2026. 02. 25. szerda
Géza
  Írjon nekünk clear sky 0°C Érzett: -3°C Szél: 2 m/s Párat.: 88%

Halasmédia archívum: 2026. január Találatok száma: 158

Nagycsaládosok régiótalálkozó a Tiszti Klubban

Nagycsaládosok régiótalálkozó a Tiszti Klubban

2026. 01. 31., 19:03 | Kovács Iván
Január 31-én délelőtt a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) Al-Duna Régiója önkénteseinek köszöntését tartották a Tiszti Klubban. A halasi rendezvény a régió egyesületeinek ünnepe volt, ahol régió segítőinek megköszönték az egész éves áldozatos munkájukat. A megnyitón Fülöp Róbert polgármester köszöntötte a vendégeket. A köszöntő után műsorral kedveskedtek a megjelenteknek, majd átadták a figyelmességi ajándékokat a régió aktivistáinak.
Csapatépítés Kiskun Táncegyüttes módra

Csapatépítés Kiskun Táncegyüttes módra

2026. 01. 31., 08:52 | Kovács Iván
Csapatépítő találkozót tartott január 30-án este a Városi Filmszínházban Kiskun Táncegyüttes. Az együttes alig egy hete nagy sikerrel mutatta be Kiskun Gála 2026 - Vásári forgatag címmel előadását. Az érdeklődésre tekintettel akkor 2 alkalommal is megtöltötték a mozi néző terét Mándity László tanítványai és a meghívott vendégek.
Szerelemvonat Rózsival

Szerelemvonat Rózsival

2026. 01. 31., 08:24 | Kovács Iván
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet.
Nagykanizsa: beszélgetés a gettóéletről a halasi szerzővel

Nagykanizsa: beszélgetés a gettóéletről a halasi szerzővel

2026. 01. 30., 15:45 | Kovács Iván
Rendhagyó könyvbemutatónak adott otthont a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján. A Végső István történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának segédlevéltárosa „Gettóélet '44" című könyvét ismerhette meg a közönség.
Kedvezően változtak az átalányadózás szabályai

Kedvezően változtak az átalányadózás szabályai

2026. 01. 30., 15:43 | Szőri Attila
Az egyéni vállalkozók többféle adózási mód közül is választhatnak. Az átalányadózás sokaknak előnyös lehet, januártól ráadásul kedvezően változtak az átalányban megállapított jövedelem kiszámításának szabályai.
Hírnapló - 2026. 01. 30. (péntek)

Hírnapló - 2026. 01. 30. (péntek)

2026. 01. 30., 15:01 | Lukács Viktor
- A következő hetekben felújítják a Szilády Áron utca sportpálya felőli szakaszát, és több parkolót is létesítenek - A sóstói horgászok már várják a jobb időt, ám örülnek a tél segítette vízutánpótlásnak - Elkezdődött a középiskolás véradások sora, elsőként a dékánis diákok, tanárok segítettek - Nemzetiségi podcast, halasi szereplőkkel
Lovasbázis: eseménynaptár 2026

Lovasbázis: eseménynaptár 2026

2026. 01. 30., 09:57 | Kovács Iván
Megbeszélést tartott Hirling József Lovaspark versenyszervező csapata a Kincsem Kávézóban. Elkészült a bázis idei eseménynaptára. Lesz ismét május 1-i lovas show-val egybekötött verseny, amely mellett sok más esemény vár 2026-ban a halasi lovas barátokra – hangzott el a lovasparkot üzemeltető Lovas és Szabadidő Központ Kft. éves eseménynaptárt összeállító megbeszélésén.
Anyakönyvi híreink (2026.01.30.)

Anyakönyvi híreink (2026.01.30.)

2026. 01. 30., 09:00 | Szőri Attila
Szeretné megtudni, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban? Ha igen, a legjobb helyen jár.
Vérükkel segítettek a Dékáni diákjai

Vérükkel segítettek a Dékáni diákjai

2026. 01. 29., 15:57 | Fehér Erika
Önzetlen, nemes tettre szánta rá magát a Dékáni Árpád Technikum sok, már 18 évet betöltött diákjai. Véradáson vettek részt, hogy így segítsék a vérre, vérkészítményre szoruló embertársaikat.
 Kultúrkép - 2026.01.29.

Kultúrkép - 2026.01.29.

2026. 01. 29., 15:14 | Vezendi Gábor
- Tüzes pillanatok a Lobbanáspont Tűzzsonglőr Csapat bemutatójáról - Vásári forgatag a Kiskun Táncegyüttes Gálaműsorán - R. Kárpáti Péter és az elszavalt dalszövegek - Kiss Tamás kedvenc könyve: A kiemelkedően eredményes fiatalok 7 szokása
Koktél újrakeverve - 2026.01.29.

Koktél újrakeverve - 2026.01.29.

2026. 01. 29., 15:06 | Vezendi Gábor
- Halasi hármas ikrek - Szávay Ági, a 12 éves teniszbajnok - Színház a kulisszák mögött - Lakberendezési tanácsok Búsné Nagy Margittól - Szalagavatós táncok a Sziládyból
Napi Mozaik - 2026.01.28.

Napi Mozaik - 2026.01.28.

2026. 01. 29., 10:56 | Vezendi Gábor
Vásári forgatag - Részlet a Kiskun Táncegyüttes évindító gálaműsorából a Városi Filmszínházban
A Sport az Esélyért Kiskunhalasi Egyesület kapja a Csáki Öcsi Emlékdíjat

A Sport az Esélyért Kiskunhalasi Egyesület kapja a Csáki Öcsi Emlékdíjat

2026. 01. 29., 08:05 | Jáger Levente
Az idei Sportgálán is átadják a Csáki Öcsi Emlékdíjat. A kitüntetést alapító Csáki Lászlóné arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy 2026-ban a Sport az Esélyért Kiskunhalasi Egyesület veheti át az elismerést.
Hírnapló - 2026. 01. 28. (szerda)

Hírnapló - 2026. 01. 28. (szerda)

2026. 01. 28., 18:04 | Lukács Viktor
- A nagy mennyiségű hó és a hideg a mezőgazdaságból élőket pozitívan érték - Két hónapnyi működés után értékelt a Jégvilág menedzsmentje, nagy siker lett a főtéri jégpálya - Pályán az utánpótlás, öt csapat mérkőzött a Rákóczi hadnagya kupáért - Továbbra is maszkviselési kötelezettség van a halasi kórházban
Jól jött a fagy és a hó a mezőgazdaságnak

Jól jött a fagy és a hó a mezőgazdaságnak

2026. 01. 28., 14:42 | Fehér Erika
Rég nem volt ilyen hideg és havas a tél, mint az elmúlt hetekben.
Napi Mozaik - 2026.01.26.

Napi Mozaik - 2026.01.26.

