országzászló felvonását szűk körben megtartották. Fülöp Róbert polgármester Thorma János Múzeumban (címképen) elmondott város napi köszöntőjét a Halas Televízió rögzítette, és azt a ma esti híradót követően közvetítette. A városvezető beszédét teljes egészében az alábbiakban olvashatják hírportálunk látogatói. A videófelvétel ide kattintva megtekinthető!

(►) Jókora zöldjuhar dőlt ki a Hősök Ligetében

(►) Jókora zöldjuhar dőlt ki a Hősök Ligetében

2021. 05. 07., 12:15 | Jáger Levente
Kettáhasadt és kidőlt egy jókora zöldjuhar pénteken délelőtt Kiskunhalason, a Hősök Ligetében, a kerékpárút mellett. Éppen a közelben tartózkodott a Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület tagja, aki néhány perccel később azt is kiderítette, mi történhetett a fával. 
Zászlófelvonás a város napja alkalmából, ünnepi beszéd a televízióban

Zászlófelvonás a város napja alkalmából, ünnepi beszéd a televízióban

2021. 05. 07., 08:28 | Anda Péter, Fehér Erika
A város napját ünnepeljük, a járványhelyzet nem teszi lehetővé a korábbi években megszokott programsorozat megtartását. Pénteken délelőtt ünnepi zászlófelvonás volt a Kiskunhalasi Lovasbandérium díszőrsége mellett, a városvezetés jelenlétével, szűk körben.
Tíz lopás, hét elkövető

Tíz lopás, hét elkövető

2021. 05. 07., 07:45 | Jáger Levente
Egy külön nyomozócsoport foglalkozott azzal a lopássorozattal, amely Kiskunmajsán történt 2020. március és augusztusa között. Kiderült, hogy az esetekhez hét fiatalnak van köze, akik szabadlábon védekezhetnek. A nyomozás a napokban, vádemelési javaslattal zárult. 
Várják a fiatalok regisztrálását - oltás utáni szabadnap a NAK-nál

Várják a fiatalok regisztrálását - oltás utáni szabadnap a NAK-nál

2021. 05. 07., 07:11 | Fehér Erika
Várhatóan a jövő héten kezdődik a fiatalok oltása. Az oltást kérő 16 és 18 év közötti fiatalokat illetve szüleiket kérik, hogy ha még nem tették, akkor május 7. péntek éjfélig regisztráljanak. A halasi kórházi oltóponton és a háziorvosoknál is folyamatos a védöoltások beadása, ezekben a napokban is sokan kapták meg az első vagy már épp a második injekciót. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szabadnappal ösztönzi a munkavállalóit az oltakozásra.
Képes üdvözlet madártávlatból (galéria)

Képes üdvözlet madártávlatból (galéria)

2021. 05. 06., 21:32 | Pál László, Anda Péter
Különleges kiállítással nyitotta meg újra a kapuit a Közösségek Háza. A nagyteremben magasból, drónnal készített felvételek kaptak helyet a falakon. A Ki gépen száll fölébe című tárlatot a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezte Vercz András és Szőri Attila képeiből. A fotókat Bródi Mária rendezte és válogatta. Az ünnepélyes megnyitót május 6-án este tartották.
380 millióból fejleszthet Halas: megújul a dr. Nagy Mór utca, a Szentháromság tér, a Fazekas Mihály utca

380 millióból fejleszthet Halas: megújul a dr. Nagy Mór utca, a Szentháromság tér, a Fazekas Mihály utca

2021. 05. 06., 16:17 | Jáger Levente
Döntött a kormány: 380 millió forintos fejlesztéseket hajthat végre Kiskunhalas. A jó hírt néhány perccel ezelőtt jelentette be közösségi oldalán Fülöp Róbert polgármester. Ebből a forrásból több nagyforgalmú út újulhat meg,  parkolók épülhetnek és elkészül egy új ivóvízkút is. 
Ének-zene játékosan

Ének-zene játékosan

2021. 05. 06., 14:43 | Pál László
Ez a módszer Magyarországon még újnak nevezhető ebben a formában. A gamifikáció olyan eszköz, amivel az információkat játékos formában tudjuk közölni az élet olyan területein, amelyek alapvetően nem tartoznak a játék körébe. Ezt kezdte el kutatni Kiss Bernadett kiskunhalasi kötődésű egyetemista. Az SZTE-JGYPK hallgatója országos megmérettetésen lett a legjobb szekciójában.
Kigyulladt a bozót a zsanai út közelében