2026. 01. 28., 11:21 | Vezendi Gábor
Jónás Géza és zenekara muzsikál a Dékáni-technikum sportcsarnokában
Gondosóra jelzésére segítettek Zsanán a halasi tűzoltók

Gondosóra jelzésére segítettek Zsanán a halasi tűzoltók

2026. 01. 28., 10:46 | Jáger Levente
A gondosóra ismét nehéz helyzetben nyújtott segítséget. A kiskunhalasi tűzoltókat riasztották Zsana külterületére, ahol egy tanya lakója került bajba.
Időrétegek podcast (1.rész) Beszélgetés Molnár Ábellel és Nagy Bálinttal

Időrétegek podcast (1.rész) Beszélgetés Molnár Ábellel és Nagy Bálinttal

2026. 01. 28., 09:10 | Vezendi Gábor
Az Időrétegek című podcast sorozat első részében a Thorma János Múzeum két műsorvezető munkatársát ismerhetik meg. Molnár Ábel és Nagy Bálint régészek a sorozatnyitó részben pályájukról beszélnek, de szó esik általában a régészetről és a kapcsolódó tudományokról.
KSH lakossági adatgyűjtések Harkakötönyben, Halason és Pirtón

KSH lakossági adatgyűjtések Harkakötönyben, Halason és Pirtón

2026. 01. 27., 11:22 | Fehér Erika
A Központi Statisztikai Hivatal a térségben Harkakötöny, Kiskunhalas és Pirtó településeken, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek gyakorlata szerint.
Dr. Bátory Gáborra emlékezünk

Dr. Bátory Gáborra emlékezünk

2026. 01. 27., 10:58 | Jáger Levente
Kilencvenhat esztendős korában otthonában hunyt el dr. Bátory Gábor nyugalmazott osztályvezető főorvos. A tősgyökeres kiskunhalasi gyógyító volt a helyi kórházban a reumatológiai osztály megalapítója és az a szakember, aki nagyon sokat tett a halasi gyógyvízért, a strandért.
Idén is lesznek Téli Gazdaesték Halason

Idén is lesznek Téli Gazdaesték Halason

2026. 01. 27., 10:35 | Fehér Erika
Sok hasznos információ, előadások, szakmai találkozás várja a gazdálkodókat, érdeklődőket a XXVII. Téli Gazdaestéken. A kiskunhalasi előadássorozat helyszíne ezúttal is a Csipkeház. A Halas és Környéke Gazdakör programja február minden hétfőjén 17 órakor kezdődik.
Halasi értékekkel bővült a vármegyei értéktár

Halasi értékekkel bővült a vármegyei értéktár

2026. 01. 26., 19:16 | Kovács Iván
Kiskunhalas helyi értékeivel is bővült Bács-Kiskun Vármegye Értéktára. Ünnepi keretek között tették közzé január 22-én a Megyeházán, hogy kik kerültek az értéktárba a vármegyéből.
Hírnapló - 2026. 01. 26. (hétfő)

Hírnapló - 2026. 01. 26. (hétfő)

2026. 01. 26., 18:16 | Vezendi Gábor
- Látogatási tilalom és látogatási korlátozás lesz január 27-től a halasi kórházban - Kellett a mezőgazdaságnak a télies idő.
Télűző farsangi mulatság a Csetényi Élményparkban

Télűző farsangi mulatság a Csetényi Élményparkban

2026. 01. 26., 18:02 | Szigeti Menyhért
Jelmezek, busók, terepfutás, bábszínház és kiszebáb-égetés is várja a családokat február 21-én a Csetényi Élményparkban.
10 éve történt - 2026.01.26.

10 éve történt - 2026.01.26.

2026. 01. 26., 17:25 | Vezendi Gábor
- Napórát készítettek a bibós diákok - Fejlesztési lehetőségekről értekeztek a térségi polgármesterek - Fellépnek az ittas sofőrökkel és gyorshajtókkal szemben - Saját vállalkozást hoztak létre a tekós fiatalok
Régészeti podcast sorozat a Halas TV-ben

Régészeti podcast sorozat a Halas TV-ben

2026. 01. 26., 14:52 | Kovács Iván
Podcast sorozatot indít a Thorma János Múzeum, amelyet a Halas Televízióval közösen készítettek. Az Időrétegek című sorozat fókuszában a régészet szerepel, különös tekintettel a Homokhátsági vidékre.
A Halas Televízió 2026/05. heti műsorterve

A Halas Televízió 2026/05. heti műsorterve

2026. 01. 26., 14:20 | Kovács Iván
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal.
Maszkviselés és látogatási tilalom a halasi kórházban

Maszkviselés és látogatási tilalom a halasi kórházban

2026. 01. 26., 12:37 | Szőri Attila
Az influenzaszerű megbetegedések egyre növekvő száma miatt január 27-én, kedden több fontos intézkedés is életbe lép a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban. Ilyen lesz többek között a kötelező maszkviselés és több osztályon bevezetik a teljes látogatási tilalmat is. A kórház közleménye cikkünkben olvasható.
Hatodik lett a Tekó futsalcsapata a diákolimpia országos döntőjében

Hatodik lett a Tekó futsalcsapata a diákolimpia országos döntőjében

2026. 01. 26., 10:58 | Jáger Levente
A Szilád Kupán elért második hely után néhány nappal újab próbatétel várt a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum futsalcsapatára.
Kiváló halasi futó eredmények Kecskeméten

Kiváló halasi futó eredmények Kecskeméten

2026. 01. 26., 07:36 | Kovács Iván
Január 25-én rendezték meg a IX. Violin Maraton utcai futóversenyt Kecskeméte, ahol startoló atléták között a Kiskunhala Atlétikai Clubból (KAC) is többen versenyeztek, méghozzá igen eredményesen. Több első és dobogós helyezést értek el a halasi atléták – közölte az egyesület elnöke, Kaszap Imre.
Izgalmas végjáték után védte meg a bajnoki címét a Rose

Izgalmas végjáték után védte meg a bajnoki címét a Rose

2026. 01. 25., 12:39 | Jáger Levente
Régen látott izgalmak után alakult ki a Randevú Sörbár Városi Teremlabdarúgó Bajnokság végső sorrendje.
Hazai negyedik hely az I. Szilády-Kovács Apartman Kupán

Hazai negyedik hely az I. Szilády-Kovács Apartman Kupán

2026. 01. 25., 09:21 | Jáger Levente
Szombaton, kilenc csapat részvételével rendezték meg az I. Szilády-Kovács Apartman Kupát.
Kiskun Táncegyüttes néptánc-csoda a moziban

Kiskun Táncegyüttes néptánc-csoda a moziban

2026. 01. 25., 07:49 | Kovács Iván
Szombaton a Városi Filmszínházban tartotta Kiskun Gála 2026 - Vásári forgatag címmel a közönségét lenyűgöző műsorát a Kiskun Táncegyüttes.
Mesés, tüzes, jeges, korizós, filmzenés szombat Halason

Mesés, tüzes, jeges, korizós, filmzenés szombat Halason

2026. 01. 24., 21:41 | Fehér Erika
Mesefigurák és tűzzsonglőrök tették emlékezetessé a halasi jégpályára látogatók szombat délutánját, estéjét. A program gyermek jégdiszkóval indult, a Lobbanáspont Tűzzsonglőr Csapat műsorával folytatódott, majd a filmzenék estjével zárult.
Vádemelés a halálos balesetet okozó sofőr ellen

Vádemelés a halálos balesetet okozó sofőr ellen

2026. 01. 24., 11:35 | Jáger Levente
Halálos baleset történt 2024. június 12-én, délután az 55-ös főúton. Egy Volkswagen és egy Nissan ütközött egymással, a vétlen sofőr életét vesztette. A napokban vádat emeltek az okozó ellen, aki a vizsgálatok szerint túllépte a megengedett sebességet, ezért csúszott meg az autója a nedves aszfalton.
Fergeteges hangulat, Jónás Gézáékkal

Fergeteges hangulat, Jónás Gézáékkal

2026. 01. 23., 20:02 | Szőri Attila
Jónás Géza, Dankó Pista Életmű-díjas cimbalomművész, a Jó ebédhez szól a nóta című műsor művészeti vezetője, aki azt mondja, hogy nagy álma teljesült, amikor 2023-ban megkapta ezt a nemes felkérést megkapta. A muzsikus zenekarával látogatott Kiskunhalasra, ahol fergeteges hangulatú koncertet adtak.
Hírnapló - 2026. 01. 23. (péntek)

Hírnapló - 2026. 01. 23. (péntek)

2026. 01. 23., 16:49 | Lukács Viktor
- A moziban rendezett ünnepség keretein belül adták át a Kiskunhalas Város Közművelődéséért Díjat Németh Györgyinek - A Halasi Csipke történetével és varrásával is megismerkedhettek a Szilády Áron Református Gimnázium diákjai - Látogatóban László Bíborkánál, az újévi babánál és szüleinél - A hétvégén ismét rendezvényekkel vár mindenkit a halasi korcsolyapálya
Szilády-gimnázium: a halasi csipkétől a jégcsipkéig

Szilády-gimnázium: a halasi csipkétől a jégcsipkéig

2026. 01. 23., 15:34 | Jáger Levente
Internaktív programot szervezett a Szilády Áron Református Gimnázium a magyar kultúra napja keretein belül. A diákok és tanárok együtt táncoltak, de volt nyomozós játék, kiállítás is. A halai csipkét pedig nemcsak megcsodálhatták, hanem a varrását ki is próbálhatták a fiatalok. De volt jégcsipke is az iskola bejárata mellett.
Ünnepség, díjátadás A magyar kultúra napján

Ünnepség, díjátadás A magyar kultúra napján

2026. 01. 22., 19:51 | Szőri Attila
Január 22-én az ország számos településéhez hasonlóan, Kiskunhalason is ünnepséget rendeztek A magyar kultúra napja alkalmából. Az est során átadták a Kiskunhalas Város Közművelődéséért Díjat.
Kultúrkép - 2026.01.22.

Kultúrkép - 2026.01.22.

2026. 01. 22., 16:40 | Lukács Viktor
- Jónás Géza, Dankó Pista Életmű-díjas cimbalomművész Halason koncertezett - A csatár - Böthe Alexandra kedvenc könyve - Régészek tárták fel a halasi középkori templom alapjait - A Thorma János Múzeum hamarosan egy podcast sorozatot indít
Koktél újrakeverve - 2026.01.22.

Koktél újrakeverve - 2026.01.22.

2026. 01. 22., 16:34 | Vezendi Gábor
- Sminkelés, gyümölcssavas kezelés és sminktetoválás - Síelési tanácsok Virág Istvántól - A MIR Űrállomás utolsó hetei - Győrfi Gábor testére ragadnak a tárgyak
Testszkenner buktatta le a drogcsempészt

Testszkenner buktatta le a drogcsempészt

2026. 01. 22., 15:28 | Jáger Levente
Testszkenner buktatott le egy észak-macedón drogcsempészt a tompai határátkelőn. A férfinél több mint 1,3 kilónyi gyanús anyagot találtak.
Gyöngyszem - női életekben mérhető a halogatás

Gyöngyszem - női életekben mérhető a halogatás

2026. 01. 22., 13:47 | Fehér Erika
A szűrővizsgálatok fontosságára és az egészséges életmódra hívta fel a figyelmet a Mályvavirág Alapítvány Gyöngyszem elnevezésű programja a XX. Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét Kiskunhalasi eseményén.
Ők kapják az idei sportdíjakat

Ők kapják az idei sportdíjakat

2026. 01. 22., 12:56 | Jáger Levente
Zárt ülés keretében döntött a képviselő-testület arról, hogy ki veheti át teljesítménye alapján a városi sportdíjakat. Az idei elismertek között íjász, fitnesz versenyző, birkózó, atléta is lesz.
Kocsis Zsuzsanna országos elismerése

Kocsis Zsuzsanna országos elismerése

2026. 01. 22., 12:52 | Kovács Iván
Csütörtökön délelőtt a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Kecskeméten megrendezett Bács-Kiskun Vármegyei Gálán és Díjátadó Ünnepségen Kocsis Zsuzsanna, a Thorma János Múzeum igazgatója elismerő oklevélben részesült.
Mesefigurák, tűzzsonglőrök érkeznek a halasi jégpályára

Mesefigurák, tűzzsonglőrök érkeznek a halasi jégpályára

2026. 01. 22., 11:04 | Fehér Erika
Jégrevü, jégkorong, jégdiszkók - a nyitása óta, több látványos eseménynek adott otthont a halasi jégpálya, melyre a hétvégén mesefigurák és tűzzsonglőrök érkeznek. Kicsiket, nagyokat egyaránt vár január 24-én, szombaton a főtéri Jégvilág!
Napi Mozaik - 2026.01.21.

Napi Mozaik - 2026.01.21.

2026. 01. 22., 10:07 | Vezendi Gábor
Gyöngyszem - Fellépők a Mályvavirág Alapítvány méhnyakrák megelőzési rendezvényén a Bibó István Gimnáziumban
Anyakönyvi híreink (2026.01.22.)

Anyakönyvi híreink (2026.01.22.)

2026. 01. 22., 08:34 | Szőri Attila
A legfrissebb anyakönyvi információkat most is a Halasmédián találhatják meg az érdeklődők.
Hírnapló - 2026. 01. 21. (szerda)

Hírnapló - 2026. 01. 21. (szerda)

2026. 01. 21., 17:54 | Lukács Viktor
- Új orvosigazgatója van a Kiskunhalasi Semmelweis Kórháznak, az év elejétől Dr. Balog István az intézmény megbízott orvosigazgatója
Napi Mozaik - 2026.01.19.

Napi Mozaik - 2026.01.19.

2026. 01. 21., 08:52 | Vezendi Gábor
Az Ökumenikus Imahét nyitóeseménye a Református Imaházban Friebert Tibor igehirdetésével
Egy órán belül elfogták a Molnár utcai rablót

Egy órán belül elfogták a Molnár utcai rablót

2026. 01. 21., 07:30 | Jáger Levente
Kiskunhalason, a Molnár utcában történt bűncselekmény áldozata egy nyugdíjas, az elkövető pedig egy huszonéves fiatal.
Lovaspark: Beszéljünk róla

Lovaspark: Beszéljünk róla

2026. 01. 20., 14:29 | Kovács Iván
Elkészült a Hirling József Lovaspark idei eseménynaptára. Lesz ismét május 1-i lovas show-val egybekötött verseny, amely mellett sok más esemény vár 2026-ban a halasi lovas barátokra.
Beszéljünk róla Juhász Tiborral!

Beszéljünk róla Juhász Tiborral!

2026. 01. 20., 13:48 | Lukács Viktor
Elkészült az idei esemény naptára a Hirling József Lovasparknak. Lesz ismét május 1-i lovas show és verseny, de sok más érdekes program vár 2026-ban a halasi lovas barátokra, tudtuk meg Juhász Tibortól a lovasparkot üzemeltető Lovas és Szabadidő Központ Kft. ügyvezetőjétől.
Dr. Balog István a halasi kórház új orvosigazgatója

Dr. Balog István a halasi kórház új orvosigazgatója

2026. 01. 20., 10:29 | Szőri Attila
Az év első napjától már nem Dr. Ördögh Csaba tölti be a Semmelweis Kórház orvosigazgatói posztját. Helyét Dr. Balog István vette át január 1-től. Szerkesztőségünk megkereste a kórház vezetőségét, hogy hivatalos tájékoztatást kérjünk a téma kapcsán. A közleményt cikkünkben olvashatják.
Bárkás alkotások a 45. Magyar Filmszemlén

Bárkás alkotások a 45. Magyar Filmszemlén

2026. 01. 19., 19:28 | Kovács Iván
Két halasi alkotás is szerepel a 45. Magyar Filmszemlén közölték a Magyar Film szakportál oldalán jegyzett cikkben.
Hírnapló - 2026. 01. 19. (hétfő)

Hírnapló - 2026. 01. 19. (hétfő)

2026. 01. 19., 18:51 | Vezendi Gábor
- Folyik a tesztüzemmód. Halasról irányítják a Budapest-Kelebia vonatszakaszt.
10 éve történt - 2026.01.19.

10 éve történt - 2026.01.19.