Kigyulladt a bozót a zsanai út közelében

2021. 05. 06., 13:05 | Jáger Levente
A Tüzes Kunok Járási Mentőcsapat vadonatúj terepjáróját is bevetették csütörtökön délután, amikor erdőtüzet jeleztek Kiskunhalas és Zsana között, a kilences kilométerszelvényben. A helyszínen kiderült, hogy bozót kapott lángra, amelytől nem messze, mindkét oldalon fenyőerdő van. 
Berki Viola ösztöndíj

Berki Viola ösztöndíj

2021. 05. 06., 12:13 | Kovács Iván
A Berki Viola Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki 60. életévét 2021-ben betöltött vagy annál idősebb, Magyarországon élő képzőművész támogatására. A pályázat beadásának határideje 2021. május 31-e. A 200 ezer Ft elnyerhető összeg pályázati feltételeiről az alábbiakban találhatók a részletes információk.
Rajz, fotó és kreatív pályázati felhívás

Rajz, fotó és kreatív pályázati felhívás

2021. 05. 06., 09:20 | Kovács Iván
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Agrárminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2021. évi EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT keretében rajz-, fotó- és kreatív pályázatot hirdet „A vasút világa – „sínes” álmok!” címmel. Részletek az alábbiakban találják az érdeklődők.
Tényleg igaz, még a kézszárítót is ellopták az állomásról

Tényleg igaz, még a kézszárítót is ellopták az állomásról

2021. 05. 06., 06:06 | Jáger Levente
Egy nő és két férfi volt a tagja annak a tolvajtriónak, amely Jánoshalmán garázdálkodott az elmúlt időszakban. Az állomás mellékhelyiségéből egy kézszárítót is elloptak, ez okozta vesztüket, ugyanis a tettüket rögzítette a kamera.
Több ezer dedikált képe van

Több ezer dedikált képe van

2021. 05. 05., 16:27 | Pál László
Csete Imre már régóta gyűjt hírességek által aláírt fotókat. Kezdetben levélben vette fel velük a kapcsolatot, az utóbbi időben az interneten váltanak egymással üzeneteket. Minden jó, ha a vége jó, és érkezik az újabb autogramkártya. Több évtizedes időutazásra indulunk Csete Imrével. 
Ösztöndíj segíti a halasi diákokat

Ösztöndíj segíti a halasi diákokat

2021. 05. 05., 12:52 | Fehér Erika, Vercz András
Újabb szakasz zárult le a halasi városi ösztöndíj programban. Összesen 127 halasi diák kapott támogatást, ami a tanulmányaik elvégzését segíti. Erre a célra ezúttal 11,8 milliót osztottak ki a pályázati feltételeknek megfelelt fiatalok között – jelentette be Szűcs Csaba alpolgármester. Hamarosan megjelenik a következő kiírás is. Az ösztöndíjban részesülő fiatalok többsége tabletet, laptopot vásárolt a megkapott összegből, ami nagy segítség volt az otthoni tanulásban, a digitális oktatásban.
Pénzbüntetés, gyógyszerhamisításért

Pénzbüntetés, gyógyszerhamisításért

2021. 05. 05., 10:22 | Jáger Levente
Nem jogerős végzésével a Kiskunhalasi Járásbíróság 250 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta azt a Svájcban élő, macedón nőt, aki nek a poggyászában három évre elegendő gyógyszert találtak a határon. Kiderült, hogy  potenciazavar kezelésére alkalmas pirulákat kizárólag orvos írhatja fel. 
Így épült az új fahíd (galéria)

Így épült az új fahíd (galéria)

2021. 05. 05., 07:34 | Jáger Levente
Az elmúlt évtizedekben több felújítás is volt már a Kőrösi úti fahídon, de a szerkezete mára elöregedett, helyenként balesetveszélyessé vált. Az elmúlt hetekben aztán elkészültek a tervek és az elemek, a Halasi Városgazda Zrt.. munkatársai kedden egy teljesen új szerkezetet építettek a Dong-ér fölé. 
Ha kell, tűzbe is mennek értünk a halasi tűzoltók

Ha kell, tűzbe is mennek értünk a halasi tűzoltók

2021. 05. 04., 15:53 | Jáger Levente
Május 4-én ünnepeljük a magyar tűzoltókat. Szent Flórián napján köszöntjük őket, akikre a nap 24 órájában számíthatunk. Életet és értéket mentenek, ha kell, tűzbe is mennek értünk. Egyetlen pillanatig sem gondolkodnak azon, hogy veszélybe kerülhet a testi épségük. Ha megszólal a riadócsengő tudják, várnak és számítanak rájuk.