2026. 01. 19., 15:34 | Lukács Viktor
- Rendőrökre támadtak a migránsok a befogadóközpontban - Elhunyt Hirling József - Jelentősen nőtt a jogosítványt szerzők száma - Harminc halasi család kapott malacokat
Sok törést, zúzódást láttak el a kórházban

Sok törést, zúzódást láttak el a kórházban

2026. 01. 19., 14:39 | Fehér Erika
Az elmúlt egy hétben megduplázódott a törések és zúzódások száma – tette közzé közösségi oldalán a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktatókórháza. Az egészségügyi intézmény mindenkit óvatos közlekedésre kér.
Kispályás foci: izgalmas lesz az utolsó forduló

Kispályás foci: izgalmas lesz az utolsó forduló

2026. 01. 19., 14:31 | Jáger Levente
Az első gól nélküli döntetlent jegyezhették fel a szervezők a Randevú Sörbár Kupa Városi Teremlabdarúgó Bajnokság rájátszásának negyedik fordulójában.
Napi Mozaik - 2026.01.16.

Napi Mozaik - 2026.01.16.

2026. 01. 19., 14:20 | Vezendi Gábor
Bolyki Balázs és fiai a református templomban
A Halas Televízió 2026/04. heti műsorterve

A Halas Televízió 2026/04. heti műsorterve

2026. 01. 19., 12:02 | Kovács Iván
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. étfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal.
Csuti Zoli átvette az Európa-bajnoki serlegét

Csuti Zoli átvette az Európa-bajnoki serlegét

2026. 01. 19., 09:12 | Jáger Levente
Mint arról korábban hírportálunk beszámolt, megvédte Európa-bajnoki címét Csuti Zoltán. A kiskunhalasi születésű autóversenyző a Swift Cup Europe 2025-ös versenyszezon legjobbjának bizonyult, a győztesnek járó serleget a napokban vehette át.
Nehéz (volt) a dolga a Katonának, de megnyerte a Szilády Kupát

Nehéz (volt) a dolga a Katonának, de megnyerte a Szilády Kupát

2026. 01. 18., 14:36 | Jáger Levente
Emlékezetes döntővel fejeződött be az idei Szilády Kupa Középiskolás Teremlabdarúgó Torna.
Generációkon átívelő gospel hangulat

Generációkon átívelő gospel hangulat

2026. 01. 18., 10:35 | Szőri Attila
Bolyki Balázs és fiai ismét felejthetetlen zenei élményben részesítették a halasi közönséget. Az énekesek a gospel világába kalauzolták el a publikumot színes repertoárjuk segítségével.
Szilády Kupa: a halasiak közül csak a Tekó került az elődöntőkbe

Szilády Kupa: a halasiak közül csak a Tekó került az elődöntőkbe

2026. 01. 17., 19:56 | Jáger Levente
Remek mérkőzések, fergeteges hangulat, drámák és fordítások jellemezték a Szilády Kupa Középiskolás Teremlabdarúgó Kupa második napját.
A Határőr Lovasiskolára emlékeztek

A Határőr Lovasiskolára emlékeztek

2026. 01. 17., 13:44 | Kovács Iván
Huszonöt éve zárta be kapuit az akkor belügyminisztériumhoz tartozó Kiskunhalasi Határőr Lovasiskola. Dózsa Károly volt iskolaparancsnok meghívására pénteken este gyűltek össze a Tiszti Klubban az egykori határőrök.
Dallista Páger Antallal és Tolnai Klárival

Dallista Páger Antallal és Tolnai Klárival

2026. 01. 17., 12:15 | Kovács Iván
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek!
Figyeljünk jobban a lámpás kereszteződésben!

Figyeljünk jobban a lámpás kereszteződésben!

2026. 01. 17., 00:32 | Szőri Attila
Hetek óta működnek a jelzőlámpák a Batthyány utca és az 53-as főút kereszteződésénél lévő csomópontban. Ennek ellenére nap, mint nap lehet olyan figyelmetlen autósokkal találkozni, akik a piros jelzés ellenére, nem állnak meg. Vannak, akiknek az sem egyértelmű, hogy a felüljáróról leérve, jelzőlámpa nélkül, mikor kanyarodhatnak jobbra,a főútra.
Napsütötte Toszkána: Ihász Anita kedvenc könyve

Napsütötte Toszkána: Ihász Anita kedvenc könyve

2026. 01. 17., 00:19 | Szőri Attila
Igazi olasz életérzést kínál az olvasóknak a Napsütötte Toszkána című könyv. Ezen a héten egy kiskunhalasi édesanya, Ihász Anita osztja meg gondolatait kedvenc kötetével kapcsolatban, a Lapozgatóban.
Új tűzoltóautót kapott Kiskunhalas

Új tűzoltóautót kapott Kiskunhalas

2026. 01. 16., 18:44 | Jáger Levente
Új tűzoltóautó áll szolgálatba a Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon. A gépjárműfecskendó átadására pénteken került sor Budapesten, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon.
Hírnapló - 2026. 01. 16. (péntek)

Hírnapló - 2026. 01. 16. (péntek)

2026. 01. 16., 18:22 | Lukács Viktor
- Riadó a halasi postán, egy külföldről érkező boríték tartalma okozott riadalmat - Van aki megszokta, van, akinek még szokatlan a lámpás kereszteződés a Batthyány utcában
Hazai győzelemmel rajtolt a Szilády Kupa

Hazai győzelemmel rajtolt a Szilády Kupa

2026. 01. 16., 15:58 | Jáger Levente
A Dékáni Kupa után, a Rákóczi Kupa előtt rendezik meg Kiskunhalason a Szilády Kupa Középiskolás Teremlabdarúgó Tornát. A megméretésre tíz csapat nevezett, valamennyi halasi középiskola képviselteti magát. A Dékáni-sportcsarnok teltházas lelátói előtt hazai győzelemmel indult az idei sorozat.
Halasról irányítják a vonatforgalmat

Halasról irányítják a vonatforgalmat

2026. 01. 16., 15:14 | Fehér Erika
Jelentős szerepet kap Kiskunhalas a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakaszát érintően. A kiskunhalasi irányítóközpontból 24 órában figyelik és irányítják majd a vonatforgalmat a fővárostól a kelebiai határig.
Kezdődik az Ökumenikus imahét

Kezdődik az Ökumenikus imahét

2026. 01. 16., 11:49 | Fehér Erika
Idén is megtartják az Ökumenikus imahetet, melyhez a kiskunhalasi felekezetek is csatlakoznak. A résztvevő templomokban, imaházakban január 18-25. között tartják az imaalkalmakat. Az ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységére hívja fel a figyelmet.
Dancs Annamari sikeres éven van túl

Dancs Annamari sikeres éven van túl

2026. 01. 16., 08:45 | Szőri Attila
Milyen volt zenei szempontból 2025? Milyen kilátások ígérkeznek 2026-ra? Többek között ezeket a kérdéseket is feltettük Dancs Annamari énekesnőnek, kiskunhalasi koncertje kapcsán. A válaszokat pedig most önök is meghallgathatják.
Gábor Barbi ezüstérme Sharjah-ban egy nemzetközi versenyen

Gábor Barbi ezüstérme Sharjah-ban egy nemzetközi versenyen

2026. 01. 16., 08:19 | Jáger Levente
Eddigi pályafutásának legértékesebb nemzetközi sikerét érte el Gábor Barbara. A kiskunhalasi sportoló az Egyesült Arab Emirátusban megrendezett megméretésen a második helyen végzett.
Kultúrkép - 2026.01.15.

Kultúrkép - 2026.01.15.

2026. 01. 15., 17:41 | Vezendi Gábor
- Végtelen energia: beszámolunk a Nikola Tesla életét bemutató musicalről - Gospel zene: Bolyki Balázs és fiai koncertje - A Steps On Ice Korcsolyaiskola jégrevüje - Lapozgató és programajánló
Koktél újrakeverve - 2026.01.15.

Koktél újrakeverve - 2026.01.15.