Véradás lesz Halason május 5-én

2021. 05. 04., 14:23 | Fehér Erika
A vérre folyamatosan szükség van. Májusban is véradásra biztatja a lakosságot a Magyar Vöröskereszt. Kiskunhalason minden hónap első szerdáján van véradás, így e hét szerdán, vagyis május 5-én is számítanak a donorok önzetlenségére. A helyszín ezúttal is a Sétáló utcai Közösségek Háza. A Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai reggel 8-tól 13 óráig fogadják a véradókat.
A tekós diákok is matekoztak kedden (galéria)

A tekós diákok is matekoztak kedden (galéria)

2021. 05. 04., 12:46 | Jáger Levente
A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum diákjai számára is a matematikával folytatódott az érettségik sora. A járványügyi intézkedések miatt az intézmény jó néhány tanterme foglalt volt a délelőtt folyamán. A tanulók lázmérés és kézfertőtlenítést követően léphettek be az intézménybe. A diákok szerint a tanáraik nagyon sokat segítettek az elmúlt hetekben.
Tűzvizsgálat deríti ki, hogy miért gyulladt ki a majsai Spar

Tűzvizsgálat deríti ki, hogy miért gyulladt ki a majsai Spar

2021. 05. 04., 09:15 | Jáger Levente
Vasárnap éjszaka kigyulladt a kiskunmajsai Spar Áruház raktára, a lángok pedig átterjedtek a tetőszerkezetre is. Több mint 40 tűzoltó dolgozott a helyszínen, az oltási munkálatok órákat vettek igénybe. Már megkezdődött a tűzvizsgálat, amely a keletkezési okot igyekszik felderíteni, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. közleménye szerint az üzlet 23 dolgozójának ajánlottak munkát. 
A balesetük ellenére is játszottak a balotai focisták

A balesetük ellenére is játszottak a balotai focisták

2021. 05. 04., 07:43 | Jáger Levente
Mint arról korábban beszámoltunk, súlyos baleset érte a balotaszállási labdarúgócsapat három játákosát, akik éppen a Soltvadkert elleni mérkőzésre tartottak. A fiúk az átéltek ellenére sportemberként viselkedtek és pályára léptek a megyei rangadón. Az egyik érintett Földes Péter azt mondta, nem az eredmény volt a legfontosabb ezen a délutánon.
Kedden reggel nyit a halasi strand

Kedden reggel nyit a halasi strand

2021. 05. 03., 14:45 | Jáger Levente
A hír, amit már nagyon sokan vártak. Hosszú hónapok után, kedden reggel hat órától ismét nyitva lesz a halasi strand. Erről néhány perccel ezelőtt számolt be a fürdő a közösségi oldalán.
Megújuló fahíd, egy sávra szűkül az 53-as a Kőrösi úton

Megújuló fahíd, egy sávra szűkül az 53-as a Kőrösi úton

2021. 05. 03., 14:24 | Kovács Iván
Megújul a Kőrösi úti kerékpárúton, a Dong-ér csatorna felett áthúzódó fahíd. A kivitelezés holnap, május 4-én, kedden reggel hét órakor kezdődik és a tervek szerint egy nap alatt elkészül. A hídon ez idő alatt nem lehet átmenni, a gyalogos és kerékpáros forgalmat az 53-as főút fél sávjára terelik, így ott egy sávra szűkül a közúti közlekedés, ami lassítja a forgalmat. Közlekedjenek óvatosan a Kőrösi úton!
Nagy öröm az Idősek Otthonában – vége a látogatási tilalomnak

Nagy öröm az Idősek Otthonában – vége a látogatási tilalomnak

2021. 05. 03., 14:19 | Fehér Erika, Vercz András
Nagyon várták az idős lakók, hogy hosszú hónapok után ismét személyesen találkozhassanak szeretteikkel. Az anyák napi hétvégén már mehettek a látogatók a halasi Nyúl utcai otthonba illetve a Kistérségi Szociális Szolgáltató Központ vidéki telephelyeire, csakúgy, mint az ország többi bentlakásos intézményébe is. A védettségi igazolvánnyal rendelkezők élhetnek a látogatás lehetőségével, viszont magukkal vihetik a találkozóra a 18 évnél fiatalabb gyermeket is.
Újra nyitva a Közösségek Háza - drónfotókból nyílik kiállítás

Újra nyitva a Közösségek Háza - drónfotókból nyílik kiállítás

2021. 05. 03., 13:05 | Szőri Attila
A vírus miatti több hónapnyi kényszerpihenő után végre újra megnyitja kapuit a közönség előtt a kiskunhalasi közösségek Háza. Május hatodikán este nyílik meg az a kiállítás, mely drónfotók segítségével mutatja be a várost felülnézetből úgy, ahogyan azt még biztosan nem láthatták az emberek korábban.
Virágtolvajok garázdálkodnak a városban