2026. 01. 15., 17:35 | Vezendi Gábor
- Az év arca: Nagyapáti Krisztina - Milyen volt a sapkadivat? - Darányi Mária kalapgyűjteménye - Fánksütés Király Gáborral és Bakos Lacival
Egy boríték és egy összetört gyógyszer okozott riadalmat

Egy boríték és egy összetört gyógyszer okozott riadalmat

2026. 01. 15., 14:17 | Jáger Levente
Sem bomba, sem pedig mérgező anyag nem volt abban a külföldi boritékban, amelynek okán értesítették a rendőrséget, a mentőket, a tűzoltóságot. A halasi postán elvégzett vizsgálatok derítették ezt ki.
Napi Mozaik - 2026.01.14.

Napi Mozaik - 2026.01.14.

2026. 01. 15., 09:55 | Vezendi Gábor
Részlet a Tesla című musical kiskunhalasi előadásából
Múltidézés és aktualitások az év vállalkozójával

Múltidézés és aktualitások az év vállalkozójával

2026. 01. 15., 09:04 | Szőri Attila
Tóth Ferenc, a Térváz Kft. alapító ügyvezetője volt a Beszéljünk róla magazin vendége. A vállalkozó elárulta, mit érzett, mikor megtudta, ő kapja idén a rangos elismerést, de mesélt arról is, kiknek köszönhető, hogy cége ilyen magas szintre tudott eljutni.
Zsebő Marci elismerése

Zsebő Marci elismerése

2026. 01. 15., 08:57 | Jáger Levente
Újabb szakmai elismeréssel illették Zsebő Marcellt. A kiskunhalasi autóversenyző a szakszövetségtől vehetett át egy díjat a nemzetközi gokartsportban elért eredményeiért.
Családi bábszínház a könyvtárban

Családi bábszínház a könyvtárban

2026. 01. 14., 19:30 | Szigeti Menyhért
Mesés délelőttre várják a családokat a könyvtárba, ahol bábszínházi előadás és árnyjáték is szórakoztatja a gyerekeket.
Képzőművészeti workshop gyermekeknek

Képzőművészeti workshop gyermekeknek

2026. 01. 14., 19:23 | Szigeti Menyhért
Képzőművészeti foglalkozás várja a gyerekeket a Thorma János Múzeumban, ahol a nemezelés alapjaiba is belekóstolhatnak.
Hírnapló - 2026. 01. 14. (szerda)

Hírnapló - 2026. 01. 14. (szerda)

2026. 01. 14., 18:12 | Lukács Viktor
- Több tízmilliós kár, hatalmas tűz pusztított a Csillag és a Vihar utcában - Egy véradó három életet menthet meg - Múltidézés és aktualitások az év vállalkozójával - 69 évvel ezelőtt történt, Halas történetének legnagyobb adományozására emlékeztek
Több tízmilliós kárt okozott a tűz a Tabánban

Több tízmilliós kárt okozott a tűz a Tabánban

2026. 01. 14., 15:31 | Jáger Levente
Kigyulladt egy melléképület szerdán délután, háromnegyed egy körül Kiskunhalason, a Csillag utcában. A tűz a szomszédos ingatlanokra is átterjedt, a kiérkező kiskunhalasi és kiskunmajsai tűzoltók több vízsugárral fékezték meg a lángokat. A kár több tízmillió forint.
Dr. Vladár Károlynéra emlékezünk

Dr. Vladár Károlynéra emlékezünk

2026. 01. 14., 08:15 | Jáger Levente
2025. december 31-én 97 évesen elhunyt a városszerte nagy tiszteletben álló iskolaorvos, halasi gyermekek több generációjának „doktor nénije”. Dr. Vladár Károlynéra emékezünk.
Már a következő fizetéssel érkezhet a kedvezmény az édesanyáknak, a családoknak

Már a következő fizetéssel érkezhet a kedvezmény az édesanyáknak, a családoknak

2026. 01. 14., 08:13 | Szőri Attila
Aki szeretné, hogy már februárban az szja-kedvezménnyel növelt fizetését kapja kézhez, a napokban lépnie kell.

"Egy jó csapattal és a családdal minden lehetséges." - Beszéljünk róla az év vállalkozójával

2026. 01. 13., 17:25 | Lukács Viktor
Műsorunkban a szakember feleleveníti karrierje kezdetét, de elárulja azt is, miként sikerült az évtizedek alatt ilyen sikeres céget és több, mint 70 munkahelyet teremtenie.
Napi Mozaik - 2026.01.12.

Napi Mozaik - 2026.01.12.

2026. 01. 13., 15:21 | Vezendi Gábor
Január 12-én a Don-kanyarban hősi halált halt magyar katonákra emlékezett Kiskunhalas. A városi megemlékezésen a Szilády Áron Református Gimnázium diákjai adtak műsort, Palásti Károly mondott beszédet.
A hideg miatt ideiglenesen nyitva a vasúti váróterem

A hideg miatt ideiglenesen nyitva a vasúti váróterem

2026. 01. 13., 09:47 | Fehér Erika
Fontos információ a busszal közlekedők számára. A kiskunhalasi vasúti várótermet a rendkívüli téli időjárás miatt a buszra várakozó utasok számára soron kívül megnyitották.
A balotai polgárőrök is figyelnek a külterületen élőkre

A balotai polgárőrök is figyelnek a külterületen élőkre

2026. 01. 13., 09:00 | Jáger Levente
A télies időjárás okán a polgárőrség is alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez. A balotaszállási egyesület tagsága külön figyelmet fordít a külterületen élőkre, már többen segítséget kértek tőlük.
Halasi Támogatók Köre 2025

Halasi Támogatók Köre 2025

2026. 01. 13., 08:43 |
A Halasi Támogatók Köre, a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. által létrehozott, cégek és magánszemélyek olyan példaértékű közössége, akik önzetlen felajánlásaikkal gazdagítják Kiskunhalas város kulturális életét. A segítségükkel valósulhatnak meg városunk kiemelkedő közművelődési eseményei. 2025-ben ők voltak a partnereink!
Tűz és Jég- Tűzzsonglőr show/Filmzenék estje

Tűz és Jég- Tűzzsonglőr show/Filmzenék estje

2026. 01. 12., 19:33 | Szigeti Menyhért
Szombat este látványos tűzzsonglőr-bemutatóval és filmzenés folytatással készül a kiskunhalasi Jégvilág jégpálya.
Kedvenc mesehősök a gyermek jégdiszkón!

Kedvenc mesehősök a gyermek jégdiszkón!

2026. 01. 12., 19:30 | Szigeti Menyhért
A Jégvilágban ezúttal a mesehősök költöznek a jégre, a gyermek jégdiszkón zenés korcsolyázással várják a családokat.
Hírnapló - 2026. 01. 12.

Hírnapló - 2026. 01. 12.

2026. 01. 12., 18:45 | Vezendi Gábor
- Január 12. a Doni áttörés emléknapja - Tóth Ferenc az év vállalkozója - Várják a jelöléseket a Kiskunhalas Városért kitüntetésre - A napokban ünnepelte 80. születésnapját Seres István nyugállományú százados
Boldog születésnapot, Pista bácsi!

Boldog születésnapot, Pista bácsi!

2026. 01. 12., 16:37 | Jáger Levente
A Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület folytatta azt a hagyományt, hogy családias hangulatú ünnepség keretében látja vendégül a kerek évfordulós tagjait. Január első napjaiban volt Seres István születésnapja, a 80 esztendős nyugállományú századost hétfőn délelőtt köszöntötték.
A Halas Televízió 2026/03. heti műsorterve

A Halas Televízió 2026/03. heti műsorterve

2026. 01. 12., 16:11 | Kovács Iván
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink.
10 éve történt - 2026.01.12.

10 éve történt - 2026.01.12.

2026. 01. 12., 15:12 | Lukács Viktor
- Nagymértékű havazásra készül a Városgazda Zrt. - Sikeres évet zárt a Merkbau - Ivóedényekből nyitott tárlatot a Thorma-múzeum - Érdekes témák a Téli gazdaesték előadásain
Anyakönyvi híreink (2026.01.12.)

Anyakönyvi híreink (2026.01.12.)

2026. 01. 12., 14:41 | Szőri Attila
Szeretné megtudni, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban? Ha igen, a legjobb helyen jár.
Főhajtás a doni hősök emléke előtt

Főhajtás a doni hősök emléke előtt

2026. 01. 12., 13:52 |
Január 12-én a Don-kanyarban hősi halált halt magyar katonákra emlékezett Kiskunhalas. . A városi megemlékezés a Thorma János Múzeumban, a Szilády Áron Református Gimnázium műsorával indult, amely során Palásti Károly pedagógus mondott megemlékező beszédet.
Életmentés Kunfehértón, a tanyagondnok és a körzeti megbízott segített

Életmentés Kunfehértón, a tanyagondnok és a körzeti megbízott segített

2026. 01. 12., 11:44 | Jáger Levente
Horváth István kunfehértói tanyagondnoknak feltűnt, hogy egy tanyán élő idős asszony nem adott magáról életjeleket. Mivel nem tudott bejutni hozzá, segítséget kért. Madarász József főtörzszászlós és Regényi Ádám őrmester még időben érkezett.
Napi Mozaik - 2026.01.09

Napi Mozaik - 2026.01.09

2026. 01. 12., 09:51 | Lukács Viktor
Dancs Annamari kiskunhalasi fellépése
A Szilády–Top-Ár Kupával indult az idei Buborék-szezon

A Szilády–Top-Ár Kupával indult az idei Buborék-szezon

2026. 01. 12., 09:31 | Jáger Levente
Mostantól, kilenc héten át, kilenc korosztályban várják az utánpótláscsapatokat, a Szilády RFC szervezésében. Az első állomás a VI. Szilády–Top-Ár Kupa volt.
Hatalmas Tesla-show

Hatalmas Tesla-show

2026. 01. 11., 21:39 | Kovács Iván
Egy látványos kulturális produkcióval indult a 2026-os esztendő városunkban.
Neon Party DJ Csongival

Neon Party DJ Csongival

2026. 01. 11., 11:27 | Szigeti Menyhért
A hétvégi jégdiszkó ezúttal neonfényes hangulatot kap a kiskunhalasi főtéren, ahol DJ Csongi zenéjére lehet korcsolyázni.
Pótszilveszter DJ Sentinellel

Pótszilveszter DJ Sentinellel

2026. 01. 11., 11:24 | Szigeti Menyhért
A megszokott hétvégi jégdiszkó most ünnepi ráadást kap.
Tóth Ferenc átvette az év vállalkozója oklevelet

Tóth Ferenc átvette az év vállalkozója oklevelet

2026. 01. 11., 07:57 | Kovács Iván
Január 10-én este, az esztendő első nagyszabású kulturális eseményén, a Nikola Tesla – Végetlen energia Újévi Koncert előtt adták át az év vállalkozója elismerést Kiskunhalason.
Halálos baleset a Halasthermál Gyógyfürdőben

Halálos baleset a Halasthermál Gyógyfürdőben

2026. 01. 10., 14:52 | Kovács Iván
2026. január 10-én délelőtt halálos baleset történt Kiskunhalason a Halasthermál Gyógyfürdő fedett részében, a termál medencében.
Vörös kód: a halasi polgárőrök is segítenek

Vörös kód: a halasi polgárőrök is segítenek

2026. 01. 10., 11:18 |
A Kiskunhalasi Városőrség és Polgárőr Egyesület pénteken éjszaka járőrözött, főként azokat a helyeket keresték fel, ahol hajléktalanok húzhatják meg magukat.
Végső búcsú dr. Bay Éva díszpolgárunktól

Végső búcsú dr. Bay Éva díszpolgárunktól

2026. 01. 09., 19:19 | Kovács Iván
Kiskunhalas Város elbúcsúzott díszpolgárától. Az életének 87. évében elhunyt dr. Bay Éva búcsú szertartása január 9-én a kiskunhalasi katolikus temető ravatalozójában történt.
Dr. Csernus Imre estje: Kiégés helyett új kihívások

Dr. Csernus Imre estje: Kiégés helyett új kihívások

2026. 01. 09., 18:38 | Szigeti Menyhért
Dr. Csernus Imre Kiskunhalasra érkezik, és egy estére fókuszba kerül, hogyan lehet a kiégésből továbblépni, és új lendületet találni.
Halas és Kunok előadás

Halas és Kunok előadás

2026. 01. 09., 18:32 | Szigeti Menyhért
Mit tud ma a régészet Halas és a kunok kapcsolatáról, és milyen nyomokból rajzolható ki a középkori múlt a térségben?
Hírnapló - 2026. 01. 09. (péntek)

Hírnapló - 2026. 01. 09. (péntek)

2026. 01. 09., 17:50 | Lukács Viktor
- Árukba borult, egy kisteherautót ért baleset a havas fehértói úton - Türelem és óvatosság, a téli közlekedés veszélyeire hívta fel a figyelmet a balesetmegelőzési szakember - "Hull a hó és hózik", kihasználták a tél okozta örömöket a sziládis diákok
Havas buli a Szilády udvarán

Havas buli a Szilády udvarán

2026. 01. 09., 16:30 | Szőri Attila
A Szilády Áron Református Gimnázium diákjai és pedagógusai igyekeznek kihasználni a ritkaságnak számító vastag hóréteg adta lehetőségeket. Hóembert építettek és hógolyócsatát szerveztek.
A Doni áttörésre, az elesettekre emlékezünk

A Doni áttörésre, az elesettekre emlékezünk

2026. 01. 09., 09:58 | Fehér Erika
Közeleg a Doni áttörés emléknapja. Kiskunhalason január 12-én, hétfőn délelőtt 11 órakor kezdődik a megemlékezés a Thorma János Múzeumban a magyar hadtörténelem egyik legtragikusabb eseményére. A Szilády Áron Református Gimnázium műsorát követően koszorúzás lesz a II. világháborús emlékműnél.
Kultúrkép - 2026.01.08.

Kultúrkép - 2026.01.08.

2026. 01. 08., 17:21 | Vezendi Gábor
- Népmese és dudaszó: Varga Mihály Bugacról érkezett a Hazai Vásárba - Vámpírbirodalom: Csaplár Lilla kedvenc könyvéről mesél - Fergeteges újévindítás: szombaton este Halason is bemutatkozik a Tesla musical - Zenei időutazás Dancs Annamarival: slágerek és ünnepi dalok csendültek fel
Koktél újrakeverve - 2026.01.08.

Koktél újrakeverve - 2026.01.08.

2026. 01. 08., 17:19 | Vezendi Gábor
Napi Mozaik - 2026.01.07.

Napi Mozaik - 2026.01.07.