Virágtolvajok garázdálkodnak a városban

2021. 05. 03., 12:55 | Jáger Levente
Már feljelentés is született a közterületi viráglopások ügyében. Az elmúlt napokban több közterületrőltűntek el  a kiültetett növények, a rendészet munkatársai kimentették a kamerafelvételekről a vélelmezett elkövetők fényképét.
A Dékáni-technikumban is rendben megkezdődött az érettségi (galéria)

A Dékáni-technikumban is rendben megkezdődött az érettségi (galéria)

2021. 05. 03., 11:33 | Jáger Levente
A járványügyi intézkedések és szabályok betartása mellett zajlott le az érettségi első napja a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikumában. Közel 90 diák adott számot tudásáról magyar nyelv és irodalomból. Az általunk megkérdezett tanulóknak legjobban az osztálytársaik hiányoztak és az együtt töltött idők emlékezetes pillanatai maradtak ki az életükből.
A szálloda furgonjával furikázott a halasi férfi

A szálloda furgonjával furikázott a halasi férfi

2021. 05. 03., 09:30 | Jáger Levente
Ekég tekintélyes bűnlastrommal rendelkezik az a halasi férfi, aki ellen most emelt vádat a helyi ügyészség. A vádlott többek között egy hotel furgonját és egy személyautót is ellopott, ráadásul egy alkalommal bódult állapotban vezetett. A férfi még a saját testvérét is meglopta, mindezt a felfüggesztett fogházbüntetésének próbaideje alatt követte el. 
Halasi atléta győzelem, érmek Fehérvárról

Halasi atléta győzelem, érmek Fehérvárról

2021. 05. 03., 06:56 | Kovács Iván
Értékes helyezéseket győzelmet és dobogós eredményeket értek el a hétvégén a Kiskunhalasi Atlétikai Club versenyző tagjai. A halasi atléták az elmúlt hónapokban a mezei futó liga megméretéseken elért eredményeikkel hívták fel magukra a figyelmet. A szabadtéri pálya szezon elején jól indítottak Szloboda Mihály és Kaszap Imre tanítványai.
Kigyulladt a majsai  Spar tetőszerkezete és raktára

Kigyulladt a majsai Spar tetőszerkezete és raktára

2021. 05. 02., 20:21 | Jáger Levente
Kigyulladt a kiskunmajsai Spar Áruház tetőszerkezetének egy harmada vasárnap éjszaka. A tűzoltókat háromnegyed tíz körül riasztották, elsőként a helyi  katasztrófavédelmi őrs erői érkeztek a helyszínre, majd kiskunhalasi, kiskunfélegyházi, kisteleki és ruzsai egységek is bekapcsolódtak az oltásba. A raktárból terjedtek át a lángok a tetőszerkezet egy részére. 
(►) Földes Máté: Jó úton haladunk a Mohikánnal

(►) Földes Máté: Jó úton haladunk a Mohikánnal

2021. 05. 02., 20:12 | Szőri Attila
Földes Máté már egészen kiskorában érezte, hogy a zenélésben tud kiteljesedni. Zeneiskolai tanulmányait követően több csapatnak is tagja lett. A Mohikán zenekar alapítótagjaként büszke arra, hogy barátaival már több lemezt elkészítettek. Legutóbbi daluk és klipjük pedig az országos promóciónak köszönhetően egyre szélesebb ismertséget hoz a zenészeknek, barátoknak.
 Élete első 150 cm-es Gp-jét nyerte Dömse Tamás (galéria)

Élete első 150 cm-es Gp-jét nyerte Dömse Tamás (galéria)

2021. 05. 02., 18:23 | Kovács Iván
Napos, erősen szeles idő fogadta az Országos Minősítő Díjugrató Lovasverseny és Grand Prix I. Fordulójának zárónapján a lovasokat. Vasárnap négy GP döntőt rendeztek és összesen 102 start történt. A május 2-i események abszolút hősének Dömse Tamás (címképen) bizonyult, aki élete első 150 cm-es Grand-Prix-jét nyerte 20 évesen Kiskunhalason.
Baleset érte a mérkőzésre tartó balotszállási focistákat (galéria)

Baleset érte a mérkőzésre tartó balotszállási focistákat (galéria)