2026. 01. 08., 17:16 | Vezendi Gábor
Részletek a Halas Fitness Egyesület gálájáról
Felborult egy kisteherautó a fehértói úton

Felborult egy kisteherautó a fehértói úton

2026. 01. 08., 16:18 | Jáger Levente
Baleset történt Kiskunhalas és Kunfehértó között, csütörtökön délután. A kiskunhalasi tűzoltókat, mentőket, rendőröket nem sokkal fél kettő után riasztották. Egy Renault Master letért az útról és az árokban felborult. A sofőrt kivizsgálásra a mentők kórházba szállították.
Fogcsikorgató időszak vár ránk - fontos információk a Közút Zrt-től

Fogcsikorgató időszak vár ránk - fontos információk a Közút Zrt-től

2026. 01. 08., 15:05 | Fehér Erika
Mindenki csak megfelelően felkészített járművel induljon útra az előttünk álló fogcsikorgató időben– ezt kéri a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az aktuális útviszonyokról érdemes indulás előtt és útközben is tájékozódni az utinform,hu oldalon.
Plakátokkal hívják fel a figyelmet a méhnyakrák veszélyeire

Plakátokkal hívják fel a figyelmet a méhnyakrák veszélyeire

2026. 01. 08., 14:50 | Szőri Attila
A kiskunhalasi védőnők évek óta csatlakoznak az európai méhnyakrák megelőző héthez. Ez idén a január 19-i héten zajlik majd. Számos település részese a kezdeményezésnek, mely a Mályvavirág Alapítvány támogatásával valósul meg részben. A helyi program főszervezője ezúttal is Dancs Eszter. Egy plakátkészítő pályázatot is meghirdettek, aminek részleteiről cikkünkben olvashatnak.
A hóhelyzet befolyásolhatja a hulladékszállítást – a szolgáltató közleménye

A hóhelyzet befolyásolhatja a hulladékszállítást – a szolgáltató közleménye

2026. 01. 08., 14:35 | Fehér Erika
A hulladékszállítást és a fenyőfák begyűjtését is befolyásolhatja a napokban kialakult hóhelyzet. A térségi szolgáltató közleményt adott ki a tudnivalókról, az előforduló késésekről, az esetlegesen elmaradó gyűjtések pótlásáról.
Halasi dílerpár: 900 gramm kristállyal a zsákutcában

Halasi dílerpár: 900 gramm kristállyal a zsákutcában

2026. 01. 08., 12:01 | Jáger Levente
Jogosítványa sem volt, körözték, és még több mint 900 gramm kristály is volt az autójában annak a kiskunhalasi férfinak, akit Nagykőrösön kapcsoltak le a rendőrök.
Rita asszony receptjei: forró leves a hideg időben

Rita asszony receptjei: forró leves a hideg időben

2026. 01. 08., 11:01 | Szőri Attila
Ha odakint „repkednek a mínuszok”, testnek és léleknek is nagyon jól esik egy tányér gőzölgő leves. Mostani ajánlatom egy valóságos ízbomba.
Kukásautót is menteniük kellett a halasi tűzoltóknak

Kukásautót is menteniük kellett a halasi tűzoltóknak

2026. 01. 08., 10:48 | Jáger Levente
A téliesre fordult időjárás okán több alkalommal riasztották a kiskunhalasi tűzoltókat. Árokba csúszott autó és elakadt kukásautó mentéséhez is szükség volt segítségre.
Hírnapló - 2026. 01. 07. (szerda)

Hírnapló - 2026. 01. 07. (szerda)

2026. 01. 07., 18:26 | Lukács Viktor
- Több mint 10 éve nem volt ekkora hó, az utakat hajnal óta tisztítják - Gálaműsorral ünnepeltek, 35 éves a Kertvárosi Általános Iskola - Évet értékelt, születésnapot tartott a Merkbau Zrt, több dolgozó elismeréseket vehetett át
A halasi kórház tájékoztatója a hóhelyzetről

A halasi kórház tájékoztatója a hóhelyzetről

2026. 01. 07., 16:21 | Fehér Erika
A havazás miatt megnövekedett betegforgalomra számít a halasi kórház, ezért megerősített szolgálatot vezettek be az SBO-n és a Traumatológián. Az elmúlt napokban a legtöbb baleset kerékpározás és rollerezés közben történt.
Extrém hideg várható, figyeljünk embertársainkra!

Extrém hideg várható, figyeljünk embertársainkra!

2026. 01. 07., 15:45 | Fehér Erika
A meteorológiai előrejelzések szerint extrém hideg időjárás várható. A katasztrófavédelem, a rendőrség és a Magyar Vöröskereszt is arra kér mindenkit, hogy figyeljen a környezetében élőkre és, ha kell, hívjon segítséget. Elrendelték a vörös kódot is, a szociális intézmények kötelesek befogadni a hideg miatt bajbajutottakat.
Suba Zoltán nyerte az évindító pingpongversenyt

Suba Zoltán nyerte az évindító pingpongversenyt

2026. 01. 07., 12:46 | Jáger Levente
Kiválóan szerepelt a Csepeli Pingpong Klub évindító versenyén Suba Zoltán. A jókora sportmúlttal rendelkező kiskunhalasi asztaliteniszező egy aranyéremmel köszöntötte 2026-ot.
Anyakönyvi hírek (2026.01.06.)

Anyakönyvi hírek (2026.01.06.)

2026. 01. 06., 18:48 | Szőri Attila
A friss anyakönyvi hírek megérkeztek szerkesztőségünkhöz. Csak egy kattintás, és Ön is megtekintheti, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot, és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban.
Kadétok a Dékániban: nem katonákat képeznek

Kadétok a Dékániban: nem katonákat képeznek

2026. 01. 06., 17:44 | Vezendi Gábor
Népszerű a kadétképzés a KSZC Dékáni Árpád Technikumában, viszont nagyon sok tévhit kering az oktatással kapcsolatban. Egyáltalán nem arról van szó, hogy az intézményben katonák képzése folyik.
Napi Mozaik - 2026.01.05.

Napi Mozaik - 2026.01.05.

2026. 01. 06., 17:37 | Vezendi Gábor
II. Fényfüzéres traktoros felvonulás Kiskunhalas utcáin
Az év első véradása lesz szerdán

Az év első véradása lesz szerdán

2026. 01. 06., 11:35 | Fehér Erika
Az idei év első véradása lesz Kiskunhalason január 7-én, szerdán. A helyszín ezúttal is a Sétáló utcai Közösségek Háza.
Rendkívüli NAV ügyfélfogadás Bács-Kiskun vármegyében

Rendkívüli NAV ügyfélfogadás Bács-Kiskun vármegyében

2026. 01. 06., 09:57 | Szőri Attila
A január 10-i (szombat) munkanapon a NAV Bács-Kiskun Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága csak a felsorolt ügyfélszolgálatokon fogad ügyfeleket. Mutatjuk, hol tudnak ügyet intézni most hétvégén.
Eseménydús, mozgalmas évet zárt a halasi csipke

Eseménydús, mozgalmas évet zárt a halasi csipke

2026. 01. 06., 08:43 | Jáger Levente
Nemcsak belföldön, hanem határainkon túl is újabb rajongókat szerzett Kiskunhalas méltán világhírű ékköve. Városunk kiemelt nemzeti értékéről, a hungarikum halasi csipke 2025-ös évéről kérdeztük Szécsiné Rédei Évát, a Csipkeház igazgatóját.
Hírnapló - 2026. 01. 05. (hétfő)

Hírnapló - 2026. 01. 05. (hétfő)

2026. 01. 05., 19:07 | Vezendi Gábor
- Halason született a vármegye idei első babája - Januárban kétszer is elviszik a kitett fenyőket - Traktoros fényfüzéres felvonulás a városban - Halason tartották az Országos Cigány Nemzetiségi Napot
10 éve történt - 2026.01.05.

10 éve történt - 2026.01.05.

2026. 01. 05., 19:00 | Vezendi Gábor
- Gál István lett az év vállalkozója - Életveszélyes a Sóstó jegére menni - Olcsóbb lett a sertéshús a boltokban - Fák törtek a hó és a jég alatt
Az összefogás kulcsfontosságú

Az összefogás kulcsfontosságú

2026. 01. 05., 16:26 | Szőri Attila
Az összefogás kulcsfontosságú - hangzott el az Országos Cigány Nemzetiségi Napon, melynek ezúttal is Kiskunhalas adott otthont. Hazánk számos régiójából és településéről érkeztek cigányvezetők, politikusok a halasi szervezők meghívására.
Óvatosan a szabadvizek jégfelületén!

Óvatosan a szabadvizek jégfelületén!

2026. 01. 05., 15:51 | Kovács Iván
A szabadvizek jege a sportolásra és a kikapcsolódásra komoly veszélyeket rejtenek. A Sóstó híradásunkkal azonos időben még nem fagyott be teljesen és a befagyott területek sem biztonságosak az emberi tartózkodásra. Az alábbiakban néhány alapvető szabályra hívjuk fel a figyelmet a jégen tartózkodással kapcsolatban és javaslatokat is kínálunk a témában.
Kispályás foci: 95 góllal indult a rájátszás

Kispályás foci: 95 góllal indult a rájátszás

2026. 01. 05., 13:26 | Jáger Levente
Január első hétvégéjén két fordulót is lejátszottak a Randevú Sörbár Kupa Városi Teremlabdarúgó Bajnokság rájátszásából. Öt csapat maradt száz százalékos mérleggel, és öt csapat pont nélkül. A legtöbb gólt a KB Autoteam szerezte a playoff-ban.
A Halas Televízió 2026/02. heti műsorterve

A Halas Televízió 2026/02. heti műsorterve

2026. 01. 05., 10:21 | Kovács Iván
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink.
Csőtörés és metán-szivárgás, halasi tűzoltók a helyszínen

Csőtörés és metán-szivárgás, halasi tűzoltók a helyszínen

2026. 01. 05., 08:37 | Jáger Levente
Kiskunmajsára riasztották a halasi tűzoltókat vasárnap délután. Mint megtudtuk, csőtörés miatt volt szükség a segítségre.
Érdekességek 2026 kerek évfordulóiról

Érdekességek 2026 kerek évfordulóiról

2026. 01. 04., 10:00 | Kovács Iván
A 2026-es esztendőben is jónéhány Kiskunhalashoz kötődő közéleti személyiség, esemény, épület, intézmény évfordulóját ünnepli a város. 2026 is bővelkedik kerek helytörténeti évfordulókban – írta meg egy kiskunhalasi helytörténeti információkat feldolgozó blogportálon Végső István történész. A nagyszámú adatokból a 6-os évszámokra végződő évfordulókból szemezgetett hírportálunk.
Múzeumi hírek: sikeres pályázat és Baráth-kiállítás

Múzeumi hírek: sikeres pályázat és Baráth-kiállítás

2026. 01. 04., 09:52 | Jáger Levente
Jó hírek érkeztek az év első napjaiban a Thorma János Múzeumból. Mint az intézmény a közösségi oldalán jelezte: sikeres pályázatnak köszönhetően 4,5 millió forintos támogatást nyert a Nemzeti Tehetség Programban. Közben már javában készülnek a februári kiállításra, amelyen Baráth József művésztanár életművét mutatják majd be.
Itt a dupla családi adókedvezmény

Itt a dupla családi adókedvezmény

2026. 01. 03., 19:19 | Szőri Attila
A 2025 év eleji összeghez képest idén megduplázódik a családi kedvezményként igénybe vehető összeg: 2026. január 1-től egy gyerek után már havonta nettó 20 ezer, két gyermek esetében gyermekenként 40 ezer, három vagy több gyermeknél pedig gyermekenként 66 ezer forint jár a családoknak.
Habib harmadszor versel

Habib harmadszor versel

2026. 01. 03., 13:11 | Szőri Attila
Kohi Habib otthonosan mozog a versek és a novellák világában is. A napokban jelent meg harmadik verseskötete, melyben olyan művek kaptak helyet, amik első sorban a hitről szólnak. Örömmel mesélt nekünk eddigi irodalmi pályafutásáról és jövőbeli terveiről is.
Emlékezni, egy régi jóbarátra...

Emlékezni, egy régi jóbarátra...

2026. 01. 03., 09:40 | Jáger Levente
Vannak olyan emberek, akiket a haláluk után még több mint két évtizeddel is napi szinte emlegetünk. Vajon mit szólna ehhez, vajon ő is így döntene-e?
Lapozzon bele a Halasi Tükör XXXIX. évfolyam 10. számába

Lapozzon bele a Halasi Tükör XXXIX. évfolyam 10. számába

2026. 01. 02., 13:21 |
2025. október XXXIX. évfolyam 10. szám
Újévi sakk, idén 23-an ültek asztalhoz

Újévi sakk, idén 23-an ültek asztalhoz

2026. 01. 02., 11:38 | Jáger Levente
A legfiatalabb résztvevő 6, a legtapasztaltabb pedig 72 éves volt az újévi sakk villámversenyen, amely 2020 óta Szécsényi Mihály Memorial is az alapító tiszteletére. 2026 első délutánján 23-an ültek asztalhoz a Közösségek Házában.
Elhunyt a 15 éves motoros fiatal

Elhunyt a 15 éves motoros fiatal

2026. 01. 02., 09:09 | Jáger Levente
A gondos kezelések ellenére elhunyt az a 15 éves kiskunhalasi fiatal, aki motorjával autóval ütközött az 53-as főúton. A fiút súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították a szegedi klinikára, ahol mindent megtettek érte.
Rita asszony receptjei: újévi lencsegulyás

Rita asszony receptjei: újévi lencsegulyás

2026. 01. 01., 20:57 | Szőri Attila
Január első napján érdemes lencsét fogyasztani. Ha a hagyományos lencsefőzelék esetleg már unalmas lenne, készíthetünk helyette egy tartalmas gulyást.
Bearanyozták az év utolsó napját a KAC atlétái

Bearanyozták az év utolsó napját a KAC atlétái

2026. 01. 01., 17:48 | Kovács Iván
Harmincnegyedik alkalommal rendezték meg a Jogging Plus Sportegyesület a hagyományos szilveszteri futóversenyét Kiskunfélegyházán december 31-én, mely az idei évben is jótékonysági rendezvény volt.
Edzéssel búcsúztak az óévtől a lovasok

Edzéssel búcsúztak az óévtől a lovasok

2026. 01. 01., 17:10 | Kovács Iván
Megtartották a lovasok a hagyományos év utolsó edzést december 31-én a Hirling József Lovasparkban. Gyuris Noémi a bázis lovas edzője vezetésével hatan szálltak nyeregbe az év utolsó erőpróbáján.
Bíborka a halasi kórház és a vármegye idei első babája

Bíborka a halasi kórház és a vármegye idei első babája

2026. 01. 01., 14:43 | Szőri Attila
A Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban 2026. január 1-én hajnali 3 óra 33 perckor született meg László Bíborka, aki így a halasi intézmény és a vármegye első babája is lett. A kislány és 26 esztendős édesanyja is remek egészségnek örvend.
Futók köszöntötték Tabajdi Józsefet január 1-jén

Futók köszöntötték Tabajdi Józsefet január 1-jén

2026. 01. 01., 13:34 | Kovács Iván
Az utóbbi évtizedekben hagyománnyá vált az újévi futás Tabajdi József otthonától a halasi amatőr és hobbi futók számára.
Anyakönyvi híreink (2026.01.01.)

Anyakönyvi híreink (2026.01.01.)

2026. 01. 01., 09:47 | Szőri Attila
A legfrissebb anyakönyvi híreket most is nálunk olvashatják először. Tekintsék meg a legújabb adatokat!
Szilveszteri riasztás: tűz volt Imrehegyen

Szilveszteri riasztás: tűz volt Imrehegyen

2026. 01. 01., 09:44 | Jáger Levente
Az óév utolsó napján is szükség volt a kiskunhalasi tűzoltók segítségére. December 31-én, 18 óra körül érkezett a riasztás, hogy Imrehegyen kigyulladt egy csirkeól.
hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
2026. 02. 04., 15:05
Török Erika a Kilimandzsárón
2026. 01. 23., 16:07
Kuti Sándorné dr. Kovács Mária, a lelkiismeretes orvos, és segítő katolikus.
2025. 12. 28., 11:11
Nyugdíjba megy Zsigó József, Kiskunhalas legismertebb halárusa.
hirdetés