2021. 05. 02., 14:56 | Jáger Levente
Súlyos baleset történt Balotaszálláson, a Meggyfa és a József Attila utca kereszteződésben. Egy Alfa Romeo sofőrje nem adta meg az elsőbbséget a védett úton haladó Fiatnak és öszeütköztek. A vétlen járműben a balotaszállási focicsapat három játékosa ült, az autó vezetőjét mentő szállította a kiskunhalasi kórházba.
Sokan szeretik a halasi vásárt (galéria)

Sokan szeretik a halasi vásárt (galéria)

2021. 05. 02., 10:59 | Jáger Levente
Az erős szél néha sátrakat bontott, ennek ellenére hangulatos volt az idei első vásár Kiskunhalason. Az elmúlt napokban sokat tettek azért, hogy ismét benépesülhessen a Harangos tér. Újfent bebizonyosodott, hogy sokan szeretik a halasi vásárt, van, aki sétálgatott, nézelődött, van aki sörözött, van, aki a sorok között szerezte be az anyák napi ajándékát.
Tizenegyig meg sem állt a KFC (galéria)

Tizenegyig meg sem állt a KFC (galéria)

2021. 05. 02., 09:12 | Jáger Levente
Tizenegy halasi játékos a pályán, 11 órakor kezdődő mérkőzés és 11 szerzett gól. Az Elektrans-Kiskunhalasi FC U19-es csapata fölényes győzelmet aratott az Izsák ellen a megyei bajnokság 15. fordulójában. Már a szünetben 7-0 arányú halasi vezetés került be a jegyzőkönyvbe.
Mráz Tamás győzelem 145-ön

Mráz Tamás győzelem 145-ön

2021. 05. 01., 18:12 | Kovács Iván
Felhős, de kellemes időben folytatódott az Országos Minősítő Díjugrató Lovasverseny és Grand Prix I. Fordulója május 1-jén. Hét versenyszámot rendeztek, közöttük két fináléval, az öt és hat éves lovak záró körével. A legrangosabb számot, a145 cm-es GP kvalifikációt Mráz Tamás (címképen) BN Silverrel nyerte. A halasi lovasok az első számban domináltak.
Nézők előtt játszott a Szilády RFC (galéria)

Nézők előtt játszott a Szilády RFC (galéria)

2021. 05. 01., 13:36 | Jáger Levente
Nagyüzem volt szombat délelőtt a Bundzsák Dezső Sportközpontban. Három pályán volt mérkőzés, ami a drukkerek számára a legfontosabb, ezúttal már ott lehettek a nézők a lelátókon. A műfüvön és a B-jelű játéktéren a Szilády RFC fogadta a kiemelt bajnokságban a Hódmezővásárhely csapatait, a centerpályán pedig a KFC U19-es korosztálya meccselt az Izsákkal. (Utóbbi mérkőzésről is olvashatnak majd tudósítást.)
Anyák napja 100 évvel

Anyák napja 100 évvel

2021. 05. 01., 11:40 | Pál László
Szombaton és vasárnap is ünnep lesz. Dr. Bikfalvy Miklósné május 1-jén 100 éves, 2-án pedig anyák napja alkalmából köszöntik őt szerettei. Ilike néni számára hatalmas erőforrás a hit. Úgy fogalmazott, ha szívünkből kérjük, akkor fentről kapunk erőt, útmutatást.
Vasárnapi dallista

Vasárnapi dallista

2021. 05. 01., 07:22 | Kovács Iván
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A május 2--i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
A halasi kórház két hűtőt kapott a  Rotary Club Kaposvártól

A halasi kórház két hűtőt kapott a Rotary Club Kaposvártól

2021. 05. 01., 07:15 | Jáger Levente
Nemes felajánlást tett a Rotary Club Kaposvár a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház SZTE Oktatókórházának. Két hűtőt adományoztak a rotarysták az intézménynek, amelyet a halasi klub tagjai adtak át pénteken.
Tompán fogták el a bécsi ékszerész gyilkosát

Tompán fogták el a bécsi ékszerész gyilkosát

2021. 05. 01., 06:58 | Jáger Levente
Egy bécsi ékszerész kirablóját és gyilkosát fogták el a magyar rendőrök a tompai határátkelőn. A 21éves szerb férfinél hamis papírok voltak, kiadatásáról az itteni bíróság dönt majd.
hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
2026. 02. 04., 15:05
Török Erika a Kilimandzsárón
2026. 01. 23., 16:07
Kuti Sándorné dr. Kovács Mária, a lelkiismeretes orvos, és segítő katolikus.
2025. 12. 28., 11:11
Nyugdíjba megy Zsigó József, Kiskunhalas legismertebb halárusa.
hirdetés